A Magyar Múzeumok Online a múzeumi világnap alkalmából szépirodalmi sétára indult. Nemes Nagy Ágnes és Esterházy Péter után most Örkény István Egyperces novelláit lapoztuk fel.
A szöveget Örkény István más műveihez hasonlóan egy múzeumi digitális gyűjteményben is olvashatjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kapcsolódó Digitális Irodalmi Akadémián.
Örkény Istvám: Magyar Panteon
– Benne volt az újságokban, hogy két hétig zárva tartunk – mondta a múzeum portása a telefonba. – A Szabadságharc Ereklyéi már becsukott, a Liszt Ferenc Szerelmeihez viszont még csak most gyűjtjük az anyagot.
– Hát mit csináljak velük? Ez volt a délutáni program.
– Tessék őket elvinni a Szépművészetibe.
– Ott már voltunk. És gondolja meg: ezek vidékiek, és tizenöt éves lányok. Nekik még többet mondanak a tárgyak, mint a világ legszebb festményei!
– Hát honnan varázsoljak ide egy kiállítást? – kérdezte a portás. – Ráadásul teljesen egyedül vagyok.
A tanárnő hangja oly csalódottan szólt, hogy a portás egy kis gondolkodási időt kért, s aztán kijelentette, hogy délutánra megpróbál összekaparni egy kis anyagot, ami persze nagyon szegényes és hevenyészett lesz. Katalógus híján be kell érniök az ő kalauzolásával.
Az előcsarnokban csak egy gépírásos cédula volt kiragasztva: Hubauer Sándor Emlékkiállítás.
Az első teremben idősebb Hubauer Sándor bajonettje volt kiállítva, melyet az első világháborúból hozott haza, de ez nem nagyon érdekelte a lányokat. Idősebb Hubauer Sándorné született Süle Mária imakönyvébe is csak épp belepillantottak, pedig ennek az volt az érdekessége, hogy tele volt írva ételreceptekkel. De a következő tárló, melyben már maga Hubauer Sándor volt látható, nyolc hónapos korában, anyaszült pucéran, hason fekve, annál nagyobb sikert aratott.
– Jaj, de cukor – sóhajtotta egy lány, akiben már megszólalt a leendő anya.
És ott volt a kis Hubauer ütött-kopott pléhvödre, lapátkája, talicskája. Egy tejfoga. Himlőoltási bizonyítványa. Egy kis, üvege vesztett szemüvege. (Mint ismeretes, Hubauer Sándor tizenöt éves koráig rövidlátó volt, de ez utóbb elmúlt.)
– Ti is, lányok – jegyezte meg a tanárnő –, járjatok el pontosan az időszakos szemorvosi vizsgálatra.
A következő vitrinben ütött-kopott notesz.
– Hubauer Sándor kora ifjúságától kezdve fillérre följegyezte minden kiadását… Ez pedig egy hímzőgép.
A lányok megcsodálták, pedig csak egy régi típusú, lábhajtásos, Omag gyártmányú hímzőgép volt, nyolc milliméteres kilengéssel, amelyen – miközben Hubauer hiába küzdött nagyra törő tervei valóra váltásáért – hitvese reggeltől estig dolgozott… Csak e rosszul fizetett munkával, nyolc milliméteres monogramhímzéssel tudta előkaparni családjának a mindennapit… Áldott emlékű hímzőgép! Nélküle Hubauer sovány portási fizetségéből hogy is tudott volna egy négytagú család kijönni?
– És milyen természetűek voltak azok a nagyra törő tervek? – érdeklődött az egyik tájékozatlan diáklány.
– Sokfélék – mondta a portás. – Az áttekinthetőség kedvéért három csoportba osztjuk őket: gazdasági, politikai és tudományos természetű elgondolásokra.
