„A festő ne ismételje azt, amit már megoldott, ne utánozza önmagát, keresse az újat, a számára még ismeretlent.” Az idézet a százhuszonöt éve született Barcsay Jenőtől származik, a magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyéniségétől. Egy olyan alkotótól, aki erdélyi fejedelemcsalád leszármazottja volt, aki zenésznek készült, és aki a tanítói és kántori oklevél megszerzése mellett akvarelleket készített és gipszfigurákat másolt (és milyen jól tette!), akinek taníttatását egy jómódú erdélyi vállalta fel, aki Párizsban Braque, Matisse, Monet, Pissarro és Cézanne nyomdokain járt, aki imádta Szentendrét, és akinek nevét dicséri a pesti Magyar Színház és a Miskolci Egyetem ornamentikája. Barcsay Jenő a mi géniuszunk. Olyan mester, akinek hatása a jövőbe ér, összekötve idősíkokat, korszakokat, törekvéseket, művészi attitűdöket, összekötve sorsvonalakat és kollektív életpillanatokat. Géniusz, akinek hagyatéka ragyog, akár a Nap. És a fénye melegít mindannyiunkat.
Barcsay Jenő szentendrei műtermében, 1978. Fotó: G. Fábri Zsuzsa
A Magyar Képzőművészeti Egyetem hosszú előkészítő munkát követően július 16-tól nagyszabású életműkiállítással emlékezik a Kossuth-díjas festőművészre, grafikusra, művészpedagógusra, méghozzá akként, hogy az életművet új megvilágításba helyezve, a 125. jubileumi emlékévhez méltón, friss perspektívából kínál rátekintést egy burjánzóan dús alkotói pályára. Az ünnepi évforduló kapcsán nemrég Szentendrén, a Kmetty Múzeumban nyílt kiállítás Látványból szerkezet – A táj és a test transzformációi Barcsay Jenő művészetében címmel, a Ferenczy Múzeumi pedig A Közelképek 2. Barcsay Jenő alakja az 1960-1980-as évek portréfotózásának tükrében című tárlattal emlékezik a mesterre. A Magyar Képzőművészeti Egyetem válogatásának unikalitása a nézőpont megválasztásában rejlik: Tökéletes egyensúly. Keresztmetszet címmel eddig soha nem látott kontextusban láthatjuk Barcsay szorosan összefonódó életét és munkásságát, számos újonnan felfedezett, szenzációs alkotással, a mester híres mozaikművészetének főműveivel, a nemzetközi sikert megalapozó – korábban a legszebb könyv címet elnyert - Művészeti Anatómia című kötet eredeti rajzaival, valamint nonfiguratív festményekkel megtámasztva a 20. századi magyar művészet egyik alappillérének tartott életút és művészi attitűd megannyi stációját.
Barcsay Jenő anatómiaoktatás közben, 1960-as évek első fele. Fotó: Bojár Sándor
Az anatómia, a formai absztrakció, a természet és a látható valóság leképezésének művészi víziója végig kíséri a kiállítást, mely szép főhajtás az 1900-1988-ig élt művész emléke előtt, akinek élete és pályája szorosan összefonódott a Magyar Képzőművészeti Egyetem történetével: a fiatal Barcsay itt kezdte meg tanulmányait 1921-ben Vaszary János osztályában és fejezte be 1926-ban Rudnay Gyula irányítása alatt, 1945-ben pedig mint oktató tért vissza az intézménybe, ahol mintegy öt évtizeden keresztül művészgenerációk hosszú sorát tanította szemléleti látszattan és anatómia tárgyakra, gyökeresen átformálva a pedagógiai módszereket, és jelentős hatást gyakorolva a művészeti kifejezésmódokra.
Barcsay Jenő: Asszonyok, murális terv, 1964, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, ltsz.: 89.75
A kiállítás, melynek kurátorai dr. Bojtos Anikó, dr. Sturcz János és Szabó Noémi művészettörténészek, számos érdekességgel büszkélkedhet, így például most láthatja először a nagyközönség a jubileumi év egyik szenzációját, Barcsay Asszonyok című monumentális szénrajzát. A hét nőalakot ábrázoló, 21 négyzetméteres restaurált csúcsmű 1964-ben készült, mint a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Barcsay-mozaikjának előképe, és a mozaikot kivitelező Csákvári Nagy Lajos és felesége, Csókos Varga Györgyi hagyatékából került elő – érdekes lábjegyzet: a házaspár készítette el a Képzőművészeti Egyetem főbejáratánál látható mozaikpadlót is, melyen ma is nap mint nap áthaladnak az egyetem oktatói és hallgatói. Mivel a két különböző részben fennmaradt grafikát közel 50 évig feltekerve tárolták, így szélei megsérültek, a rajz helyreállításán a Képzőművészeti Egyetem papírrestaurátorai dolgoztak hónapokig.
A másik különlegesség a tárlaton Gottfried Bammes, művészeti anatómiát tanító professzor szerepeltetése, mely jelenlét által az oktatás felelőssége, variabilitása és súlyozottsága a két mestertanár adta különböző aspektusokból értelmezhető és tovább gondolható.
Barcsay Jenő: Függőlegesek, vízszintesek, 1947, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, ltsz.: 78.158
A Barcsay életmű-kiállítás, melynek közel száz műalkotását és dokumentumait a Magyar Képzőművészeti Egyetem köz- és magángyűjtemények anyagából állította össze, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrummal közös szervezésben, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jöhetett létre. A különleges válogatás a mester képzőművészeti és történeti jelentőségének egyaránt adózik, fejet hajtva egy olyan alkotó előtt, aki mesteri módon bánt a különféle széntónusokkal, árnyalatokkal és felületi struktúrákkal, aki a klasszikus rajzművészet Paganinije volt. Barcsay Jenő végig kísérte a 20. század képzőművészetének történetét, hat évtizednyi életpályának gyökere a tér és a forma szimbiózisa, a táj és az ember kölcsönhatása volt, mindig a látható világot választva kiindulópontként, egyfajta vizsgált és újradefiniált valóságként. A 2025. július 16-án 18 órakor nyíló kiállítás szeptember 27-ig várja az Andrássy úton a látogatókat, hogy beavatást kínáljon egy nem mindennapi életút rejtelmeibe, megidézve egy, a kubizmus, az impresszionizmus, az expresszionizmus stílusjegyeiben egyaránt biztonsággal és nagyvonalúan alkotó, mindig egyedi és utánozhatatlan művész emlékét.
Barcsay Jenő: Szentendrei táj, 1934-35, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, ltsz.:76.9
Egy géniusz, aki mindig kereste az újat, az ismeretlent. Akinek tehetsége beragyogta a magyar művészet egét. Aki minden ecsetvonásával teremtett. A mi géniuszunk. Mintha Picasso róla mondta volna: „Egyes festők sárga foltot csinálnak a Napból, mások a tehetségük segítségével Napot csinálnak egy sárga foltból.”
