2026. október 14. és 16. között Kismartonban (Eisenstadt), a Kulturzentrum Eisenstadtban rendezték meg az osztrák múzeumi élet egyik legfontosabb éves szakmai találkozóját, az Österreichischer Museumstag konferenciát. Az idei rendezvény a sokszólamúság és a múzeumok társadalmi szerepének kérdéseit járta körül a „Vielstimmig! Museen als Resonanzräume” („Sokszólamúan! A múzeum mint rezonanciatér”) cím jegyében. A telt házas szekciók és az élénk szakmai beszélgetések is jelezték, milyen sokakat foglalkoztatnak ezek a kérdések. A telt házas szekciók és a résztvevők aktív jelenléte világosan jelezte a felvetett muzeológiai diskurzus kiemelt aktualitását és szakmai relevanciáját. Külön megtiszteltetést jelentett számomra a meghívás, amely lehetőséget biztosított a konferencia programjában való aktív szerepvállalásra, valamint a panelbeszélgetésben kifejtett szakmai eszmecserére.
A háromnapos tanácskozás középpontjában az állt, miként kaphat helyet minél több különböző nézőpont és hang a múzeumokban. Andreas Krištof nyitóelőadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a sokféle hang megszólaltatása önmagában még nem elegendő. Legalább ilyen fontos kérdés, hogy ki formálhatja a bemutatott történeteket, és ki dönt azok tartalmáról. A Hinschaun! Poglejmo. című kiállítás és a Peršman Múzeum példáján keresztül mutatta be a közösségek bevonására épülő múzeumi munkát. Ezekben az esetekben az intézmény már nem kívülről, mások helyett beszél, hanem lehetőséget ad az érintetteknek, hogy maguk mondják el történeteiket.
Százéves múzeum, közös pannon örökség
Csütörtök este az Osztrák Múzeumi Díj átadását követően Burgenland tartomány fogadást adott a Landesmuseum Burgenland fennállásának századik évfordulója alkalmából.
Nekünk, Szombathelyről, ez a közös régió ünnepe is volt, hiszen a két oldal múzeumainak gyűjteményei ugyanannak a pannon tájnak és történelemnek a darabjait őrzik. Az ünnepi alkalmon a megújuló intézmény jövőbeli stratégiája is fókuszba került: az épületegyüttes jelenleg rekonstrukció alatt áll, és a tervek szerint a következő évben nyitja meg újra kapuit.
Margit Fröhlich múzeumigazgató kifejtette, hogy a megújulás stratégiai célja az inkluzivitás és a lokális identitás erősítése; az intézmény egy olyan nyitott, közösségi térként kíván működni, ahol a tudományos ismeretátadás a kulturális élményszerzéssel és az értelmes szabadidő-eltöltéssel párosul. A rendezvényen elhangzott infrastrukturális és látogatottsági adatok szintén figyelemre méltónak bizonyultak: a tartományban működő, több mint 80 – döntően önkéntes bázisra támaszkodó – helyi gyűjtemény a tartományi intézményrendszerrel együttműködve éves szinten eléri a félmillió fős látogatószámot, rámutatva a kistérségi hálózatok kiemelkedő társadalmi beágyazottságára.
Két város, közös örökség, eltérő múzeumi rendszerek
A péntek délelőtti programban kapott helyet a „Das Museum als offener Stadtraum” („A múzeum mint nyitott városi tér”) című panelbeszélgetés, amely a Liza Hausmann-Farkas kollégámmal folytatott szakmai eszmecserére épült.
A diszkurzus kiindulópontját Szombathely és Kismarton szoros térbeli, történeti és kulturális relációja adta: a közös tájföldrajzi környezet, a történeti kereskedelmi útvonalak, valamint az évszázadokon át összefonódó regionális múlt ellenére a két intézmény eltérő muzeológiai struktúrák és intézményirányítási modellek keretei között fejti ki tevékenységét. A beszélgetés során saját szakmai pályám reflexióján keresztül azt vizsgáltuk, hogy az osztrák partnerekkel folytatott többéves bilaterális kooperáció miként alakította át intézményi szemléletmódunkat.
Ennek a határ menti együttműködésnek a gyakorlati megvalósulását az elmúlt és a jelenlegi közös projektek – a CoMe History, az ArcheOn, az Innoguide, valamint a folyamatban lévő ArcheoROUTE program – tapasztalatai szemléltették.
Ez utóbbi kezdeményezés keretében burgenlandi partnerekkel azon dolgozunk, hogy a térség régészeti öröksége – különös tekintettel a határ mindkét oldalán fellelhető halomsírokra – a gyalogos és kerékpáros örökségturizmusba integrálva, analóg és digitális módszerek szinergiájával váljon interpretálhatóvá. Mindegyik projekt alapvető kiindulópontja ugyanis az a felismerés, hogy a kulturális örökség transzregionális jellegű, nem korlátozódik az államhatárokra, így hiteles kutatása és disszeminációja kizárólag határon átnyúló szakmai összefogás révén valósítható meg.
