A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca és Győr után most a Mohács 100 éves intézményébe, a Kanizsai Dorottya Múzeumba kalauzoljuk el olvasóinkat! Az intézmény története után a gyűjteményekkel ismerkedhetünk meg!
A Kanizsai Dorottya Múzeum szakmai besorolása ’területi múzeum, nemzetiségi bázisintézmény’, gyűjtőterülete Mohács város és a mohácsi járás közigazgatási területe, valamint Magyarország horvátok, szerbek, szlovének által lakott területei.
Az intézmény néprajzi és helytörténeti tematikájú egységekből álló gyűjteménye több mint 20 000 tétel műtárgyat és írott dokumentumot, valamint 23 000 darab fotográfiát és 20 000 percnyi archív hanganyagot tartalmaz.
Nemzetiségi sokszínűség
A 14 000 darabot is meghaladó néprajzi gyűjtemény kisebb részben Mohács és egykori járásának tárgyi emlékeiből, nagyobb részben pedig a hazai horvátok, szerbek és szlovének néprajzi hagyatékából áll. Műtárgyegységei közül a magyarországi déli szlávok országosan is egyedülálló textil-, valamint festett és ácsolt bútorgyűjteménye emelkedik ki. A körükben gyűjtött anyag – különösen a textil – tájegységenként számszerűleg és arányaiban is jelentősen eltér. Egyes területek, illetve népcsoportok esetében (pl. a Pécs környéki bosnyákok) a múzeum jelentős számú, míg más népcsoportoknál (pl. a nyugati horvátok és a szlovének) igen kis számban rendelkezik néprajzi anyaggal.
Mohácsi sokác kožuh (ködmön) és vajdasági sokác szoknya
Bácskai „matricás-festett” szekrény és komáromi festett láda
A Hagyományok Háza által készített „Magyar Népi Viseletek” című sorozat kásádi és mohácsi „Sokác viseleteket” bemutató epizódja
A Kanizsai Dorottya Múzeum néprajzi gyűjteményében 100 darab egyedi busómaszk található. Ezek közül jó néhány több mint 100 évet megért, a 19. század második felében, 20. század elején készült, az eredeti formákat és készítési módot leginkább őrző fa álarc. A legkorábbi időkben maszkjaikat a busók maguk faragták. A múzeum gyűjteményének archaikus maszkjai a maiakhoz képest kisebb méretűek, könnyűek és emberi arcot formáznak. Kidolgozottságuk az egyszerűség, a praktikum és a hordhatóság felé hajlik. E maszkok készítői feltehetően még valóban hittek a mágikus cselekmények erejében, és funkciójuk csupán az álarcot hordó egyén kilétének elrejtésére korlátozódott, illetve az átváltozást szimbolizálta. A szarv ezeken a maszkokon nagyon ritka.
Busómaszkok
A viseletdarabok, népi kerámiák, és ősi busómaszkok mellett az intézmény számos népi kismesterség teljes szerszámkészletét, így többek között halászati eszközökkel, egy gyertyaöntő és mézesbábos-, egy kötélverő-, egy kovács-, egy asztalos és egy késes-köszörűs műhely komplett felszerelését is magáénak tudhatja. A gazdag tárgyi gyűjteményt mintegy 20 000 percnyi leltározott hanganyag egészíti ki.
Eseménydús történelem
A múzeum 5000 tételt meghaladó helytörténeti gyűjteményében kiemelkedően értékes a valamikori mohácsi céhek megőrzött anyaga (pl. céhzászlók, céhládák, céhkorsók, céhes iratanyag és más kisnyomtatványok), valamint az 1526. évi mohácsi csatára utaló tárgyi emlékek. Politikai és egyéb témájú plakátgyűjteménye országosan is jelentős. Igen megbecsült továbbá, az egykor sokak által a Dél-Dunántúl legjobb fényképészének tartott Predács Ferenc által működtetett mohácsi fényképészeti műterem teljes felszerelése.
