Szeptember óta úton van a Petőfi Irodalmi Múzeum „Átröpűlök hosszában hazámon” Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készült buszos kiállítása, túl már több mint 2040 megtett kilométeren, 31 településen és 10 000 látogatón!
A buszon dolgozó kollégák a kiállítással együtt utazzák be a Kárpát-medencét, fogadják a látogatókat, vezetéseket és foglalkozásokat tartanak. Több napig vannak úton, rengeteg látogatóval kerülnek kapcsolatba és egészen közelről látják a tárlat "életét". Megkérdeztük őket, milyen egy buszos kiállítás részesévé válni, hogyan élik meg a munkát, milyen pozitív emlékekkel gazdagodtak az első hetekben és milyen kihívásokkal kell szembenézniük munkájuk során?
A menetrendről a múzeum honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Fotó: Szatmári Sára
A busszal utazó kollégák: Szatmári Sára és Berkes Lívia, Fekete Ágnes és Szikora Patricia, Gyenes Fanni és Cseri Anett
Milyen a buszon, egy utazó kiállításban dolgozni?
Gyenes Fanni: Szerintem teljesen más dinamikát igényel, mint egy épületben található kiállítás. Mivel szó szerint az utcáról esnek be a látogatóink és eddig még nem volt olyan napunk, hogy 150 fő alatt lett volna a napi látogatottság, állandóan pörögnünk kell; gyorsan, érdekesen, figyelemfelkeltően kell prezentálnunk Petőfit, akiről nyugodtan kijelenthető, hogy nem egyszerű feladat, hiszen ha van költő Magyarországon, akihez kivétel nélkül mindenki kötődik valamilyen (akár negatív) formában, az ő.
Szatmári Sára: Örömmel dolgozom a buszon. Szokatlan, változatos és mozgalmas munka. Az út során számos új ismeretséget kötünk a minket befogadó települések kapcsolattartójával, szállásadójával és látogatóival egyaránt. Egy-egy úton levés alkalmával életre szóló élményeket szerzünk. Utazásaink során feltérképezhetjük az országot turista szemmel is, hogy hova érdemes később akár egyénileg több napra is visszatérni.
Szikora Patricia: Az utazás miatt természetesen nagyon mozgalmas, de ebben a változatosságban maga a busz az állandó pont: kicsit máris az otthonunkká vált, aminek minden szegletét örömmel mutatjuk meg a látogatóknak. Akár lelkes, játékos kedvű gyerekek, akár kíváncsi, hosszabban elidőző felnőttek érkeznek, mindenki élményszerűen éli meg a kiállításban eltöltött időt, ismerős és újszerű mondanivalót egyaránt meglát a Petőfi-életmű itt megfogalmazott részleteiből – sokszínű és hálás feladat ebben szerepet vállalnunk.
Berkes Lívia: Nagyon változatos, mozgalmas és pörgős. Időnként stresszes a váratlan helyzetek miatt, amilyen a regisztráció nélkül érkező nagyobb létszámú csoport. Gyorsan kell reagálni, gyorsan kell megoldást találni. Eddig ez mindig sikerült, így a nap végére sikerélményként tudtuk ezeket a helyzeteket elkönyvelni. Az aktuális kollégával is jól kell tudni együttműködni, hiszen sok esetben egymást kiegészítve dolgozunk.
Fekete Ágnes: Egyszerre jó, és nagyon nehéz is. Jó, mert vicces olyan dolgokról beszélni, hogy Petőfi egyik kedvenc étele valószínűleg a kocsonya, amin sokan meglepődnek, ugyanakkor nehéz is, mivel szinte minden este más településen kell aludni, ami azért rejt magában meglepetéseket és persze fárasztó is.
Cseri Anett: Az emberek nagy része kíváncsisággal és izgalommal lép fel a buszra megtekinteni a kiállítást. A legtöbb látogató hálát érez, hogy a busszal az adott településen járunk. Ezt az örömöt és mosolyt látni az arcokon a legcsodálatosabb érzés a munkám során.
