Ács Kinga-Noémi női tematikákkal foglalkozó interdiszciplináris művész, munkáiban emberi kapcsolatok dinamikáival és a társadalmat foglalkoztató kérdések érdeklik, fókuszt helyezve a mindennapi játszmáink vizualizálására, játékok és installációk köntösében.
Ács Kinga-Noémi “Roulette of Cravings”című műtárgyával a K11 Laborban (Fotó: Gaál Dániel)
Hogyan befolyásolja a művészetedet a város, ahol felnőttél?
Minden művésznél fontos kiindulópont, hogy honnan jön, ez az, ami meghatározza, hogy mi fogja érdekelni, mit és hogyan alkot. Meg lehet figyelni, hogy vagy teljesen elhatárolódik, a múltjának környezetétől vagy valamilyen módon kapcsolódik hozzá. Én Erdélyben születtem és ott nőttem fel, a művészetemben nem foglalkozom kisebbségi problémákkal, de a tradicionális világ, amiből jövök meghatározhatta azt, hogy erősen feminista munkákat alkotok. Az egyetem miatt költöztem Budapestre és az internacionális közeg ellenére, itt is megfigyelhetők a hagyományos perspektívák, alá-fölé rendeltségi viszonyok, női-férfi dinamikák. Érdeklődöm a női tematikák iránt elméleti szempontból, keresem az emberi kapcsolatokban a játék-dinamikákat, mert nőként a társadalmi szerepünkben, sok helyzetben azt érezzük, hogy játszmázni kell ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Sokszor kezelnek minket játékszerként, amit ide-oda tologatnak. Én ezt a negatív érzelmet próbálom a saját játékaimmal, traumakezelésként is, felülírni. Tárgyiasítom és reprezentálom annak az érzését, hogy mi nők gyakran tárgyiasítva érezzük magunkat különböző kapcsolatrendszerekben, és ezzel a tárgyiasítással oldozom fel ezt az érzést.
Ács Kinga-Noémi: The Veil of Cleansing and Suffering (Fotó: Hegyháti Réka)
Miért installatív műtárgyakat alkotsz? Ez egyfajta térvisszafoglalás, hogy nem csak síkbeli formákban gondolkozol?
Elsősorban, mivel minden ember térben létezik, ezért a műveim is egy térnek az aktív részesei, általában a plafonról lógnak, mint egy függelék, ez azt szimbolizálja, hogyan függünk mi is a tértől. Például, itthon hordoznak valamilyen jelentést a műveim, a kontextustól függően, de vajon ez máshol is, például Nyugaton is releváns lenne-e, és ha igen, milyen módon. Azzal, hogy játékokat készítek, amikkel a befogadónak is interakcióba kell lépni, és nem csupán bábuként vesznek részt egy játszmában, mint ahogy a társadalomban éreztetik velünk, visszanyerem vagy visszafoglalom a teret, ez is egy ambivalens perspektíva. Illetve, aktív befogadást igényelnek a játékok, ezáltal részükké is válunk, a látogató látja a saját tükröződését a munkákban, meg kell érintenie azokat, és ezen vagy elgondolkozik vagy nem és csak játszik.
Hogyan készül egy csoportos kiállítás?
Először megkeressük egymást művészként, azokkal, akiknek kölcsönösen tetszik a munkássága, számunkra is érdekes témákkal foglalkoznak és szívesen kiállítanánk együtt. Elkezdünk beszélgetni, hogy elméleti szempontból mi érdekel mindannyiunkat, mi az, ami mostanában foglalkoztat minket és közös keresztmetszetet keresünk. Általában egy közös dokumentumba gyűjtjük a minket érdeklő témákat, hogy milyen terveink vannak, ezáltal megtaláljuk a közös pontokat, hogy miért lenne releváns, izgalmas nekünk együtt dolgozni. Például a „Sanga ni Wati” kiállításon, a K11-ben öt művész és két kurátor dolgozott együtt, ott egy közös beszélgetés keretén belül alakult ki a kiállítás tematikája. Előfordul, például a februári kiállításomnál, hogy eleve úgy keres meg egy galéria, hogy melyik művésszel együtt állítsak ki. Ebben az esetben is úgy kezdjük a közös munkát, hogy elkezdte, kit milyen témák foglalkoztatnak és ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A kurátori, elméleti szakember rálát, pontosan miért relevánsak együtt a művek.
Az acb galériában kurátorasszisztensként dolgozol, emiatt van, hogy te veszed át közös kiállításoknál a kurátor szerepét vagy minden esetben van egy külső elméleti szakember?
A galériában a kurátorok szuperül kezükben tartják a kurátori teendőket, így én inkább a közösségi hálón való kommunikációval, grafikai videókkal segítem az ő munkájukat, promotálom a kiállításokat. Ezt a kreatív munkát nagyon élvezem, persze szívesen segítek bármiben. A saját projektjeimnél és kiállításaimnál is jó, ha van egy olyan elméleti szakember, aki külső perspektívából tudja segíteni a munkámat és olyan dolgokra, összefüggésekre is felhívva a figyelmet, amelyek esetleg nekem nem tűnnének fel. Segít abban, hogy hogyan helyezkedjenek el a térben a művek, hogy azok párbeszédbe kerüljenek egymással és ne csak egymás mellett legyenek.
