A Dreher Söripari Emléktár muzeális szakgyűjtemény évek óta tudatos restaurálási konzerválási és az ezzel kapcsolatos tudományos feltáró kutatásokat végez. A megújult állandó kiállításhoz kapcsolódóan számos műtárgy került restaurálásra többek között a Gambrinus „királyt” ábrázoló festett cégér, vagy a régi sörös céhek utódjai által használt Szent Erzsébetet ábrázoló fa festett felvonulás alkalmával használt zászló.
A gyűjteményben tárgyi részében két fa céhláda is megtalálható, amelyek az állandó tárlat részét képezik. A két céhládát az állandó kiállítás elkészültével Fazekas Gyöngyi az MKVM főrestaurátora és Méhész Ákos restaurálta 2021-2022-ben. Ennek kapcsán a tárgyak provenienciájának is utánajártunk. Az 1979-ben alapított muzeális szakgyűjtemény 1980-as kézzel írt leltárában mindkét tárgy szerepel, az egyik védendő kifejezéssel. Tehát ezek már a gyűjtemény alapításakor is a Kőbányai Sörgyár muzeális intézményének megbecsült tárgyai voltak. Tudjuk, hogy a múzeum alapítása előtt tudatos söripari célgyűjtést végeztek a vállalat munkatársai.
A sörgyár múzeumának tulajdonában lévő Idegenforgalmi és Propaganda és Kiadó Vállalat Filmstúdiója által készített a Söripari Vállalatok Trösztje részére 1975-ben készült Sör és Malátagyártás című színes dokumentumfilmen is bemutatásra kerül az egyik korai céhláda. Tehát bizonyíthatóan már ekkor a sörgyárban volt a műtárgy. Sajnos eredetéről nem szól a leltárkönyv, de tudjuk, hogy céhes emlékek már a gyár tárgyi eszköz gyűjteményében voltak. Ezt megerősíti, hogy további hasonló céhes vagy régi tárgyi emlékek is kerültek az muzeális intézménybe. Az 1970-es években voltak célgyűjtések, amelyek a múzeum alapításának előkészületei voltak, de feltehetően már a sörgyár akkori 125 éves (1979) történeti időszaka alatt is kerülhettek műtárgyak a gyűjteménybe.
A korábbi és kisebb céhláda belső oldalán részben hiányos festett feliratok vannak, amelyre valamely utód feltehetően a 20. században ráírta, hogy a láda 1626-ból való. A restaurálás alkalmával megtisztításra kerültek a céhes láda fém veretei is. A fa részeit valamint a festett részeket konzerválták és néhány hiányos fa oldaldíszítést pótoltak. A restaurálás során megállapítható volt, hogy egykor kívülről is valamint a fém zárócsatoknál és díszítéseknél belül is textilborítás, amelynek néhány darabja még most is megtalálható a csat alatt részben rejtve. Ez egy fontos megállapítás volt a tárgy eredete és történeti megfejtése, beazonosítása kapcsán. A céhláda jobb fa oldala felülről eltávolítható, felhúzható azért, mert alul egy alsó elkülönített rekesz van. Ez szintén fontos megállapítás, hiszen az alsó részben elkülönítetten tároltak tárgyakat, dokumentumokat. Mind a láda kinézete, stílusa, veretei illetve a felirat írásmódja megerősíti azt, hogy a láda a 17. század első éveiből való. Stílusjegyei alapján egyértelmű, hogy céhládáról van szó.
