Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású, új állandó kiállítással köszönti a Petőfi Irodalmi Múzeum névadóját. A kiállítással együtt a felújított közönségforgalmi terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeumi udvar is megnyílnak, valamint január 14-én egész napos, ingyenes program várja a látogatókat.
A nap folyamán a kisebbek több alkalommal részt vehetnek a János vitéz (h)arcai című társasjátékhoz kapcsolódó bábfoglalkozáson, különleges portyára indulhatnak Petőfi pesti kalandjai nyomán, továbbá megnézhetik Jankovics Marcell 1973-ban készített János vitéz című rajzfilmjét is. Az egész család bekapcsolódhat a kiskőrösi Szivárvány szlovák táncegyüttes táncházába, vagy a közösségi Petőfi-dobolásba Sirokai Mátyás költő vezetésével.
Délután szépírók, irodalomtörténészek, valamint a tárlatot megalkotó múzeumi szakemberek szubjektív tárlatvezetései mutatják be a kiállítást, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak versszínháza, Vörös István költő, prózaíró és Scherer Péter színművész Él-e még Petőfi? című irodalmi előadása gazdagítja a kínálatot, valamint a Béla borászat borainak kíséretében Petőfi bordalainak történetét ismerhetik meg a látogatók Csörsz Rumen István irodalomtörténész és Márfi Márk színművész közreműködésével.
Az estet a megújult múzeumi udvarból megtekinthető fényfestés, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák koncertje teszi még felejthetetlenebbé.