Külön öröm, hogy a konferencián jelenthettük be legújabb Interreg Ausztria–Magyarország projektünk, az Art4ALL indulását. A „Kortárs művészet határok nélkül” című vándorkiállítás középpontjában a társadalmi befogadás áll: azt szeretnénk, hogy a kortárs művészet valóban mindenkié legyen. Ezt szolgálja a kiállítás tapintható tere, az akadálymentes, többnyelvű digitális kiállításvezető, valamint a fogyatékossággal élő látogatóknak és iskolai csoportoknak is szóló tárlatvezetések és múzeumpedagógiai programok. A két partner gyűjteményéből válogatott kortárs műveket 2027. január 21-től Szombathelyen, a Schrammel-gyűjteményben, majd júniustól Mattersburgban, a Kulturzentrumban láthatja a közönség.
Kinek a hangja szólal meg a múzeumban?
Az Art4ALL célkitűzései szorosan kapcsolódtak a pénteki „Im Dialog” szekcióhoz, amely a nyelv, a hatalmi viszonyok és a közösségi identitás múzeumi megjelenítésével foglalkozott.
Az elméleti keretek gyakorlati adaptációját két figyelemreméltó esettanulmány szemléltette: a Haus der Geschichte Österreich a hivatalosan elismert ausztriai népcsoportok képviselőivel folytatott participatív együttműködés keretében szelektált műtárgyakat egy virtuális kiállításhoz, digitális audio guide-ját pedig mind a hat autonóm kisebbség nyelvére adaptálta. Ezzel párhuzamosan a Tiroli Népművészeti Múzeum (Tiroler Volkskunstmuseum) egy trentinói többnyelvű völgy kulturális dinamikáját tárta fel egy háromnyelvű kiállítási projektben, amelynek elsődleges forrásbázisát és narratív gerincét tizenkét mélyinterjú – az oral history módszertanára épülő videódokumentáció – alkotta.
Különösen figyelemreméltó módszertani példaként szolgált a badeni Beethoven-ház „Klang ohne Grenzen” elnevezésű inkluzív projektje. Egy siket és halló tagokat tömörítő japán kórus fogadása olyan adaptív intézményi folyamatot indított el a kismúzeumban, amely jelnyelvi multimédiás tartalmak kifejlesztéséhez, célzott közönségkapcsolati programokhoz és jelnyelvi kurzusok szervezéséhez vezetett. A kezdeményezés elméleti lényegét Ulrike Scholda találóan összegezte: a participatív folyamatok során az intézményi szerep átértékelődik, és a múzeum lemond arról, hogy a tudás egyedüli, felülről oktató birtokosa legyen, és maga is együtt tanuló közösséggé alakul át.
A disszonáns, terhelt örökség (difficult heritage) tematikáját tárgyaló szekcióban a salzburgi Leopoldskron-kastély esettanulmánya szemléltette a kritikai kurátori beavatkozás lehetőségeit: a vitatott ideológiai kontextusú festményciklus fizikai elfedése helyett az intézmény transzparens, rétegzett térbeli installációval biztosított kritikai újraértelmezési keretet a művek számára.
A szakmai eszmecserék során kiemelt figyelmet kapott a pályázati alapon működő intézmények egyik legfontosabb kérdése: miként biztosítható az elért eredmények hosszú távú fenntarthatósága a támogatási időszak lezárulása után.
Bár e téren még keresik az általánosan alkalmazható megoldásokat, a kiút jelenleg a meglévő szellemi és gyakorlati eredmények tudatos gondozásában, valamint új szakmai együttműködések kialakításában látszik. A tanácskozás fontos megállapítása volt, hogy a leginkább maradandó érték gyakran nem is a kézzelfogható zárótermékekben mutatkozik meg, hanem a közös munka során kiépült, határokon átnyúló emberi és szakmai kapcsolatrendszerben.
A konferencia záróakkordjaként ismertették a szakmai fórum következő állomását: a 2027. évi Österreichischer Museumstag tanácskozásnak Linz ad otthont október 6. és 8. között. A rendezvény egyik központi tematikus ívét az osztrák múzeumi gyűjteményekben őrzött humán maradványok etikai és muzeológiai kezelésének vizsgálata képezi, amelyhez kapcsolódóan a szervezők nyílt szakmai felhívást (Call for Papers) tesznek közzé az esettanulmányok és kutatási eredmények bemutatására.
A konferenciáról távozva megerősödött bennem az a felismerés, hogy a „rezonanciatér” fogalma nem csupán elméleti konstrukció, hanem közvetlen intézményi gyakorlat. Valódi rezonancia akkor keletkezik, amikor a múzeum nyitottá válik a társadalmi környezetére: párbeszédet kezdeményez a helyi közösségekkel, szorosabbra fűzi a kapcsolatot a határon túli partnerekkel, és teret biztosít a korábban marginalizált csoportok szempontjainak is.
Ezúton fejezem ki elismerésemet és köszönetemet a szervezőknek a meghívásért, a moderátornak az elmélyült szakmai eszmecseréért, osztrák partnereinknek pedig az évtizedes, termékeny együttműködésért. A közös munka folytatásaként tisztelettel várunk minden érdeklődőt Szombathelyre: találkozunk januárban az Art4ALL vándorkiállítás megnyitóján!
Fotók: Savaria Múzeum
