Rengeteg műkincs hiányzik a brit parlamentből

2018-07-29 12:40

A nyilvántartások szerint nem találnak több mint 220 alkotást a brit parlament hozzávetőleg kilencezer darabos műgyűjteményéből.

A parlament kollekciójának értékét legkevesebb 10 millió fontra (3,64 milliárd forintra) becsülik, a katalógusban azonban 224 mű, köztük festmények, rézkarcok és nyomatok mellett a "hiányzik" szó szerepel. Az elveszett alkotások között van Robert Dighton festménye ifjabb William Pitt miniszterelnökről, a legfiatalabb, 24 éves korában kinevezett brit kormányfőről vagy épp William John MacLeod egy második világháborús olajképe. Nem találják John Stanton Ward egy rajzát, amely egy ajtónállót ábrázol a Lordok Házában. A művész munkái rendre több ezer fontért cseréltek gazdát a múltban.


A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy nem tudják, ellopták-e a műveket. A szakemberek szerint a "hiányzik" megjelölés még az 1980-as évekből maradt hátra, amikor jóval kevésbé volt megbízható a nyilvántartás. "Manapság már a múzeumi követelményeknek megfelelő adatbázist használunk, és sok esetben sikerült tisztázni az örökölt anomáliákat, de ez aprólékos és sok időt igénylő munka" - idézte a The Times című lap pénteken a hivatalos tájékoztatást.

 

A szakemberek remélik, a parlament több milliárd fontba kerülő felújítása alkalmat ad számukra több hiányzó mű megtalálására.  "A restaurálás jelentős alkalom a parlament műgyűjteményének részletes áttekintésére, a katalógusbeli régi hibák tisztázására és egy jó dokumentációs gyakorlat alkalmazásának biztosítására" - fogalmaztak.

kiállítás, történelem
2017-08-17 16:00
kiállítás, külföld, múzeum, múzeumtörténet
2018-04-23 09:30

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00