Milyen hatással van a művészetedre az, hogy egy galériában dolgozol?
A munkám miatt más oldalról is ismerem a szcénát, így látom, hogy mik lehetnek buktatók, a pozitívumok, miben kell fejlődni. Egy kereskedelmi galéria nagyban különbözik egy nonprofit galériától, míg például az acb-ben egy csapat segíti a művészek munkáját egy kiállítás létrehozásánál, együtt dolgoznak az installáláson, a közösségi médiában való megjelenésen, addig egy nonprofit galériánál nem biztos, hogy egyáltalán van kurátor, és ha van is, mennyi feladatot vállal, miben tud segíteni. Az, hogy egy nemzetközi szinten is aktív, professzionális kereskedelmi galériánál dolgozom, motivál arra, folytassam utamat művészként és ne tartsak a forprofit galériáktól, hanem elkerüljek egyhez, szerintem ez mindenképp segítené és lendítené a karrieremet.
Hogy néz ki az alkotási folyamatod?
Az egyetem vége óta általában úgy dolgoztam, hogy tudtam, hogy lesz egy kiállítás, amire felkértek vagy lehetőséget kaptam rá. Az első szempont, hogy egyéni vagy közös kiállításról van-e szó, teljesen új műveket kell-e csinálnom vagy sem. Elkezdek gondolkodni, hogy engem most jelen pillanatban mi érdekel, mi zavar vagy nem tetszik, éppen mi a szorongási faktorom. Ez a szorongást vagy frusztrációt járom körbe elméleti szinten. Mivel én is része vagyok egy társadalomnak, ezért érdekel nagyon, hogy másokban felmerül vagy felmerült-e már ez a probléma. Ezután elkezdem kutatni, hogy a társadalomban, a baráti körömben ez hogyan jelenik meg, illetve, hogy ennek inkább pszichológiai, társadalmi, vagy szociális vetülete van-e.
Először elméleti szempontból közelítek meg egy témát, majd elkezdek gondolkozni, hogy mihez hasonlítanánk, milyen játékhoz társítanánk az adott dolgot. Projekt alapon, célzottan kiállításokra alkotok mostanában, attól függően, hogy mikorra kell elkészülnöm, egy timeline-nal megtervezem, hogy a kiállítás egyes részleteire mennyi időt kell szánnom, hogyan szeretnék vizualizálni, mik a kiállítótérnek a lehetőségei, számít az is, hogy mennyi pénzt tudok rá szánni, kapok-e támogatást. Általában sok digitális eszközt használok az előtervezéshez, illetve utánajárok, ha új technológiával szeretnék dolgozni, hogy ahhoz mire van szükség. Ezek után kezdek neki a tényleges folyamatnak, amikor beszerzem az anyagokat és összeszerelem azokat, aztán legtöbbször a térben dől el a dolog, még akár utolsó percben is képes vagyok alakítani a munkáimon, hogyha azt érzem, hogy nem jól működik.
Ács Kinga-Noémi: The Roulette of Cravings (Fotó: Zelei Bogi)
Hogyan választod ki, hogy milyen anyagokkal dolgozol?
Megnézem, hogy milyen anyag illene az adott témákhoz. Még az egyetem alatt volt, hogy cukorral dolgoztam, akkor azt tartottam fontosnak, hogy olyan anyaggal dolgozzak, ami beépül a szervezetbe, akár csak szimbolikusan, de meg legyen az a potenciál, hogy elfogyasztható. Nemrég műgyantával dolgoztam, amely kifejezetten egy toxikus környezetet szimbolizál, ami egy halott növényt vesz körbe. Beszélhetünk arról, hogy ez a növény a gyantába öntés folyamata során hervadt-e el vagy így csupán tartósítjuk, és ez szimbolizálja a nőkkel kapcsolatos elvárásokat és annak évszázadokon át tartó emlékezetét. Ez egy tartósított emlékezeti forma. A művészetemben nagy jelentőséggel bír a tárgyak anyagbeli haszna, például a tükröt mindig szervesen beleépítem a műveimbe, mert azt szeretném, hogy a külvilág vagy a tér reflexiója legyen és hogy az emberek belenézzenek.
Te vágod a tükröt?
Nem, én plexi tükröt lézervágattatok, illetve gravíroztatok, ezt a fajta tükröt könnyebben lehet formálni, kevésbé törékeny. Például a mozaikhoz van mozaikvágó törőm, azzal kezdtem el kísérletezni, hogy formára vágom és motívumokat készítek belőlük.
Zavar az, hogy munka közben látod magadat a tükörben?
