Helyzetjelentés a Zsidó Múzeumból. Vajon hogy hidalja át a látogatók nélküli időszakot ez az intézmény? Most megtudhatjuk.
A Zsidó Múzeum alapítása (1909) óta gyűjti a zsidó élet tárgyi emlékeit és dokumentumait. Ez a munka természetesen most is aktuális feladat. A múzeum különösen fontos kötelességének érzi, hogy a mostani járvány közösségeikre gyakorolt hatásainak emlékeit is megőrizze. Gyűjteményünbe várnak olyan a karanténtárgyakat, online széderek, közös imádkozások rögzített és megőrzött felvételeit, naplókat, bármit, melyek a jövő generációk számára hitelesen felidézhetővé teszi ezt a korszakot.
A jövőnek szánt palackpostákat a covid19.milev@gmail.com email címre várják!
A hét műtárgya: Siviti tábla
A judaizmusban imádkozás közben a hajdani Szentély, a zsidó nép örök fővárosa, Jeruzsálem felé fordul a közösség. A siviti tábla a jeruzsálemi, azaz keleti irány meghatározására és megjelölésére szolgál.
A most bemutatott siviti tábla szép példája a kelet-európai zsidó népművészetre jellemző papírkivágásoknak. A kivágás után megmaradt fehér papírfelület gazdag csipkemintát ad ki, amely szinte kizárólag héber szövegekből, imarészletekből, zsoltármondatokból áll.
Az alábbi videót a táblán olvasható szövegekről készült.
Mert minden a világon múzeum: Nemecsek Panni tárlatvezető
Interjú a múzeum munkatársával
Mit tehet egy tárlatvezető, ha a látogatók nem tudják bejárni a kiállításokat? Hogyan mutatkozik meg kiállításként a világ, olyan látványként, amely beépül a személyiségünkbe? Hogyan lesznek ilyenkor a napok zeneművekké? Mit üzen nekünk egy ókori görög történetíró? Merre található a világ legillatosabb vidéke?
Hogyan változott meg a munkád a vírus következtében, hogyan telnek a mindennapjaid?
A karantén bevezetése nagy átalakulást jelentett a mindennapjaimban és a munkámban is. Tárlatvezetőként a munkánknak eddig a kiállítóterem volt a színtere, mivel ez most nem adott, az online tér nyílt meg előttem, ami nagyon inspiráló, egyúttal más jellegű, a megszokottól eltérő gondolkodást és kreativitást igényel. Fizikai és szellemi értelemben is megváltozott a terület, ahol dolgozom, bizonyos részei értelemszerűen korlátozódtak, míg mások kitágultak: mindez edzésben tart mert nélkülözhetetlenné vált a rugalmasság fenntartása a mindennapokban. Érdekes újdonság volt nekem, hogy otthon, a legbiztonságosabb személyes térben is kényelmetlenül érezhetem magam, hiszen ezek a változások nem mindig kényelmesek.
Hogyan éred el, törekszel-e rá, hogy megkülönböztethetőek legyenek egymástól a napok?
Szerintem minden embernek van egy ritmusa, karaktere, amit igyekszik összeegyeztetni a környezete és a feladatai ritmusával. A rutin segít ennek az egyensúlynak a megtalálásában, ami egy olyan folyamat mintha mindenki egy zenemű kifinomultságán dolgozna folyamatosan, állandóan reagálva, korrigálva. Azzal, hogy a korábbi ritmus, rutin most nem alkalmazható, valami újat kellett kitalálnom. Rájöttem, hogy a szüneteknek és az elválasztásnak legalább olyan fontos szerepe van egy nap, egy hét tagolásában, mint egy valódi zeneműben. Tanulás-munka-pihenés-házimunka most megváltozott hosszúságú és minőségű szünetekkel tagolják a napjaim.
Hogyan tud a múzeum az intézmény épületén kívül a látogatóhoz szólni?
A fizikai értelemben vett izolálódás időszakát igyekszem tudatosan aszerint kezelni, hogy miközben, persze, konstatálom a megfosztottságot, inkább megpróbálok arra koncentrálni, hogy mi az, ami ismeretlen terepként került az átmenetileg elérhetetlen helyébe. Igyekszem azt fókuszba állítani, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a karantén. Talán nem különösebben meglepő, de személyes tapasztalatként számomra az volt igazán fontos; - hogy mennyire nagy jelentősége van akár már ilyen rövid távon is a perspektívaváltásnak, és az ennek tükrében történő újra- vagy átértelmezésnak. Számomra alapvető igényként jelentkezett a karantén okozta hirtelen nézőpontváltást követő eligazodás közben az egész helyzet személyes üzenetének, tanulságának a megértése. Úgy érzem, hogy ezért a virtuális múzeumlátogatás is aktuálisabb most, mint eddig bármikor, mert minden a világon kiállítás, múzeum; új, ismeretlen perspektívákkal történő ismerkedés; eligazodás köztük, amely végül önmagunk újraértelmezését is felkínálja.
Két hónapnyi izoláltság után úgy érzem, hogy a múzeum nem feltétlenül egy helyszínt jelent csupán, amely csak akkor képes betölteni a funkcióját, ha van térbeli kiterjedése. Azt látom, hogy a látogatók és a múzeum között most is folyamatos interakció zajlik, ami nem volna lehetséges, ha a múzeum fogalma, funkciója értelmezhetetlen lenne attól, hogy jelenleg fizikailag megközelíthetetlen. A múzeum így is megszólítja az embereket, sőt, egyszerre többféleképpen teszi ezt.