Fotó: Szatmári Sára; Nyékvárkony
Mi az amit szerettek benne és mi jelent kihívást?
Gyenes Fanni: Számomra nagyon fontos, hogy ne egy unalmas tankönyvi figurát lássanak Petőfiben, hanem egy popkulturális ikont. Az indulás előtt összeraktam egy múzeumpedagógiai foglalkozást, ami arról szól, hogy Petőfi ma milyen influenszer lenne köztünk járva, nekem ennek az esélylatolgatása az osztályokkal/csoportokkal a kedvenc részem. Ez egyben kihívás is, hiszen egy frontális oktatásra berendezkedett társadalomban még nem evidens, hogy a diákok minden előzetes tudásukat hátrahagyva pusztán a kreativitásukra támaszkodva alkossanak egy kortárs Petőfit.
Szatmári Sára: Nagyon élvezem a gyerekeknek tartott múzeumpedagógia foglakozásokat. Jellemzően jó hangulatúak és mindig izgatottan és kíváncsian várom az ő fantáziadús észrevételeiket. Szerencsére nagy népszerűségnek örvend a busz, ami azonban nem kevés kihívással is jár. A busz befogadó képességének korlátozottsága miatt néha kisebb torlódások alakulnak ki és ezek gyakran különös helyzeteket szülnek. Természetesen igyekszem ezeket a konfliktus helyzeteket jól kezelni.
Szikora Patricia: Leginkább azt, hogy szüntelenül, a szó minden értelmében: tanulok. Amit pedig minden alkalommal a szívembe zárok, az a foglalkozást követő pillanat, amikor a diákok önállóan indulnak felfedezni a kiállítást. Az izgatottságot, a rácsodálkozást, a bevonódás folyamatának egyes állomásait rajtuk keresztül, velük együtt megtapasztalni nagyon inspiráló és megható, rengeteg ötletet (és energiát) merítek belőle. A vándorélet praktikus nehézségei mellett az állandó készenlét és attitűdváltás jelent nagy kihívást: igyekszünk minden érdeklődőt megszólítani, miközben a délelőtti órákat jellemzően különböző korosztályú és aktivitású, egymást közvetlenül váltó csoportokkal töltjük.
Berkes Lívia: Szeretem, hogy egy-egy forgalmas nap során repül a munkaidő, s valójában nem is munkaként élem meg a feladatot, mert szívesen beszélek és beszélgetek emberekkel. Kihívást a nagy létszámú csoportok figyelmének felkeltése, a kamasz korosztállyal való közös hang megtalálása, illetve a hátrányos helyzetű csoportok fogadása jelent néha. Amikor a pedagógus is nehezebben teremt kapcsolatot a diákokkal, az olykor számunkra is nagyobb energiabefektetést igényel. Törekedni kell arra, hogy az érdeklődő diák – ilyen közegben is – , élménnyel távozhasson.
Fekete Ágnes: Nagyon jó ennyi emberrel találkozni, viszont ugyanez a kihívás is benne. Amikor napi 200–300 ember megfordul egy buszon, amire kényelmesen egyébként egyszerre 15 ember fér fel, utána külön odafigyelést igényel az energiáimat visszatölteni, hogy másnap is ugyanolyan lendülettel tudjak adni az aznapi látogatóknak.
Cseri Anett: Kihívás a Petőfi-busszal utazni. Különböző helyszíneken át, a búzamezőktől, az ország legszebb településein keresztül a nagyvárosi forgatagokig mindenhol megfordul a kiállítás. Petőfi Sándort mindannyian "ismerjük", azonban a kiállításban mégis egy érdekes szemszögből került megvilágításba, rengeteg olyan információval találkozhatunk a múzeum gyűjteményén keresztül, amit a nagy közönség kevésbé ismer, ezáltal befogathatóbbá is válik korosztálytól függetlenül. Utunk során lehetőség nyílik rá, hogy múzeumpedagógiai foglalkozást is tartsunk, amivel még gazdagabb élményt tudunk szerezni az embereknek.