Nem szokott zavarni, nem is nagyon veszem észre. Mivel a polgári munkám után, éjszakába menően foglalkozom a művészetemmel, így nincs idő arra, hogy ez zavarjon. Inkább az a jellemző, amit szeretek szimbolikusan is, hogy vág. Kesztyűben pedig nem érzem ki úgy az apró részleteket, könnyebben kicsúszik a kezemből, talán ez a zavaró része inkább.
Milyen a kapcsolatod a tükörrel?
Gyerekként, fiatalként a testképemmel nem voltam teljesen megelégedve, ez az érzés a legtöbb lány és nő életében folyamatosan jelen van. Ez a saját énképembe is beleépült, mert az egyetemi évek alatt sokat foglalkoztam a testképzavarral, hogy hogyan látom magamat, így a tükör velem maradt. Már jó a kapcsolatom vele, kifejezettem beleszerettem, hogy csillog, visszatükrözi a dolgokat. Gyerekként édesanyámnak ékszerboltja volt, talán innen is ered, hogy kedvelem a csillogó dolgokat. Ma már újra szeretem a tükröt, és szerves része a munkáimnak. Tinédzserként persze nem láttam meg a szépségét.
Sajnos kevés olyan nő van, aki szívesen néz tükörbe.
Igen, a nők általában nem szeretik a tükröket. Viszont kevés férfit látok, akit zavar egy tükör jelenléte, és ők nem is biztos, hogy mindig megnézik magukat benne, mint a nők. Mi kényszeresen belenézünk, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, ami hívogató, de közben szomorú és taszító is. Bennem is van egy kis ellenállás, hogy nem feltétlenül nézem magam szívesen a tükörben, de mégis szépnek látom magát a tükröt és hogy az reflektálni képes.
Mesélnél kicsit a következő kiállításodról?
Egy duo-kiállításom lesz az am projects-ben Kicsiny Mártival februárban. Mindkettőnknél megjelenik a görög narratíva, kortárs szemszögből vetítve. Nagyon érdekelnek Jungnak, Freudnak az egyetemes archetípusai, a viselkedésmintái, illetve ahogy a görög mitológia jelen van a kollektív emlékezetünkben. Ezek az egyetemes jelképek Nyugat- és Kelet-Európában ma is relevánsak, az iskolai tanterv részét képezik, és megjelennek az irodalomban, filmművészetben. Én is szeretek mitológiai szimbólumokat, jelképeket beleszőni a munkáimba. Ami konkrétabban most foglalkoztat, azok a negatívnak ábrázolt női archetípus szereplők. Gyerekkoromban és mind a mai napig azt tapasztalom, hogy stigmatizálják, ha egy nő nem úgy viselkedik, ahogy a társadalom elvárja. Külső perspektívából meg se próbálják megérteni a viselkedésének okát, hanem rögtön negatívan ábrázolják.
A görög mitológiában sok olyan női szereplő van, akik szépségük vagy pozitív jellemük miatt esnek áldozatul és a végén pórul járnak. Például Medúza egy gyönyörű nő volt, akinek minden férfi a lába előtt hevert és Athéné a papnőjévé vált. Poszeidón Athéné templomában megerőszakolta őt és Athéné Medúzát vonta felelősségre, szörnyeteggé változtatta, hogy tekintetével kővé dermessze azt, aki rá szemet vet. Ezután egész életében üldözték, majd végül lefejezték, ez szintén szimbólummal bír. Nem tudhatjuk, miért válik valaki ’szörnyeteggé’ és ahelyett, hogy megkérdeznénk, megértenénk milyen nyomás alatt lehet, hogyan használták ki, rögtön negatív jelzőkkel illetjük. Kifejezetten szeretném feldolgozni műveimben Medúzának és több, hozzá hasonló negatív szereplőnek az archetipikus képét, figyelmet hívva arra, hogy ne stigmatizáljunk valakit, csak azért, mert nem úgy viselkedik, ahogy azt tőle elvárják.
Sokszor érzem azt, hogy a mai magyar társadalomban egy erős nőt megbélyegeznek, ha a gyermekvállalás helyett, a karrierjére fókuszál. Például egy férfi esetében fel se merül egy állásinterjú során, hogy megkérdezzék, tervez-e gyereket. Persze a biológiánk is befolyásol minket, egy nő megannyi cikluson megy át egy hónapban, kezdve a menstruációtól az ovulációig, folyamatosan változásokon megyünk keresztül. Tehát, a negatívnak titulált nőket szeretném megértetni és perspektívaváltásra hívni az embereket, hogy próbáljuk meg megérteni, mi váltja ki a viselkedésüket.
Ács Kinga-Noémi életrajza saját honlapján
Borítókép:
Ács Kinga-Noémi “The Pins of Conformity and Balls of Pressure” című műtárgyaival a Budapest Art Mentor “Encoding, Storage, Retrieval - Discoverers 6.0” csoportos kiállításon a Várnegyed Galériában
Fotó: Hegyháti Réka