Mi a kedvenc tárgyad/alkotásod/dokumentumod a gyűjteményből, és miért pont az?
Több kedvencem is van, az egyik - Mordeháj-ben Eliézer megyeri kántor által 1828-ban készített siviti tábla - az elmúlt néhány napban új életre kelt, ahogy a munkám kapcsán beszélgettünk róla itthon. Mint minden tárgynak, ennek is van aktuális mondanivalója bármely korban, időszakban. A siviti táblák díszítésének olyannak kell lennie, hogy használatakor az előimádkozó figyelmét összpontosítani tudja, ezzel is segítve az elmélyedést. Most különösen relevánssá vált számomra az összpontosítás fejlesztése, az összedettség megőrzése; a megértés eszközeként. Ez a siviti tábla pedig gyönyörködtet és segítséget is nyújt az összpontosításban, a megértés elérésében. A mikrográfia művészete, a vizuális és írott üzenetet egybeolvasztó alkotás műfaja kiskorom óta izgatja a fantáziám. Akkor még a magánmitológiák szövésének inspirációjaként, ma már kevésbé misztikus jellegű érdeklődéssel, de hasonló lelkesedéssel nézem őket.
Milyen olvasmányt/filmet/tanulmányt/zenét ajánlanál, ami segít kikapcsolódni?
Elsősorban –mindenkinek azt ajánlanám, hogy a kikapcsolódást, a szüneteknek szentelt figyelmet és időt se fogjuk fel luxusként. Egyszerűnek tűnik, de valójában egyáltalán nem olyan könnyű feladat szerintem, hogy a munka, tanulás, készenléti állapot határai megmaradjanak, és egyik se türemkedhessen be a kikapcsolódás területére. Ha a pihenést és a munkát sikerül elválasztani, akkor szerintem mindenkit navigál már az ízlése. Most Giorgio Agamben-től a Homo Sacer-t olvasom, de van, amikor a házimunka közben hallgatott kuplék és az éneklés kapcsol ki, máskor pedig a legnagyobb nyugalmat a komolyzene adja.
Találkoztál már a mostani helyzetre reagáló, érvényes, érdekes műalkotással? Van olyan szöveg, kép, film, zenemű, amelyet most különösen aktuálisnak érzel?
Thuküdidész Peloponnészoszi háborújából a járvány társadalomra gyakorolt hatása abszolút időszerű szerintem. Ha a disztópikus gondolatkísérletek egyébként sem állnak távol valakitől, akkor különösen élvezni fogja Thuküdidész túlélőként lejegyzett emlékeit.
Mik a terveid arra az időre, amikor minden megnyit újra, elmúlik a vírusveszély? Hová mennél el először?
Thassos-ra, Skala Prinosba. A legjobb illatú, a leggyönyörűbb színű és anyagú vidék, tökéletes hőmérséklettel, hozzám igazán közel álló habitusú, közvetlen emberekkel és legkedvesebb ételeimmel.
Kutatás: A kézírás mint a személyes emlékek feldolgozása vagy liturgikus aktus a képzőművészetben - Farkas Zsófi írása
Kitekintő: Zsidó kéziratból derült ki végre a középkor egyik nagy titka (forrás: mystorical.net)
A kutatók képtelenek voltak beazonosítani a növényt, amelyből kinyerték a középkori kéziratokon látható kékes-lilás árnyalatú tintát. Aztán segített egy judeo-portugál nyelvű zsidó szöveg a titkos recept leírásával.
A középkorban foliumnak nevezett színezőanyag kékes-lilás színéről és tartósságáról volt méltán híres. Textilfestésre használták, illetve a szerzetesek dolgoztak vele középkori kéziratokon.
A könyvnyomtatás forradalmát követően a tinta receptje elveszett. Most azonban a New University of Lisbon kémikus-biológus kutatócsoportja megtalálta az előállításához szükséges növény receptjét egy judeo-portugál, luzitán nyelvű zsidó kéziratban (a judeo-portugál a portugál zsidók nyelve volt, amely a kiűzetésük után lassan eltűnt, holt nyelvvé vált, nyomai megmaradtak a spanyol zsidók ladino nyelvében).
Bár nem volt könnyű, de sikerült annyira megérteni-lefordítani a szöveget, hogy beazonosítsák a növényt, a Chrozophora Tinctoriát, amelynek nedvéből a kékes-lilás tintát előállították. A növény természetes élőhelye elsősorban a Közel-Kelet, India, Pakisztán és Közép-Ázsia. Nyaranta diónyi gyümölcsöt terem, ebben található a kékes-lilás folyadék, amely a titok nyitja.
A portugál kutatócsoport tagjai átfésülték a környéküket és Monsaraz városában megtalálták a helyiek által – eléggé el nem ítélhető módon – gazként kezelt növényt. Némi kísérletezés után, a zsidó kézirat instrukcióit követve sikerült előállítani a megfelelő árnyalatot, amelyről úgy lehet hinni, hogy évszázadokon át megőrzi, nem hagyja kifakulni színét.
Azt remélik, hogy a kéziratok restaurátorai a felfedezés után az eredeti festékanyaggal tudják majd helyreállítani ott, ahol szükséges, a megfakult színeket a modern, szintetikus anyagok helyett. A kutatócsoport a visszanyert régi-új árnyalatot Chrozophoridinnek nevezte el.
