Rejtett – mentett történet a Duna medréből

Az idei forró nyár, s a Duna régóta legalacsonyabb vízállása miatt a Petőfi-híd budai oldalán többek között sírkövek is szárazra kerültek. Az egyik sírkövön a következő felirat olvasható:

„Elemy Károlyné szül. Szabó Ilona székesfővárosi tanítónő, élt 67 évet, megh. 1907. szept. 12-én. Áldás és béke poraira.”

Elemy Károlyné pályaválasztása a maga korában nem számított a legkönnyebbnek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a pedagógus szakma a 19. században döntően a férfiak számára volt fenntartva. A tanítónőképzés „egyenjogusítását” csak az 1868-as népiskolai törvény hozta meg, amikor állami intézmények felállítását deklarálta. Ez azonban nem volt gyors folyamat: 1875-ben még mindig csak 4 állami tanítónőképző működött. ¹

Szabó Ilona a tanítónői pályát választotta, még halála évében 1907-ben is dolgozott. A számára kiszabott 67 esztendő alatt kislányként megélhette a szabadságharcot, és 28 éves korában már pedagógusként működött, amikor Eötvös József bevezette a népiskolai törvényt.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy haláláig kitartott egyetlen munkahelyén, a pesti terézvárosi templom melletti Érsek téri, utóbb Érsek u. 4. alatti elemi iskolában (utóbb Labda utcai, ma Pethő Sándor utcai iskolában); hosszú pályafutása alatt négy igazgatója is volt.

Az első kiadott budapesti tiszti címtár szerint 1880-ban a VI. kerületi Terézia téri „fi- és leányiskola” tanítónője, igazgatója Mészner József.² 1882-ben már ugyanez az iskola Érsek tér néven szerepel, benne ugyancsak Szabó Ilkával.³ Ugyanezt az állást tölti be valamennyi címjegyzék szerint, így pl. 1885-86-ban is.⁴

Az utolsó hivatalos híradás iskolai működéséről az 1907-1908-as budapesti cím és lakásjegyzékben található (igazgatója ekkor Walter Károly).⁵ Ám ennek a tanévnek az elején, 1907. szeptember 12-én már távozott az élők sorából.

Férje, Elemy Károly néptanítói családból származott. (Szülei, Elemy György, a Somogy vármegyei Németújfalu kántor-tanítója és jegyzője, és Gruber Erzsébet voltak.) Pécsett a cisztercita rend főgimnáziumában 1864-ben kezdte meg tanulmányait és 1872-ben tette le az érettségi vizsgát.⁶ Ez évtől 1875-ig kimutathatóan Budapesten jogot hallgatott.⁷ Úgy látszik azonban, hogy ekkor még nem sikerült egyetemi tanulmányait bevégezni, mert neve az 1888/89-i tanévben is feltűnik, immár rendkívüli hallgatóként.⁸ Időközben a pénzügyminisztériumban helyezkedett el számtisztként, de ebben a minőségében dohányjövedéki hivatalnokként is dolgozott a Síp utcai dohánygyárban. 1888-ban közjegyző előtt kötött egyezséget bátyjával, Elemy Sándorral, (aki egy két évvel korábbi megállapodás értelmében pénzben váltotta meg a szülői örökség testvérét illető részét), hogy a hagyatékot illetően semmiféle igényt nem támaszt vele szemben.⁹

Szabó Ilka sógora, férjének testvérbátyja, Elemy Sándor (Németújfalu, 1842 – Temesvár, 1897) viszont ismert név a magyar pedagógiatörténetben. Ő édesapjuk foglalkozását követte, 1859 és 1861 között elvégezte a pécsi tanítóképzőt, majd segédtanító és kántor lett, s három évig dolgozott szülőfalujában is. Megszervezte a szigetvár-vidéki tanítóegyletet.¹⁰ Kiváló munkájára Eötvös József kultuszminiszter is felfigyelt, és 1868-ban bajorországi tanulmányútra küldte.¹¹

Elemy Sándor a dél-dunántúli tanítóegylet élén keményen küzdött a pedagógusok helyzetének javításáért. A minisztériumhoz intézett 1872-es beadványban egyenesen ezt írta: „Soha szeretett hazánkban a néptanító helyzete társadalmilag oly subordinált [=alárendelt] és egyesek önkényétől függő, anyagilag pedig oly nyomor- és ínséggel kecsegtető és jutalmazó nem volt, mint most, mióta az első magyar népiskolai törvény jótéteményeit élvezzük.”¹²

1875-ben kinevezték a temesvári állami elemi népiskola igazgatójává.