Sajnos, az idő rövidsége miatt e sokféleségből épp csak mutatóba sikerült valamit összeszedni. Hubauer tudományos munkássága még feldolgozásra vár: annyi bizonyos, hogy a holdrakéta gondolata (az oroszokat messze megelőzve) megfordult a fejében, nemkülönben a napenergia felhasználása. (Ő óriási méretű sztaniolzacskókra gondolt, melyekben a nap energiája, valahogy úgy, mint a sült gesztenye melege, elraktározható.) Ami Hubauer politikai nézeteit illeti, ezekről írásbeli feljegyzés alig maradt fenn, a baráti beszélgetések pedig részben feledésbe merültek.
– Milyen kár! És miben álltak ezek a nézetek? – kérdezte a tanárnő. Rá kellett szólnia a lányokra, mert fecsegni kezdtek.
– Mint ismeretes, Hubauer bátor békeharcos volt. Egyszer, felesége legnagyobb rémületére, öklét rázta a bevonuló német csapatok felé. A katonaságtól megszökött, és hamis papírokkal bujkált: a hetes vitrinben látható „Nyílt parancs” is ilyen ügyes hamisítvány, az aláírás Hubauernétől származik. Vakmerősége hajmeresztő volt; a háború vége felé, hamis papírokkal a zsebében, egy vendéglő kerthelyiségében, mely a detektívek megfigyelése alatt állt, fennhangon kijelentette: „Hitler napjai meg vannak számlálva!” A szomszéd asztaltól oda is néztek.
– Detektívek? – érdeklődött egy lány.
– Szerencsére csupa ismerősök. De Hubauer olyan ember volt, aki ugyanezt mondja akkor is, ha detektívek hallják.
A lányok megborzongtak. Aztán továbbsereglettek a következő tárlóhoz, melyben egy kis játék mozdony állt.
– A „Hazádnak rendületlenül” kombinált spórkassza – magyarázta a portás egy fájó mosollyal, ami annak szólt, hogy egy nagyra törő szellem merész terveiből mindössze egy ilyen ujjgyakorlat maradt fenn, melyet ő maga is csak szeszélynek szánt. És még e mellett is ott látható a Szabadalmi Hivatal elutasító végzése!
– Mit jelent az, hogy „kombinált”? – érdeklődött a tanárnő.
– Ha pénzt dobnak bele, a szerkezet azt énekli: „Hazádnak rendületlenül!”
Egy lány pénzt dobott be a mozdonyba. Vártak, de nem hallottak semmit.
– Nem működik – mondta a portás.
– Mindegy – magyarázta a tanárnő. – Ez a találmány nemcsak takarékosságra, hanem hazafias gondolkodásra is nevel.
– És sohasem akadt neki pártfogója? – kérdezte egy lány.
– Soha. Magányosan, meg nem értve öregedett meg.
– Egyetlen terve se valósult meg?
– Ebben az országban? – legyintett a portás. – Nálunk így múlik el egy emberi élet.
Mindenki hallgatott. Meglegyintette őket a nemzeti tragédia szele.
– Ez pedig: Gagarin őrnagy! – mutatott egy színes képre a portás.
– Ismerték egymást?
– Sajnos, nem.
– Kinek a hibájából?
– A találkozás nem jött létre – mondta kitérően a portás. Már csak egy vitrin volt hátra.
– Ez az a Dolgozó Hetijegy, mellyel munkába járt… Hubauer Sándor szerényen és visszavonultan élt, nem kért, nem is várt kiváltságokat. Reggelije: fél liter tej, tíz deka parizer, kenyér.
Körüljárták a tejet, parizert, kenyeret. Volt, akinek könnybe lábadt a szeme.
Elköszöntek, sorba álltak, kivonultak. Egy hét múlva dolgozatot írtak: „Mit láttam a budapesti tanulmányi kiránduláson?” Az ifjúságot csak látványos dolgok lelkesítik; oldalakat írtak a Mátyás-templomról, egy önkiszolgáló büféről, az Országzászlóról… A Hubauer Sándor Emlékkiállításról alig valamit. Ilyenek ezek a mai fiatalok.
De nem baj. Majd egyszer. Majd húsz, harminc év múlva. Majd negyven év múlva. Akkor majd eszükbe jut Hubauer!
1967