A mohácsi cipész ipartársulat zászlója és a dunai molnárok céhládája
Gazdag agyagedény-gyűjteményének legnagyobb részét a mohácsi fekete- és mázas agyagtermékek teszik ki. A 19. század végén Mohácson 142 mester dolgozott agyaggal. Volt olyan ház, amelynek udvarán 16 korong is forgott! Egy-egy korsós mester évente 7-8000 terméket állított elő. Az 1870-es években évente 800 ezer darabot meghaladó számban vittek korsókat és kantákat lefelé a Dunán, és a mohácsi termékek a bulgáriai Vidin kikötőjéig is eljutottak. A korsósok és fazekasok kemencéinek méretére jellemző, hogy egyetlen égetéskor 700-800 edény is beléjük fért. A mesterek készítményei a korsó, bendis, mozsár, kanta, köcsög, kancsó, bokály, kulacs, tányér, tál, szűrőedény, fazék, lábas, de találkozhatunk dohánytartóval, szenteltvíz tartóval és más speciális használati tárgyakkal is. Míg az ún. redukciós égetéssel fekete színűre készített edényekből sokat vittek a balkáni területekre, addig a mázas kerámiát inkább a környékbeli déli szláv és német lakosság vásárolta. A Mohácson készült termékek a hazai kerámiaművesség jellegzetes csoportját képviselik. Értéküket növeli, hogy a legősibb formákat és díszítéseket őrizték meg, ugyanakkor mindezt a sokszínű lakosság igényeihez tudták igazítani. A mesterség gyakran generációkon át öröklődött.
Király, vagy koronás korsó és butella
A helytörténeti gyűjtemény fontos részét képezik továbbá az egykori Mohács kézműves-, és gyáriparát reprezentáló tárgyak, valamint a helyi ipari termelést felfuttató személyek életét bemutató anyagok. Itt kapott helyet a városi kulturális, egyleti és sportéletet bemutató dokumentumok együttese, illetve az 1526. évi csatához kapcsolódó iratanyag is.
Szerteágazó gyűjtőtevékenység
A Kanizsai Dorottya Múzeum adattára őrzi a múzeum közel 100 éves működésével kapcsolatos dokumentumokat (pl. meghívók, újságcikkek, feljegyzések, stb.), valamint a déli szlávokkal foglalkozó iratanyagokat is. Érdekességképpen megemlíthető, hogy ezen dokumentációk egy része a 1700-as évek közepén íródott, főleg egyházi, vallási témában, részben latin nyelven.
Szláv imakönyv
Az adattárban található Ete János, a múzeum egykori igazgatójának Mohács történetét, néprajzát, és a környező községek történetét bemutató gyűjtése, Dr. Sarosácz György, a múzeum bázisintézményi besorolását megalapozó országos gyűjtőkörútjainak dokumentációja, illetve Salga István amatőr gyűjtő anyaga is. Ez utóbbi jegyezte le pl. Marica néni történetét az 1950-es évek végén: „Körülbelül 17-18 évek előtt élt (…) „Marica néni”, aki tudott gyógyvizet készíteni (…). Tudott embereket sorvasztani, például egy fiu szerelmes lett egy lányba és az nem akart hozzá menni, akkor a fiu elment a Marica nénihez és vitt egy sonkát, vagy egy tábla szalonát és megkérte, hogy azt a lányt rontsa meg. (…) megyógyitani orvos sem tudta, csak is a Marica néni, ha ismét vittek neki ajándékot, ráolvasott és azután napról napra javult. (…) Betegségeket is gyógyított. Szerdán és szombaton egész kocsisor állt a háza előtt, jöttek a vidékiek gyógyitani magukat. Azokat a betegségek, amiket az orvosok nem tudtak kigyógyitani azt a Marica néni mind meggyógyitotta. De tele is volt a kéménye mindig husokkal és szalonával. Végül is amikor ő beteg lett, napokig halódott, de meghalni nem tudott, amig tudományát egy seprüvel át nem adta (…) az egyik korsós feleségének.”