Elemy Sándor a millenniumi tanügyi férfiak és nők arcképét és rövid szakmai biográfiáját tartalmazó albumban is helyet kapott.¹³ Egyik nagy vitát kiváltó javaslata volt, hogy az elemi iskola első osztályában csak olvasni tanuljanak meg a gyerekek, az írást csak a következő évben kezdjék tanulni.¹⁴

Szorgalmazta az egyházi népénekek megreformálását „a magyar zene rythmusa s szelleme szerint”.¹⁵

Szabó Ilona életútját még tovább kutatjuk, levéltári források folyómétereit kell átnéznünk ahhoz, hogy további szerény adatokra bukkanhassunk. Talán egy osztályfényképen vagy tablóképen megtalálhatjuk arcmását is. Még nem tudjuk, hogy milyen kvalitású volt pedagógiai munkássága, nem tudjuk, hogy szeretett vagy félt tanítónő volt-e. Életútjában azonban máris találtunk olyan pontokat, amelyek tisztázásra várnak. Annyi bizonyos, hogy Szabó Ilka magánélete nem lehetett könnyű. Közvetetten erre utal, hogy (valószínűleg 1890 táján) kötött házassága után a lakcíme sosem egyezett meg a férjével. (Jóllehet az 1890-es évektől már férje nevét használta). Erre a bejelentőhivatal adatai alapján összeállított hivatalos kiadványok áttekintése után figyeltünk fel.¹⁶

Miután egyikük fizetési besorolása sem tette lehetővé, hogy különösebb ok nélkül két lakást tartsanak fenn, arra kellett gondolnunk, hogy vagy szeparációban éltek, vagy elváltak. Bár anyakönyvi kivonat még nincs kezünkben, a különféle adatok összevetéséből az derül ki, hogy a férj 14 évvel volt fiatalabb nejénél. A megoldáshoz közelebb jutottunk egy 1894-es közjegyzői okirat megismerése után. Ebből kiderül, hogy Elemy Károlyné Szabó Ilona 1892-ben „női tartásdíj és járulékai” ügyében pert indított férje, Elemy Károly ellen, amit végül a kúria 1893-ban meg is ítélt. Most viszont arról nyilatkozik, hogy az eddig részletekben megkapott 400 forintnyi összeg, illetve a férje fizetéséből letiltott további 50 ft 16 krajcár kézhez vétele után lemond a kúriai döntés okán még ezután járó további tartásdíj folyósításáról és arra többé nem támaszt igényt.¹⁷ Hogy ezt a deklarációt miért tette, saját akaratából, vagy presszió hatása alatt, egyelőre nem tudjuk. Viszont az a tény, hogy Elemy Károlyt férjének – és nem volt házastársának – nevezi, arra utal, hogy válóperre mégsem került sor, és csak különélésről volt szó.

Bár életéről eddig oly keveset tudunk, ahogy sok „névtelen” pályatársáról sem, személyisége mégis szimbolikussá válhat számunkra. 1907-es halálakor valószínűleg a németvölgyi temetőbe került, ám erre egyelőre nincs közvetlen bizonyítékunk. Kérdéses viszont, hogy miként került Budára, hiszen a Józsefvárosban lakott, illetékessége okán a Kerepesi úti temetőnek kellett volna végső nyughelyet adni.

Az viszont bizonyos, hogy a németvölgyi temetőt, amelyet 1912-ben, majd végleg 1930-ban lezártak, ám még Budapest ostroma után is temettek ide, véglegesen 1963-ban számolták fel, szállították el sírköveit, és alakították ki a Gesztenyés-kert nevű parkot.¹⁸ A síremlékek kőanyagát a budai oldalon a Dunába dobták, úgymond „partvédelmi célokból”.

