A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria kiállításai az elmúlt néhány évben különleges figyelmet szenteltek az 1945 utáni nemzetközi művészeti tendenciák bemutatására. 2012-ben Günther Uecker Képpé formált anyag címmel rendezett kiállítással indult ez a sorozat, amit 2014-ben Jörg Immendorff Éljen a festészet! című tárlata követett. A sorozatban harmadik helyet 2017-ben a Georg Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállítás foglalta el. Idén pedig negyedikként Gerhard Richter. Valós látszat címmel debütált a legújabb tárlat Bódi Kinga kurátori munkája alatt.
Még november 14-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában korunk legjelentősebb művészei között számontartott Gerhard Richter műveiből rendezett kiállítás, amely a művész munkásságának valamennyi fontos momentumára utalást tesz egy-egy művel vagy sorozattal. A közel 80 műből álló tárlat hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményből tevődött össze, köztük olyan művekkel, melyek eddig soha nem szerepeltek kiállításon. Ilyen például a kiállítás első termében az a 20 grafitrajzból álló sorozat, mely kifejezetten a budapesti kiállításra készült. Ez a rajzsorozat különösen izgalmas a Richter munkásságának egészét nézve is, ugyanis tavaly bejelentette, hogy „befejezettnek” tekinti festészeti életművét, azonban, ahogyan az a kiállításban is megjelenik, 2021-ben előtérbe kerültek absztrakt ceruzarajzai.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
Richter életművében korántsem a 2021-es rajzsorozat jelenti az első megújulást. A kiállítás második terme az 1960-as éveket idézi meg, amikor a keletnémet származású Richter Düsseldorfba ment és ott csaknem harminc évesen újra végigjárta az immáron nyugatnémet képzőművészeti akadémiai képzést. Itt ismerkedett meg számos kortárs kísérletező irányzattal és itt kezdett érdeklődni az amatőr fényképek és a bulvármagazinok fényképanyaga iránt. A kiállításban is megjelenő fotófestményei ezekre a fotókra reflektálnak, melyek figurális festői alkotások, azonban elhomályosodott fényképek benyomását, már-már illúzióját keltik. Richtert ebben az időszakban a valóság, reprodukció, fotográfia, illetve ezek festői transzformációja foglalkoztatta. Elhomályosított képei arra ösztönzik a nézőt, hogy ne a kép témájára koncentráljon (holott a festmények forrásaként szolgáló fényképek sok esetben tragikus történetekről beszámoló újságcikkek illusztrációi voltak), hanem a kép egészét nézze, szembesüljön a valóság egyfajta látszatával.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
A kiállítás, rendezői szempontból, egyik legizgalmasabb terme az 1972-es Velencei Biennálé Német Pavilonját megidéző tér, melyben Richter 48 portréból álló arcképcsarnoka elevenedik meg reprodukciókon. Richter 1972-ben egyedül képviselte a Német Szövetségi Köztársaságot a Biennálén, ahol a „briliáns elmék panorámája”, azaz egy 48 fekete-fehér, festett portréból álló sorozatot állított ki, melyek híres írókat, természettudósokat, zeneszerzőket jelenítettek meg. A pavilonban, akárcsak most Budapesten, szemmagasságban körben szorosan egymás mellett helyezkedtek el a képek, oly módon, hogy a néző, álljon a tér bármely pontján, úgy érezze egyszerre tekint rá 48 szempár. Erre az érzetre erősít rá a terem különleges megvilágítása: a kiállítótér fényei nem a kiállított művekre, nem a 48 „briliáns elmére” világít, hanem középre, a nézőre.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
A következő teremben reprodukción Tiziano Angyali üdvözlete jelenik meg, melyet Richter a ’72-es Velencei Biennáléra való készüléskor látott először a Scuola Grande di San Roccóban. A Tiziano kép mellett megjelenik Richter három festménye, melyek az Angyali üdvözlet absztrakt vizuális feldolgozása. Richter Tizianoban egyfajta példaképet keresett, akinek munkáját megpróbálta a jelenbe transzformálni, oly módon, hogy a figurális jelenetet a színekben szinte fokozatosan elmossa, végül egy rózsaszínű ködben feloldja a bibliai jelenet kompozícióját.
Továbbhaladva a térben a budapesti Ludwig Múzeum tulajdonában levő Ablakrács című kép, valamint két videófelvétel idézi meg Richter apró színes négyzetekből álló monumentális üvegablakait, melyek a megújult kölni dóm gótikus ablakkeretei közt láthatók.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
A kiállítás legszemélyesebb hangvételű terében Richter családtagjairól készült képei jelennek meg. Szűk családjáról csupán néhány kép ismert, ezek közül három jelenik meg a tárlaton. A kiállítás vezérképeként is kiválasztott, Richter lányáról, Bettyről készült portré, a művész egyik legexpresszívebb munkája. Fiáról, Moritzról készült festménye sem egy hagyományosnak mondható idilli pillanatkép. A csecsemőként ábrázolt (a kép készültekor öt éves) kisfiú riadtan, kikerekedett szemmel, maszatos arccal tekint a nézőre. A harmadik kép feleségét, Sabinét ábrázolja, mely személyes, intim jellege ellenére, tágabb művészettörténeti kontextusba is elhelyezhető: Richter a mű címében (Kis fürdőző) is utal Jean-Auguste-Dominique Ingres fürdőzőképeire.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
Az utolsó előtti terem Richter absztrakt képeire helyezi a hangsúlyt. Richter az 1970-es évektől kezdve fest absztrakt képeket. Az 1980-as években ezekhez kapcsolódóan kifejlesztett egy sajátos technikát: az ecset mellett, vagy esetenként az ecsetet is mellőzve, simítókést használ festményein. Ezáltal kizárólag a színekre helyezi a hangsúlyt, illetve a festék által létrejött textúrák formáira.
MNG, Gerhard Richter. Valós látszat. (Kép forrása: MNG Facebook)
A kiállítás utolsó (és egyben legmegrázóbb) termében Richter holokauszttal foglalkozó, Birkenau címet viselő monumentális művéről készült print és a mű kiindulópontjaként szolgáló négy fénykép látható. A négy fénykép az auschwitz-birkenaui Sonderkommando nevű (a népirtás folyamatában részvételre kényszerített zsidókból álló) „különleges egység” tagjai által készített képek, melyek egyedülállóak abból a szempontból, hogy nem az elkövető, nem a felszabadító, hanem az áldozat szemszögéből készültek. Richter először figurális fotófestményként vitte vászonra a fényképeket, majd az absztrakt képeihez használt simítókéssel több rétegben elmosódott festékcsíkokkal teljesen eltüntette őket. Ennek ellenére a látható absztrakt réteg nem tagadja meg az alatta levő, nem látható figurális réteget. Richter szinte egész életművén búvópatakként végighúzódó tematikus vezérfonala a morális és ideológiai pozíciók elmosása és ezekből fakadó ellentmondások jelenléte a történelemben. Ennek a tematikának, az ismeretlen Sonderkommando-tagok fényképei alapján készült mű az utolsó darabja.
