EN facebook

Múzeumok Csillagfényben

Négy estén is látogathatók a veszprémi múzeumi kiállítóhelyek

2018-07-24 16:00

A Múzeum kiállítóhelyei közül július 28-án szombaton és augusztus 17-én pénteken az egykori várbörtönt, a vár bejáratánál álló Hősök kapuját és a Tűztornyot, augusztus 4-én szombaton és augusztus 10-én pénteken pedig a múzeum főépületének kiállításait illetve a Bakonyi Házat tekinthetik meg déltől este tíz óráig az érdeklődők. -

 

A Múzeumok Csillagfényben elnevezésű programok célja, hogy új nézőpontból mutassák be a múzeum kiállítóhelyeit, és azok is felkereshessék a tárlatokat, akik napközben dolgoznak vagy a nyaralásuk egyik napját érdekes esti programmal szeretnék zárni.

 

A Bakonyi Házban a századforduló kultúrájával és hagyományaival ismerkedhetnek a látogatók, a múzeum épületében pedig megtekinthetik a Szent Jobbot takaró kendőt is bemutató kiállítást, valamint Veszeli Lajos festőművész a Balatonhoz is több ponton kapcsolódó tárlatát.

 

A várnegyedben a Hősök kapuja teraszáról és a Tűztoronyból is jól láthatók lesznek az éjszakai Veszprém fényei, az egykori várbörtönbe pedig óránként indulnak csoportok - 19 órától szaktárlatvezetéssel - a mínusz harmadik szintre.

emlékezet, irodalom, kiállítás, művészet, programajánló, történelem
2017-11-02 11:00
programajánló
2017-11-23 00:00