Fotó: Szatmári Sára; Nyékvárkony
Milyen érdekes, pozitív élményeket szereztetek eddig?
Gyenes Fanni: BALATONFÜREEEED! A többiek is viccelnek vele, hogy az indulás hónapjában már meglett a kedvenc településem. Vannak helyek, ahol minden annyira jól egybevág, az időjárás, a környezet, a látogatók, a jófej iskolások és a város éjszakai életének felfedezése zárás után. Fürednél minden álomszerű volt, reggel lesétáltunk a buszhoz a Tagore-sétányra és pár méterrel arrébb ott volt a Balaton, ahol tudtam nyitás előtt ejtőzni a stégen, sokat hozzátett az aznapi közérzetemhez. Sajnos elfogult leszek, de a Balaton környéki településeket mindig izgatottan várom, Veszprém megye pedig minden szempontból nagy favoritom.
Szatmári Sára: Rengeteg kedvességet és figyelmet kapunk a meglátogatott települések lakóitól. Egy kis figyelmesség, jó szó mindenkinek jól esik. Ami számomra rendkívül érdekes, főként Petőfiben, hogy még 200 éves távlatban is élnek a művei. Petőfi aktualitására hívta fel a figyelmemet az egyik kedves idősebb látogatónk Keszthelyen is, aki párhuzamot vélt felfedezni az Egy telem Debrecenben vers és a közelgő téli időszak között.
Szikora Patricia: Nehéz választani a hosszú listáról, főleg hogy a kiállítás és mi is rendre pozitív visszajelzéseket kapunk! A tárlatvezetés gyakran válik személyes beszélgetéssé, ami új néző- és kapcsolódási pontokra világít rá, de nem csak a kiállítás anyagában. Tanulságos és megtisztelő, amikor egy halkszavú tanárnő bizalmasan mesél az irodalomórán tapasztaltakról, vagy amikor egy szépkorúaknak hirdetett szavalóverseny díjazottja a Dicsőséges nagyurakból idéz. Petőfi elmúlt 200 éve valóban közös nyelvet, ugyanakkor sokszólamúságot is jelent mindannyiunk számára. Illetve én különösen a kisebb településeken érzem jól magam, ahol rövid idő alatt is beleláthatunk a közösség(ek) működésébe.
Berkes Lívia: Számomra az egyik legpozitívabb találkozás Devecserhez köthető. Az itt tapasztalt vendégszeretet és kedvesség, amivel bennünket fogadtak, zavarba ejtő volt. A gyerekprogramok ezen a településen különösen próbára tettek bennünket, de rengeteg segítséget kaptunk a szervezőktől. A másik kedvenc településem eddig, Sümeg. Nem voltam még itt és elvarázsolt a város ódon hangulata, a történelem szele. Itt is kedvesen fogadtak bennünket, szívesen visszamennék. Pozitív élményként élem még meg, hogy majdnem minden csoportnál felfedezek egy-egy, Petőfi vagy általában az irodalom iránt különösen érdeklődő gyereket. Sok esetben nem hangos vagy ezt nyíltan hangoztató gyerekről van szó, hanem a személyes beszélgetések során az intenzív figyelmük és leleményes válaszaik árulkodnak.
Fekete Ágnes: Egy vicces történet számomra, amikor a már nagyobb diákok megtalálták a bundás kabátomat, és abban kezdtek el fotózkodni, mert azt hitték, az is a kiállítás része. Illetve sok humoros mondat is a fülembern cseng, amit a látogatóktól hallok. Az egyik gyerekcsoportból például nagyon sokan beírták a vendégkönyvbe, hogy "boldog szülinapot". A kollégám, Sára, megkérdezte tőlük, hogy "Ugye tudjátok, hogy Petőfi már nem él?" Mire jött a válasz: "Igen, de attól még lehet boldog szülinapot kívánni."
