EN facebook

Shop.Stop

MŰHELYEK ÉS BOLTOK VILÁGÁRÓL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS AZ AQUINCUMI MÚZEUMBANN

2018-05-02 10:10

A római városokban – így Aquincumban is – meghatározó városképi elemek voltak az utcákat szegélyező boltok, műhelyek. „Rómát szemtelenül kisajátította a kalmár” írta a költő Martialis, utalva arra, hogy volt idő, amikor az Örök Városban mindent elleptek a boltok, kocsmák, kisebb-nagyobb műhelyek. Szerencsére sok képi ábrázolás, írásos emlék és persze rengeteg régészeti lelet, épületmaradvány (elsősorban Rómából, Pompejiből) tanúskodik a rómaiak kereskedelmi és kézműves tevékenységéről.

 

Nem volt ez másként Aquincum polgárvárosában sem, ahol a főutcákat – a mai plázák őseként – boltok végeláthatatlan sora szegélyezte, a házak utcára nyíló helyiségeiben műhelyek és boltok működtek, sőt a városnak önálló piacépülete is volt.

 

A kiállításban ezen épületekbe nyerhetünk bepillantást, megismerkedhetünk a belőlük előkerült tárgyakkal és akár a kezünkbe is vehetjük a római árus portékáját. Mit árultak egy-egy ilyen boltban? Hogyan dolgozott egy római kori tímár, vagy pénzváltó? Milyen törvények szabályozták a kereskedelmet a Római Birodalomban? Voltak-e vámok és adók? Mit kezdtek az aquincumi városlakók a fenti tevékenységekből fakadó – nemritkán igen kellemetlen – szagokkal a zsúfolt fővárosban? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a színes rekonstrukciós rajzokkal, berendezett boltokkal és régészeti leletekkel megelevenített aquincumi mindennapokat bemutató kiállítás.

 

A kiálíltás május 4-től látható az Aquincumi Múzeumban.