Szakemberek gyűjtőkörúton az 1970-es évek elején
Az adattárban kapott helyet a Mohács (köz)életében jelentős szerepet betöltő személyek írott hagyatéka is, mint pl. Horváth János sokác származású fazekas személyes dokumentumai, aki 1961-ben tudásáért megkapta „a Népművészet Mestere” díjat.
Mohács város polgárai régi képeken
A Kanizsai Dorottya Múzeum igen gazdag, a 23 000 darabot is meghaladó fotótárral rendelkezik. Ennek 90%-át a korábban már említett Predács Ferenc fényképész által készített fotográfiák, illetve üveg-, és cellulózalapú fényképnegatívok teszik ki. A fényképész nemcsak Mohács környékén volt ismert, hanem egész Baranyában, Tolnában, Somogyban, de még Fejér megyéből is felkeresték a műtermét.
Predács Ferenc 1908-ban született Mohácson, és itt is hunyt el 1983-ban. Hároméves korában agyhártyagyulladást kapott, amelynek következtében siketnéma lett. Jó kézügyességét és kiváló rajzkészségét látva édesapja fényképészinasnak íratta. Inaséveit Mohácson a ’Scheffer-fényképeszdében’ töltötte, majd további tapasztalatszerzés érdekében országos vándorútra indult. Útja során Hatvanban és Szarvason is megfordult, ahol több évig is gyakorolt. Mohácsra visszatérve 1938-ban családot alapított, és megnyitotta első saját műhelyét. Egész pályája során hagyományos módszerrel dolgozott. A technikai felszerelés elkészítése, illetve beszerzése után [némely lámpát pl. vájdlingból alakított ki, de a „kopírozó gépet” (kontakt másoló) is ő készítette egy fadobozból, és ezzel az eszközzel 10x12-es fényképeket készített] a vegyszereket is többnyire maga állította elő. Predács szakmai sikerének titka egyrészt a rendkívül jó megvilágítás kiválasztásában, másrészt pedig a kiváló retusálásban rejlett. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy „míg nála a 20 éves, 20 éves is maradt, addig a Bognár fényképésznél 50 éves lett”. Külső felvételeket ritkán készített, viszont Mohács és környékének igen sok egykor, és még ma is élő lakója megfordult a műtermében. Halála után családja a fényképészműhely felszerelését a múzeumnak ajándékozta. Predács Ferenc hagyatékának kultúrtörténeti, valamint technika-, és helytörténeti értéke szinte felbecsülhetetlen, mivel képei nemcsak egy fényképész pályájának lenyomatai, hanem egy kisváros és szűkebb környezetének korhű dokumentumait is kiegészítik, teljesebbé teszik.
Mohács város polgárai Predács Ferenc fényképein
A Fotótár anyagát képezik továbbá a vitéz dr. Horváth Kázmér városi főjegyző, helytörténész által a két világháború közötti Mohács életéről készített felvételei, illetve a múzeum korábbi vezetőinek, munkatársainak gyűjtőkörútjai során készült fényképek, melyek nagy többsége a magyarországi horvátokat, szerbeket, szlovéneket mutatja be.
A Kanizsai Dorottya Múzeum saját állandó kiállításán és Látványtárán kívül a gyűjteményi anyag egy része a Dráva menti sokác tájházban (Kásád), és az Átai bosnyák szobában (Áta) látható. Részben a Kanizsai Dorottya Múzeum anyagát mutatják be az alábbi kiállítóhelyek is: Fejezetek Bóly helytörténetéből és néprajzából (Bóly); a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát üzemi gyűjteménye (Bóly/Békáspuszta); Felsőszölnöki szlovén tájház (Felsőszölnök); Gemenc – Margitta sziget, Pandúri Erdészet, Karapancsa; Busóudvar (Mohács); Schneider Lajos Emlékszoba (Mohács), Sokac Ház (Mohács).
A Kanizsai Dorottya Múzeum online gyűjteménye az alábbi helyen érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=vKakD5rTfpk
Részlet a Dráva menti sokác tájház szobabelsőjéből
