Az Együttállás című csoportos kiállításban oszt meg emlékeket, műhelytitkokat Kelemen Marcel festőművész, bemutatva a kiállító művészek alkotásait, felvillantva a közös és önálló művészi életpályákat 2025. július 27-én, vasárnap 15 órai kezdettel a Tornyai János Múzeumban.
Hét különböző stílus és alkotói világ jelenik annak a hét művésznek a közös kiállításán, amely a kezdeti, „azonos tőről” ‑ az egykori Képzőművészeti Főiskola nyolcvanas évek végi Gerzson Pál-féle osztályából és annak szellemi környezetéből ‑ eredő indulást követő elszakadást, egyéni útkeresést és önálló alkotói világ megtalálását foglalja össze.
A hódmezővásárhelyi közgyűjtemény földszintjén Breznay András, Garamvölgyi Béla, Kelemen Marcel, Kurucz István András, Laczkó Pető Mihály, Novák Tamás és Somos Gyula festőművészek alkotásai láthatóak, amelyekről a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon rendszeresen kiállító, a Hódmezővásárhely városához és művészközösségéhez számtalan kapcsolattal kötődő Kelemen Marcel tart ismertetőt vasárnap délután háromtól.