Cseri Anett: Utunk során mindenhol egyaránt nagy a lelkesedés. Jó járni ezeket a szép hazai tájakat, megtapasztalni a vendégszeretetet. Minden helyszín más miatt vált számomra emlékezetessé.
Fotó: Szatmári Sára, foglalkozás a buszon; Seregélyes
A kiállítás melyik része a kedvencetek?
Gyenes Fanni: A 10 panelünk közül egyet sem emelnék ki, mert mindig próbálok én is újdonságként rácsodálkozni az egyes elemekre, még ha ez felkészítő háttéranyag szintjén is valósul meg és nem fizikailag látható információ. Egy éven keresztül majd’ minden nap “be vagyunk zárva” ebbe a kiállításba, másképp talán nem is lehet hozzáállni kiégés nélkül. Ó, és a hanganyagot mindig ajánlom a látogatóknak, Patkós Marcit (Petőfi hangja – szerk.) én is szeretem hallgatni, ha nincsenek sokan a buszon.
Szatmári Sára: Nehéz egyet kiemelni. Nagyon szeretem Az Alföld című vershez kapcsolódó mágneses kirakós falat. Számomra ez az egyik legötletesebb és legdesignosabb installációs elem a kiállításon. Ezen kívül még a ,,Hol járt Petőfi?” digitális térképet is kiemelném, mert azt is nagyon izgalmasnak találom. Egy hasonló térképet a Petőfi busz útvonalához is el tudnék képzelni.
Szikora Patricia: Elsősorban annak többrétegűsége a kedvencem, hogy eltérő befogadói szinteken átadható és "használható". A falakon olvasható, jelenkori hangon megszólaló kérdések és Petőfi (formailag és tartalmilag is) prózai válaszai sokat segítenek abban, hogy a szobra által eltakart költő megközelíthető legyen. A kedvenc részletem ezek közül a kardvágások alatt szerepel, olvassa el mindenki a helyszínen!
Berkes Lívia: Számomra a szerelem témáját, s a Júliához fűződő viszonyát bemutató sarok a legizgalmasabb. Az itt olvasható vers – talán nem túlzás, hogy – a magyar szerelmi líra egyik legemlékezetesebb műve. Minden itt elrejtett tartalom számomra különösen izgalmas. Ugyanígy az Arany-fal. Talán azért e kettő, mert a szerelem illetve a barátság témája az, amihez valamennyien viszonyulni tudunk, míg a forradalom vagy a szabadságharc élménye csak bizonyos történelmi korok nemzedékének a kiváltsága vagy átka. Őrzi a nemzeti emlékezetünk, a családi emlékezetünk, de részesei nem voltunk ilyen eseményeknek.
Fekete Ágnes: Nekem a kocsonyástál és a biliárddákó a kedvencem, mert szerintem ezeknél vannak úgymond a legmeghökkentőbb információk. Azt mindenki tudja, hogy Arany és Petőfi jó barátok voltak, de azt már kevesebben, hogy Petőfi szívesen biliárdozott, és a Nemzeti dalt a Pilvaxban a biliárdasztal tetején szavalta el.
Cseri Anett: A kiállítás teljes egészében nagy kedvenc, de ha mégis választhatnék akkor a grafikai elemek és színek ötvözete az, ami engem igazán elvarázsol. A pipa ami megvilágítja Petőfinek az Egy telem Debrecenben című versét. A barátságfal, ahol leveleket tudunk kihajtogatni, az asztal ahol tányérok forgatásával jelenik meg Petőfi az Egy estém otthon című verse. Az egésznek a szimbolikája számomra egyedülálló és különleges.
Fotó: Szatmári Sára, foglalkozás a buszon; Ajka
