Sváb tájházat hoznak létre Gyula németvárosi részében, a település legrégebbi épületében, az úgynevezett „Máriás”-házban, amely maga a csoda, hisz minden világégést és tűzvészt túlélt. A fejlesztés több szakaszban valósul meg.
Több szakaszban és több pályázati forrásból újítják fel példás összefogással Gyulán az úgy nevezett „Máriás”-házat, amely feltételezhetően 1775 körül, de mindenképp az 1801. évi nagy tűzvész előtt épült barokk stílusban. A fejlesztés tavasszal kezdődik, és egy tájház létrehozására is kiterjed.
A kezdeményezés azért fontos, mert a többnemzetiségű városnak ez lesz az első ilyen jellegű vállalkozása. Benne az 1800-as évek végén élt gyulai svábok félig-meddig már polgárinak is nevezhető életkörülményeit rekonstruálják a lakosság által megőrzött berendezési tárgyak, fényképek felhasználásával.
A múzeumi részt a ház első, utcára néző keskeny frontja mögött alakítaná ki a helyi német nemzetiségi önkormányzat lelkes tagjai. Itt tisztaszobát, konyhát és lakószobát rendeznének be. A később épült szárnyban klubhelység, iroda és biliárdszalon létesülne, mellette egy 21. századi kiszolgáló tömb, mosdóval, konyhával és bolttal, a mostanáig üresen álló részre pedig ráépülne egy csarnok, amely hozzávetőleg száz személyt fogadhatna be. Itt többek között kiállításoknak is helyet adnának. Mindezek mellett a kocsiszín is megmaradna.
A műemlék jellegű épület történetét egyébként számos érdekesség színesíti. Ezek közül a legfontosabb, amit már említettünk, hogy túlélte a várost szinte teljesen elpusztító 1801. évi tűzvészt, de az összes többit is. Egykori tulajdonosa ezért úgy gondolta, ki kell fejeznie háláját az úrnak, és a köszönet jeléül az ingatlan főhomlokzatába belevésetett egy szoborfülkét, amelybe az oltalmazó-védelmező Szűz Mária kisplasztikáját helyezte el. A szobrocskát néhány évvel ezelőtt bevették, hogy restaurálják, de annyira rossz állapotúnak találták, hogy inkább egy másolattal helyettesítették.
A házat az is egyedivé teszi, hogy belső tereiben több korabeli díszítőfestés is megőrződött. Szakértői vizsgálatok szerint ez a hajdani jómód egyik lenyomata. Mivel a gyulai svábok többsége földműveléssel, szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó kisbirtokos családban élt, feltételezhető, hogy ehhez az épülethez sem tartozott túl nagy városi telek, mert a gazdálkodás nem itt, hanem a külterületen folyt. Az udvaron csupán a hagyományosnak számító növényeket, a „konyhára valót”, no meg a csipegetni való szőlőt termeszthették. A Német- vagy Józsefváros főterén álló úri házat épp emiatt csak a téli időszakban használták folyamatosan, a nagyszülők és a gyermekek.
A második világháború előtti években lovas katonaságot helyeztek el a németvárosi gazdaházakban, így a „Máriás”-házban is. A világégés után az ingatlan ugyan Schriffert József és Schriffert Teréz tulajdonát képezte, de az állam használta, például úgy, hogy bérbe adta. A nemzetisége miatt közellenségnek számító famíliának kicsit még várnia kellett a restitúcióra, de végül sikerült telekkönyveztetnie a saját nevére. A gyulai önkormányzat 2011-ben vásárolta meg a kivételes értékű portát, amelyen már végzett állagmegóvási munkálatokat.