A kutatás megállapította, hogy nem latin, hanem magyar nyelvű felirat található a ládán, de a latin sh – ae korban használatos betűket is kombinálva használják a láda belső festett feliratain. Az erősen hiányos és kopott feliratot a restaurátorok betűjavításának megerősítésével lehetett csak megfejteni. Látszik, hogy valakik feltehetően nem megfelelő tisztítás során eltávolították a felirat egy részét. A céhláda története azonban addig rejtve maradt, mígnem megpróbálta dr. Török Róbert muzeológus az analógiák alapján megfejteni a hiányos belső leírást. Ehhez az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában (Fol. Hung. 2392.) lévő céhes megerősítő privilégiumlevél segített: Nagyvázsony mezőváros takács mesterei gróf Zichy Imre (1669-1746) kérésüket támogató levelével együtt, Pozsony város polgármesteréhez fordultak (1692-ben), hogy a Pozsonyban működő takács céh levelének másolatát adná ki számukra. A királyi város tanácsa 1552-ben az I-XX. pontból álló privilégiumot megújította 1579-ben, amelynek másolatát kapták a vázsonyi takácsok, mint filiális mesterek 1692. június 30-án. Végül a megrongálódott régi céhlevelet Nagyvázsony város jegyzője renováltatta 1741. május 11-én és azt megerősítette pecsétjével. A királyi privilégiumot Mária Teréziától kaptak 1769-ben. A nemzeti könyvtárban őrzött céhes iratot Domonkos Ottó (1928-2022) történész publikálta 1998-ban A magyarországi takácsok mintakönyvei című munkájában.
A céhes irat fontos volt a kutatás szempontjából, mert csak két nevet lehetett a magyar nyelvű céhláda felirataiból elolvasni. A két név: Viniczai Mihály és Töltöshi Mihály volt. Ez a két személy pedig szerepelt a céhes oklevél későbbi átiratában. Így a következő belső festett céhláda feliratot következtetjük, amely a felnyitható fedél belső oldalán látható: [NAGYVÁZSONYI (?)] TAKÁCS [CÉH LÁDÁ]JA TÖTÖSHI MIHÁLY VINICZAI MIHÁLY ÉS TÖB[BBEK] IDEJAEBEN [évszám (?)].
Tehát a nagyvázsonyi takács céh ládáját takarja az a tárgy, amelyből egyébként előkerült az OSZK-ban őrzött irat is. De hogy került a Dreher Sörgyár gyűjteményébe az még kérdéses volt. A kutatás során feltárásra került, hogy a gyűjtő Bevilaqua-Borsodi Béla (1885-1962) író, történész, művészettörténész, aki a régi céhes iparral szakszerűen foglalkozott. Így többek között a hazai sörgyártás és söripar, a mészárosok és a takácsok céhes történetét is feldolgozta számos munkájában. A szakgyűjteménybe illetve korábban a sörgyárba ezért kerültek be céhes anyagok (céhzászló, cégér stb.).
Számos söripar-történeti kézirata van a gyűjteményben illetve a céhes iparhoz kapcsolódó rajzai is megtalálhatóak. A céhláda egykori 1940-es megtalálását ő maga is szenzációnak tartotta és annak tartalmát könyvében publikálta. Kereste a Pesti Serfőző céh (al. 1696) ládáját is, mint, ahogyan mi is reméltük, hogy esetleg az elveszett sörfőző céhládát tudjuk azonosítani, de mint látjuk a nagyvázsonyi céhládát azonosítottuk. A műtárgy kora miatt ez rendkívül nagy felfedezés, hiszen az emléktár legrégebbi tárgyáról van szó. Tehát a felirat és más források szerint is feltételezhető hogy 1626 körül készülhetett a láda. Bevilaqua-Borsodi Béla 1942-ben publikálta Régi és új magyar takácsmesterségek című könyvét, amelynek esettanulmánya a nagyvázsonyi takács céh iratainak és történetének feltárása volt. Szerencsére innen és a Népszava 1943. március 14-i számában megjelent újságcikkből megtudhatjuk, hogy 1940-ben került a saját tulajdonába: „a szerencsés véletlen által megmentett, elveszettnek hitt nagyvázsonyi takács céhláda és iratai.” A kötetében végigvezeti a takács céh történetét így a ládáról is ír pár sorban. A céhek feloszlatása után a 19. század végén a helyi öregek elmondása alapján az egykori „vaczak céh” iratait egy ottani Sághy nevű extanító potom áron összeszedte és a céhemlékeket és Pestre vitte. Nyilván ezúton kerülhetett aztán a neves műgyűjtőhöz Ernst Lajoshoz (1872-1937) a céhláda tartalmával együtt. Ez valamikor az 1900-as években történhetett. Erre bizonyíték, hogy a láda oldalán megtalálható az egykori postai feladás ragasztott papír matricája: korabeli ÁRU felirattal. Ernst Lajosnak a gyűjteménye ekkor bővült kerámiák, szőnyegek, ötvösremekek és korai bútorok gyűjtésével.
Sajnos a szakirodalom szerint az egykori gyűjteményből nem őriznek, vagy nem azonosítottak darabokat a közgyűjtemények leltárából. A magángyűjtemény ezen része a kiállítási és árverési katalógusok leírásából vagy fényképeiből ismeretes. Bevilaqua könyvében azt írja, hogy az egykori céhládák 1874 után „Herbergkocsmákba” (?) kerültek tehát a nagyvázsonyi láda is ott kallódott valamelyik egykori Herbergkocsma padlásán. Valószínűleg Ernst Lajos megvált a tárgytól, vagy eladta. Bevilaqua-Borsodi Béla pedig saját leírása szerint 1940-ben egykori pesti és budai kocsmáros utódok padlásiról mentette meg azt, amit még fel tudott kutatni.
A tárgy további sorsa ismeretlen Bevilaqua-Borsodi Béla feltehetően maga őrizhette, hiszen ő maga is gyűjtő volt valamint egy ideig régiségüzletet is üzemeltetett. A céhláda addig megmaradt tartalma pedig halála után közgyűjteményekbe került. Tehát az említett privilégiumi irat az OSZK-ba, a további nagyvázsonyi céhes emlékek dokumentumok és tárgyak feltehetőleg tőle vagy közvetítőkön keresztül a területileg illetékes veszprémi Laczkó Dezső Megyei Hatókörű Városi Múzeumába Veszprémbe. Itt őrzik a takács céh későbbi 19. század eleji zászlóját, pecsétes levelét és céhes korsóját (1740) is. A dokumentumok mind a ládában lehettek. Továbbá a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában 1769-ből a nagyvázsonyi takács céh iratait articulusokat őriznek. A céhláda tehát 1975 előtt került a sörgyárba Bevilaqua hagyatékából, gyűjtéséből majd 1979 után Söripari Emléktárába helyezték át a sörös céhes emlékekkel és kéziratokkal, rajzokkal és más tárgyakkal együtt. De ekkoriban még a céhládát nem azonosították be. Megjegyezzük, hogy a céhláda alsó elkülönített része is megfejtést nyert. Hiszen a nagyvázsonyi takácsok főcéhként tevékenykedtek és kisebb acéhek iratait is őrizték elkülönítve. Tehát az alsó részben lehettek ezek az elkülönített iratok. A láda illetve festése tehát 1626 után vagy akár az 1600-as évek közepén-végén készülhetett, de a felirata alapján egyelőre a dátumot nem lehetett beazonosítani. Az biztosan tudjuk, hogy az OSZK-ban őrzött későbbi 18. századi céhes átiratban szerepelnek a rajta lévő nevek: Töltöshi Mihály és Viniczai Mihály. A restaurálás során bizonyításra került, hogy textilborítás volt a csatoknál illetve feltehetően oldalt is, ami szintén megerősíti, hogy az egykori nagyvázsonyi takács céh ládáját azonosíthatjuk a műtárgyban.
A gyűjteményben lévő másik fából készült felfelé két kulcsos szerkezettel felfelé nyitható ládáról sem eredetéről, sem származásáról nincs információnk, mindenesetre sejthető, hogy Bevilaqua céhes hagyatékaként kerülhetett ugyanúgy a gyárba majd a muzeális gyűjteménybe. Fém felülre nyitható szerkezete javítottnak-újnak tűnik és tudjuk, hogy ez a tárgy is az 1980-as leltárban már szerepel. A fa intarziás céhláda politúrozott oldalain koronás magyar kiscímer látható, amely stílusjegyei szerint azonosságot mutat a Laczkó Dezső Múzeumban őrzött nagyvázsonyi céhes zászló tartórúdján lévő címerrel. Tehát feltehető, hogy ez is együtt a másik céhládával érkezhetett a sörgyári gyűjteménybe.
A két céhláda az állandó kiállítás kerül bemutatásra. 2023-tól restaurálva, történetüknek részbeni feltárásával várja a Dreher Söripari Emléktár céhes emlékeket bemutató részében a kedves látogatókat.
