A BTM Aquincumi Múzeum 2025-ben is éjszakába nyúló, időutazó programokkal vár minden érdeklődőt a Múzeumok Éjszakáján, június 21-én, szombaton délután öt órától hajnali fél egyig.
Ezen az éjszakáján mutatkozik be a nagyközönség előtt a múzeum „A pesti oldal új urai – Szarmaták Aquincum szomszédságában” című legújabb időszaki tárlata. A Római Birodalom határán túl élő szarmaták életét és kultúráját az érdeklődők,a kiállítás mellett, kurátori tárlatvezetések, előadások és gasztronómiai bemutató segítségével ismerhetik meg.
A látogatók a múzeum régészeinek vezetésével tekinthetik meg az „Aquincum 130 – A java!” című jubileumi kiállítást, amely az aquincumi feltárások elmúlt tizenhárom évtizedének legjelentősebb és legérdekesebb római kori régészeti leleteiből nyújt válogatást, valamint „A római sas árnyékában – Katonaélet az aquincumi limes mentén” című tárlatot, mely a birodalmat (egyebek mellett a szarmatáktól) védő hadsereg mindennapjait világítja meg.
Az este során Aquincumba látogatók szemtanúi lehetnek, ahogy összecsapnak a gladiátorok, és ahogy megelevenedik egy római lakóház. Az eget kémlelőket interaktív csillagászati bemutató várja. A kisebbek kincskeresőn és ügyességi játékokon vehetnek részt, de kézműveskedhetnek is.A felnőttek elmerülhetnek az ókori wellness történetében, vagy épp Mithras kultuszának rejtelmeiben. A programot tűzzsonglőrbemutató és fáklyás romkerti vezetés zárja.
HELYSZÍN
BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
Folyamatos programok
17:00-00:30 Hagyományőrzők életmódbemutatója
17:00-00:30 Ügyességi játékok
17:00-20:00 Kézműves foglalkozás gyermekeknek
17:00-20:00 Családi kalandjáték
17:30-21:30 Szarmata látványkonyha
19:00-23:00 Jóslás a csillagok alatt
21:00-00:00 Csillagászati bemutató
21:30-23:30 Gasztro-kvíz
További programok
17:00-17:45 Szarmaták és rómaiak – Kerekasztalbeszélgetés
17:45-18:30 Kurátori vezetés az Aquincum 130 – A java! című időszaki kiállításban
18:00-18:45 Ismeretterjesztő előadás: Kik azok a szarmaták?
18:15-19:15 Fürdő, bor, szerelem – Barangolás az ókori wellness történetében
18:30-19:00 Látogatás a hagyományőrzők táborában
18:45-19:30 Kurátori vezetés A pesti oldal új urai – Szarmaták Aquincum szomszédságában című időszaki kiállításban
19:00-19:45 Kurátori vezetés A római sas árnyékában – Katonaélet az aquincumi limes mentén című állandó kiállításban
19:30-20:00 Gladiátorbemutató
20:10-20:40 Szarmata-római viseletbemutató
20:15-21:15 Fürdő, bor, szerelem – Barangolás az ókori wellness történetében
21:00-21:30 Katonaélet az aquincumi limes mentén egy hagyományőrző szemével
21:15-22:00 Kurátori vezetés A pesti oldal új urai – Szarmaták Aquincum szomszédságában című időszaki kiállításban
21:30-22:15 Mithras és a csillagok
22:00-22:30 Élő Festőház
22:40-23:00 Tűzzsonglőrbemutató
23:15-00:30 Fáklyás vezetés az éjszakai romkertben
A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!
A jegyek kaphatók a BTM Aquincumi Múzeum pénztárában és az aquincum.jegy.hu oldalon.
A felnőttkarszalag 3000 Ft-ba, a gyermekkarszalag (6 és 18 éves kor között) 1500 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes! Ezen az estén – a fogyatékkal élők kedvezményeit leszámítva – egyéb kedvezmények nem érvényesek.
Az esemény oldala a BTM Aquincumi Múzeum honlapján
Fotók: Szilágyi Nóra