EN facebook

Múzeumok Őszi Éjszakája Munkácsy jegyében Szegeden

PROGRAMAJÁNLÓ

2024-10-25 16:00

2024. október 26-án, szombaton rendezik meg Szegeden a Múzeumok Őszi Éjszakáját. 18 és 23 óra között a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítása lesz a középpontban: kiderül majd, miért sötétednek a legendás festő bizonyos alkotásai, fotózkodhatunk a festményeken megjelenő korhű kalapokban és részt vehetünk egy Munkácsy műveiből összeállított óriásszínező elkészítésében is.

 

Különleges élményekkel várja az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Éjszakája Szegeden október 26-án, szombaton 18 és 23 óra között. A rendezvény középpontjában a „Munkácsy, a festőzseni” című kiállítás áll majd. A Móra Ferenc Múzeum kupolájában a látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg a festőlegenda munkásságával: a festményeken megjelenő korhű kalapokban fotózkodhatnak, részt vehetnek egy Munkácsy műveit felvonultató óriásszínező elkészítésében és közös rajzolásban is. Szabó András 20 órakor kezdődő előadásában érdekességeket oszt meg a művész életéről, ezt követően Szabó Tamás előadása a korai Munkácsy-festmények sötétedési problémáival foglalkozik.

 

A Munkácsy-programok mellett természetesen számos más érdekesség is várja a látogatókat a Múzeumok Őszi Éjszakáján. Kinyílnak például azok a terek, amelyek általában zárva tartanak a látogatók előtt: az igazgatói szoba és a könyvtár kulisszái mögé is bepillantást enged majd a múzeum. Izgalmas előadást hallhatnak az érdeklődők Bálint Sándor korának búcsúiról és gasztronómiájáról Nagyillés Anikó néprajzkutatótól, valamint óránként indulnak a tárlatvezetések az állandó és időszaki kiállításokban, látványraktárakban.

 

 

A Fekete házban a Zoltánfy István-kiállításon szintén tárlatvezetéseket tartanak négy alkalommal, ahol a látogatók megismerhetik a 80 éve született alkotó művészetét. A Vármúzeumban a Szeged történetét bemutató tárlaton is indulnak majd vezetések, egy várostörténeti óriás-társasjátékot is kipróbálhatnak az érdeklődők, valamint bejárhatják a történeti látványtárat a Vár emeletén.

 

 

Részletes program

 

MÓRA FERENC MÚZEUM

 

Kupola

18.00 – 21.00

  • Munkácsy fotózkodás – Fotózkodás Munkácsy festményein megjelenő díszes női kalapokban
  • Közös rajzolás
  • Óriásszínező – Munkácsy festmények

 

Közösségi tér

18.00 – 21.00

  • Legyünk mi is MI! – Rajzoljunk úgy, mint a mesterséges intelligencia!

 

Előadások a könyvtárban

  • 18.30: Nagyillés Anikó – Búcsú és gasztronómia Bálint Sándor idejében
  • 19.00 és 22.00: Papdi Nikolett – Betekintés a kulisszák mögé. Érdekességek a könyvtárban és az igazgatói szobában
  • 20.00: Szabó András – Érdekességek Munkácsy életéből
  • 21.00: Szabó Tamás –Bitüm- vagy aszfaltbarna. A korai Munkácsy-képek sötétedésének okai

 

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Munkácsy, a festőzseni
  • Régi dolgok (néprajzi állandó kiállítás)
  • Folyónk és földje (természettudományi állandó kiállítás)
  • Móra Rengeteg (Móra Ferenc-kiállítás)

 

Raktárlátogatások: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Természettudományi Látványtár
  • Néprajzi Látványtár
  • Régészeti Látványtár

 

 

FEKETE HÁZ

 

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • A kép csendje – Zoltánfy-kiállítás

 

 

VÁRMÚZEUM

 

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Utazz a múltba! Szeged-történeti kiállítás
  • Történeti látványtári séta a Vármúzeum emeletén

Egész este: Várostörténeti óriás-társasjáték

 

 

 

Jegyárak:

Felnőtt: 3.990 Ft/fő

Diák/nyugdíjas: 2.990 Ft/fő

 

A belépőjegyek mindhárom helyszín összes kiállítására és programjára érvényesek.

Belépőjegyek elővételben október 21-től válthatóak a Móra Ferenc Múzeum pénztárában.

A rendezvény napján belépőjegyek mindhárom helyszínen kaphatóak.

 

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

 

 

emlékezet, gyűjtemény, kiállítás, látogató, néprajz, téma
2024-06-13 13:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, Múzeumok Éjszakája, programajánló, téma
2024-06-19 07:00
emlékezet, kiállítás, látogató, természet
2020-08-24 18:00