A kövekkel együtt merült el a tanítónő emléke egészen 2018. október végéig, amikor a Duna alacsony vízállása miatt ezek közül a sírkövek közül néhányat visszaadott a folyó szelektív emlékezete. A víz munkája sorsformáló volt. A gránitkövet megtörte, kissé megkoptatta, majd a hullámok közül a felszínre engedte. Ekkor kapott figyelmet és sajtónyilvánosságot pár mondat erejéig Elemy Károlyné például Kovács Tamás Györgynek köszönhetően a Dunai Szigetek blogon,¹⁹ vagy Tóth Balázs írásában az Indexen.²⁰

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum számára fontos a hajdani tanítónők sorsa és emlékezete, nem hagyhatta, hogy Elemy Károlyné sírköve újra a Dunába és ez által feledésbe is merüljön. Elhatároztuk, hogy sírkövét és emlékét megmentjük. A Petőfi híd budai lábánál feküdt a rekvizitum, amely fejjel lefelé fúródott a mederbe. A sajtónak köszönhető népszerűség miatt sokan keresték fel a sírköveket, zarándokhellyé vált a part ezen szakasza. Elemy Károlyné sírkövével többen szelfiztek: portrék készültek kiskutyával, gyerekkel, szerelmes hölgyekkel és urakkal. E látogatók mindegyike járt iskolába (vagy még most is jár), voltak (vannak) tanítónői, és mindegyik a kincskeresés mámorában úszott. Sírkövünk sajnos egy hevenyészett graffitit, tag-et is kapott, mások viszont gyertyákat gyújtottak. Az egyik éjszaka tüzet is raktak mellette, másnap rejtélyes, elszenesedett csokornyakkendő hevert a hamuban. Szabó Ilona élete a közösségi emlékezet részévé lett. Elérkezett az idő, hogy a már kultikussá vált helyszínt megváltoztassuk, a sírkövet múzeumunk gyűjteményének részévé tegyük. A Budapest Történeti Múzeum kőtárának régésze, Takács Ágoston szakértői részvételével a követ kimozdítottuk. A körülbelül 150 kg-os gránittömb elszállítása azonban komoly problémát okozott számunkra, ráadásul az idő is ellenünk dolgozott: a meteorológiai szolgálat a Duna vízállásának emelkedését jelezte. Több magánszemély jelentkezett, hogy önkéntesként szeretne részt venni a mentésben, de a rakpartról való elszállítás felelősséget és szakértelmet kívánt. Végül Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úr, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója sietett segítségünkre: engedélyezte, hogy a leletmentést a XI. kerületi tűzoltók elvégezzék.

Elemy Károlyné sírköve jelenleg restaurátori állapotfelmérésre vár múzeumunkban, nemcsak a kegyelet nélküli kezek által ráfújt piros festéket kell eltávolítani, hanem a kőanyag konzerválására is sort kell keríteni. Ez a dunai hullámtörő kő élő emlékezetté vált, számunkra szimbolikus jelentőségűvé is. Idén 150 éve, hogy az 1868-as népoktatási törvénnyel együtt megszületett az állami tanítónőképzés. A nemzet napszámosainak titulált, s Gárdonyi Géza által találóan lámpásnak nevezett tanítóságnak, s külön a még hátrányosabb helyzetű tanítónőknek senki nem állított díszes monumentumot. Ez a szerény emlékkő az ő mindig háttérben maradt munkájukra fog emlékeztetni.

Külön köszönetet mondunk a Budapest Történeti Múzeum munkatársainak (Farbaky Péternek, Láng Orsolyának, Takács Ágostonnak), Rácz Attila levéltáros úrnak (Budapest Főváros Levéltára), valamint Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úrnak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, és a XI. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóinak.

A mentést végezték: Bogdán Melinda, Kárpáti Eszter, Péterfi Rita (Eszterházy Károly Egyetem – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum)