A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, Szolnok, a Postamúzeum és Makó után most elhagyjuk az országhatárt, hogy a Zentai Városi Múzeumban időzzünk. Elsőként az intézmény történetét fedeztük fel, most pedig a gyűjteményeit!
A többi vajdasági múzeumhoz hasonlóan a zentai is kezdettől fogva komplex módon működött, vagyis nem szakosodott valamely gyűjteménytípusra. Ennek értelmében a következő gyűjtemények létrehozására került sor: biológia és őslénytan, régészet, numizmatika, történelem, néprajz és képzőművészet.
Az óbecsei múzeum megalapításáig (1953) hatásköre az egész észak-bácskai Tisza-vidékre terjedt ki, innen a gyűjtemények – elsősorban a néprajzi gyűjtemény – sokszínű gazdagsága, s bár az 1990-es években az új körzetesítéssel gyűjtőterületünk némiképp módosult, illetve leszűkült (Zenta, Magyarkanizsa és Törökkanizsa), a sokféleség megmaradt.
A gyűjtemények szinte mindegyike valamilyen módon jelen van az állandó kiállításokon is akár önálló témaként (őslénytan, régészet, történelem, néprajz), akár ezek valamelyikébe illesztve (numizmatika, biológia).
Kivételt képez a képzőművészeti gyűjtemény, de reményeink szerint ez is megváltozik. Külön örömünkre szolgálna, hiszen annak köszönhetően, hogy a Zentai Művésztelep szervezésileg a múzeum mellett működik, mind számban, mind minőségben érdekes és gazdagnak mondható gyűjtemény jött létre, amely irányába nem csak helyi, hanem szélesebb körű érdeklődésre is számíthatunk.
A biológia és őslénytan leltárilag egy gyűjteményként szerepel, feltételezzük, azért, mert gyarapodásuk esetleges volt, tervszerű gyűjtésről nemigen lehetett beszélni. A biológiai gyűjteményrész elsősorban a Tisza menti madárvilág egy-egy kitömött példányából áll, vadászok magángyűjteményéből kerültek a múzeumba. Az őslénytani gyűjteményrészt viszont elsősorban a gyapjas mamut, óriásbölény, illetve óriás szarvas csontkövületei képezik. Nem feltárásból származnak, hanem véletlenszerűen kerültek elő a Tisza medréből, ezért nincs is múzeumunknak teljes csontváza. Az óbecsei vízlépcső megépültével a folyó átlagos vízállása a korábbihoz képest megnövekedett, ezért az 1980-as évektől kezdve már nem lehetett további leletekre számítani.
A régészeti gyűjtemény múzeumunk neuralgikus pontja, hiszen soha nem volt állandó alkalmazásban régész. Ennek ellenére – a törvényes előírásoknak köszönhetően – gyűjtőterületünkön más intézmények által végzett leletmentésekből, illetve néhány tervásatásból származó tárgyak múzeumunkba kerültek. Ez lehetővé tette, hogy szerény, de érdekes állandó kiállítást rendezhessünk meg, amelynek legértékesebb része mindenképpen az 1970-ben Magyarkanizsa közelében, Velebitnél feltárt későbronzkori nekropolisz sírmellékletei, „ékköve” pedig a Szenttamásnál egy avarkori női sírban talált üveg ivókürt.
A numizmatikai gyűjtemény megalapozása egy magángyűjteménynek köszönhető, további gyarapítása viszont nem történt tervszerűen. A régészeti feltárásokból származó érmék általában régészeti leltárba kerültek, csakúgy, mint a többezer, Mátyás, II. Ulászló, illetve II. Lajos korából származó ezüstdénárból álló ún. Kevi pénzlelet.
A történelmi gyűjtemény legérdekesebb részét mindenképpen a zentai csatához kötődő tárgyi emlékek képezik. Ezek egy része – az ősállatkövületekhez hasonlóan – a Tiszából került elő, a többi pedig egy zentai magángyűjteményből. A legértékesebbnek mindenképpen a 18. század eleji, csatát ábrázoló metszetek, továbbá 1697 végén nyomtatott jelentések, illetve Szavojai Jenő két levele számítanak. A történelmi gyűjtemény másik említésre méltó része a mintegy 350 darabból álló zentai képeslap-gyűjtemény.
Az előzőekben ismertetett gyűjtemények állandó kiállításai a földszinti kiállítótermekben tekinthetők meg. A néprajzi gyűjtemény jelentőségét szemlélteti a tény, hogy állandó kiállítása egyedül foglalta el az emeleti termeket. A kiállítás azokat a foglalkozásokat mutatja be, amelyek vidékünkön a legjelentősebbek voltak: a halászatot, állattartást, földművelést, dohány-, paprika- és kendertermesztést, feldolgozást, de felvillant valamicskét a népviseletből, sőt a népi építészetből is. Az 1960-as évek végén a vajdasági múzeumok megállapodtak abban, hogy minden múzeum néprajzi gyűjtését tekintve arra a nemzetiségre „szakosodik”, amelyik a gyűjtőterületén a legnépesebb, s ez tükröződik az állandó kiállításunkon is.
A képzőművészeti gyűjtemény a néprajzi után a másik legjelentősebb gyűjteményünk. Mindmáig elsősorban az évente megrendezett művésztelepi műhelymunka, illetve kiállítások alkotásaiból gyarapodik. Mindenkor a kortárs művészetet reprezentálta, tény azonban, hogy két év múlva a telep 70. évfordulóját ünnepeljük, mind több lehetőség van tehát a korábbi évtizedek művészeti teljesítményeit művészettörténeti szempontból is értékelni. Ezért lenne kívánatos, ha ebből válogatva állandó kiállítást tudnánk bemutatni.
A KÜLÖNGYŰJTEMÉNYEK
A múzeumok egyik fontos feladata a tervszerű gyűjteménygyarapítás. Ez leginkább vásárlás útján tehető meg, de szerencsére mindenkor akadnak nagylelkű adományozók, akik nélkül a zentai múzeum állománya is jóval szegényebb lenne.
Minden múzeumban különleges helyük van az ún. különgyűjteményeknek, amelyek többnyire ajándékgyűjtemények. Esetükben nem néhány tárgyról, hanem egész magángyűjteményekről van szó, amelyet a gyűjtő még életében vagy halála után hagyatékként utóda adományoz a múzeumnak.
A Tóth József képzőművészeti alapítvány egy zentai születésű szobrásztehetségről, Tóth Józsefről (1916–1935) kapta a nevét. Szegény sorsú lévén, a helybeli értelmiség összefogott, és jótékony célú rendezvények bevételéből gyűjtött számára pénzt, hogy Zágrábba mehessen az akkor már neves szobrász, Ivan Meštrović mellé tanulni; felkészítését Szabados Gábor gimnáziumi rajztanár, portréfestő vállalta magára. A súlyos szívbetegségben szenvedő őstehetség azonban fiatalon halt meg, pályája így kiteljesületlen maradt. Nővére, a Németországban élő Thielné Tóth Margit (1912–2015) a zentai művésztelep megalapítójának, Ács Józsefnek a sógornője volt, szívesen látott vendég volt tehát a vajdasági művésztelepeken, s művészetkedvelőként vásárlás, illetve a művészek ajándékozása folytán, viszonylag gazdag gyűjteményre tett szert.
Ezek egy részét – 300 alkotást – 1972-ben a múzeumnak ajándékozta, többek között olyan feltétellel, hogy a gyűjtemény fiatalon elhunyt öccse nevét viselje. (Érdekességként megemlíthető, hogy ebben az időben a képzőművészeti gyűjtemény törzsanyaga szintén mintegy 300 alkotásból állt, így az ajándékozás révén megkétszereződött.) A történetet 2011-ben sikerült elkerekíteni oly módon, hogy a múzeum egy pályázati támogatásnak köszönhetően megvásárolta tőle a gyűjtemény fennmaradt részét, 730 alkotást. Mivel az elmúlt évtizedek során a törzsállomány is jelentősen növekedett, mind komolyabban felvetődik az igény, hogy az 1945 utáni vajdasági kortárs képzőművészetet sok tekintetben reprezentáló zentai anyag állandó kiállítást kapjon.
A Varbai-gyűjtemény esetében viszont néprajzi ajándékgyűjteményről van szó. Varbai Jenő (1906–1974) horgosi plébános magángyűjteményét a múzeum 1973-ban vette át. A mintegy 350 tárgy zömmel népi kerámia, népviselet, illetve mezőgazdasággal kapcsolatos eszköz.
A Székely Tibor ajándékgyűjtemény viszont egzotikuma mellett névadójáról is sok mindent elmond. Székely Tibor (1912–1988) neves világutazó, eszperantista, megannyi útleírás szerzője utazásai során gazdag néprajzi gyűjteményt hozott létre, amely főleg fejfedőkből, hangszerekből, maszkokból áll. Eredeti szándéka az volt, hogy ezt a gyűjteményt Szabadkának adja, hiszen huzamosabb ideig (egészen haláláig) itt élt, s évekig az ottani múzeum igazgatója volt. A vonakodó, helyenként elutasító fogadtatásba ütközve özvegye, Székely Erzsébet végül elállt az eredeti szándéktól és 2005-ben a zentai múzeumnak kínálta fel a 730 darabból álló gyűjteményt, mert megfelelő elhelyezést szeretett volna számára biztosítani. A gyűjtemény nem csak egzotikus tárgyak kollekciója, hanem az eszperantó nyelvnek és mozgalomnak is sajátos emlékműve, egyúttal pedig a humanista gondolkodónak is emléket állít, hiszen Székely Tibornak minden begyűjtött tárgy csupán egyfajta szimbólum volt: azt az embert jelképezte, aki azt használta vagy készítette.
Természeténél fogva megint csak különlegesnek számít a Stevan Kragujević ajándékgyűjtemény. Stevan Kragujević (1922–2002) neves fotóriporter, a TANJUG, majd a Politika tudósítója, aki szívesen küldött anyagot vajdasági magyar nyelvű lapoknak is, gazdag fényképanyagot hagyott maga után. Fotói nem csak kordokumentumok, hiszen szép számmal találunk köztük zsánerfotókat, de művészi igénnyel készített képeket is. Már életében gondoskodott arról, hogy ezek egy részét átadja a múzeumnak. Halála után lánya, Tanja Kragujević szintén fontosnak tartotta, hogy hagyatékát a megfelelő helyeken őrizzék tovább, így a zentai, illetve vajdasági jellegű anyagrészt – vele édesapja használati tárgyait, könyveit, 2014-ben a múzeumnak kínálta fel.
