A Dreher Söripari Emléktár újonnan megnyílt reklámtörténeti plakátkiállítása - amely egész nyáron várja a látogatókat – olyan gyűjteményt tár elénk, amely nagy része eddig még soha nem volt látható. Az időszaki tárlat a 19. század végétől egészen a szocialista korszakig mutatja be a Dreher Sörgyárakhoz kapcsolódó tematikus válogatást.
A Dreher Söripari Emléktár számos plakátművészeti alkotást, reklámplakátot, valamint tervet őriz és gyűjt, amelyek egy részét eddig még soha nem láthatta a közönség. Ezekből a relikviákból válogatva mutatják be idén nyáron azt az időszaki kiállítást, amelynek keretében a Dreher márka plakátjait, a Dreher Sörgyárak korábbi üzemeinek – azaz az Első Magyar Részvény Serfőzde, a Haggenmacher, a Polgári Serfőzde és a Fővárosi Serfőzde - termékeiről készült alkotásokat tekinthetik meg a látogatók. A gyűjtemény a 19. század végétől egészen a szocializmusig foglalja magában a különböző korok hirdetéseit, és olyan érdekességekkel szolgál, mint az egyik legrégebbi plakátnaptár, az 1879-ben Haggenmacher Henrik budafoki sörgyára által készíttetett „Gambrinus Kalendar”.
“A plakátnaptár egy speciális műfaj,amely az egykori vendéglátóegységekhez volt köthető, hiszen a kocsmák és sörkertek külső és belső tereiben hirdették a sörgyárak termékeit” - mondja Dr. Török Róbert, az Emléktár művészeti vezetője.
“Ezeken a színes grafikákon megjelennek a fogyasztás színterei, de a gyártás és szállítás ábrázolása is előtérbe kerül. Külön egységben mutatjuk be a sört ivó munkás jellegzetes alakját, de mindemellett a polgári réteg sörfogyasztásának egyik szimbóluma, a kocsmárosnő és a sört fogyasztó nőábrázolás is visszaköszönnek a bemutatott plakátokon.”
A Dreher Sörgyárak tudatosan a legkiválóbb iparművész grafikusokat alkalmazta reklámgrafikai terveinek előállításához, így a látogatók olyan neves alkotók munkáit láthatják itt, mint Bér Dezső, Garay Ákos, Káldor László, Kiss Ernő, Kiss Pál, Pál György, Pólya Tibor, Rohonyi Károly, Dér Alice, Romek Árpád, Rumbold Gyula és Sárossy Endre.
A Dreher Sörgyárak, illetve a Dreher márka csapata mind a mai napig tartalmas kapcsolatot ápol a jelen grafikai és művészvilág tervezőivel, együttműködésük nyomán számos felkérés és sikeres alkotás születik. Ennek egyik eredménye a mostani kiállításra készült egyedi plakátterv, melyet a 2019-es Dreher 165 plakáttervező verseny győztese, Lőrincz Attila alkotott meg.
A kiállítás része továbbá az Asahi-sarok, ahol „Fedezd fel Tokiót” címmel láthatóak lesznek Soós Bertalan fotóművész Tokióban készített képei. Az alkotások jól mutatják a város kettőségét, hiszen a vibráló 21. század és a hagyományok tisztelete egyaránt megjelennek a fotókon. Az Asahi-sarok a Dreher anyavállalat múltját és jelenét mutatja be, jól érzékeltetve a hagyomány és az innováció szimbiózisát.
A kiállítás csak a Múzeumi tárlatvezetés program keretein belül látogatható. A részvétel regisztrációhoz kötött, amit az Emléktár weboldalán lehet megtenni.
A Söripari Emléktár, azaz a Dreher Sörmúzeum Kőbányán, Budapest mértani közepén és a főváros egyetlen sörgyárában, a Dreher Sörgyárak Zrt. területén helyezkedik el. Az országban és nemzetközi szinten is egyedülálló tárlat közel 45 éve a gyár és a söripar történetének, eszközeinek állandó kiállítása. A sörgyár 1979-ben, a fennállásának 125. évfordulóján nyitotta meg a Söripari Emléktárat, amely megnyitásának 40 éves jubileuma alkalmából került felújításra. A 2019-ben kezdődött munkálatok eredményeképpen a sörgyár az immár Dreher Antalról elnevezett út elején egy modern és interaktív sörtörténeti állandó kiállítással, két Kolodko szoborral és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat. Az intézmény 2021 óta részt vesz a Múzeumok éjszakája programsorozatban is, ahol már első évben a 10 legkeresettebb helyszín egyike volt. 2022-ben a szakmai zsűri az Év Múzeuma díjra jelöltek közé válogatta a Söripari Emléktárat.