Magyarország nagyvárosainak képzőművészeti múzeumairól és azok kiállításairól gyakran hallunk. A kisvárosok, községek vagy falvak értékes gyűjteményeire ennél jóval kevesebb figyelem hárul. Jelen cikksorozatunk olyan fontos képzőművészeti gyűjteményekről, rejtett kincsekről ad számot, amelyeket kis helyi közösségek ápolnak és amelyekről az ország minden pontján élőknek érdemes lenne tudnia. A sorozat első cikke a bujáki Glatz Oszkár Művelődési Központban látható Glatz Oszkár állandó kiállítást mutatja be.
A 21-es főútról letérve, Budapesttől csak egy órányira, a Cserhát lábánál fekvő völgyben található a 2000 fős nógrádi Buják községe. A zsáktelepülésre vezető út gyönyörű tájai, az idilli bujáki várrom és a dombon álló 1800 körüli Szent Anna kápolna festői környezet nem csak a mai, de már a 19. századi látogatók számára is. Érthető hát, mivel ejtette rabul a nagybányai festő, Glatz Oszkár szívét is a község és miért járt 40 éven át vissza alkotni. Az itt készült képeinek egy részéből nyílt állandó kiállítás a bujáki Glatz Oszkár Művelődési Központban, amelyet előre egyeztetett időpontban lehet megtekinteni.
Glatz Oszkár (1872-1958) 1892-től Hollósy Simon magániskolájában tanult Münchenben, egy évre rá már a párizsi Julien Akadémiára járt, majd egy rövid, ismét Münchenben töltött időszak után 1896-ban az első nagybányai generációval érkezett a művésztelepre, ahol legtöbb idejét elvonultan töltötte az Izvora hegytetőn. A MIÉNK tagja és a Színyei Társaság egyik alapítója volt, aki 1914 és 1938 között a Képzőművészeti Főiskolán is tanított. 1908-ban talált rá a fenséges Bujákra, ami Izvorára emlékeztette és ezután minden nyári szünetét és iskolai szabadságát itt töltötte.
A bujáki gyűjtemény 77 darab festményét 1982-ben Glatz Henrikné, Oszkár menye ajándékozta a községnek. A tárolásra alkalmas hely kialakításáig ideiglenesen a Salgótarjáni Történeti Múzeumban őrizték őket. 2008. február 23-án, Glatz halálának 50. évfordulójára nyílt meg a jelenleg is látogatható kiállítás.
balra: Glatz Oszkár: Templomozás, körmenet, 1937, olaj és vászon
jobbra: Glatz Oszkár: Kukoricavivő, 1929, olaj és vászon
A tárlat 34 Glatz festménye tematikusan rendezve követi végig a művész kedvelt témáit. Leggyakrabban a helyi közösség tagjait festette meg, akik életszakaszait gyakran születésüktől házasságukig követte és megörökítette. A gyerekek, fiatal lányok, idősek fizettségért, de gyakran ingyen is modellkedtek a festőnek, az udvar közepére helyezett „petrences szalmán” ülve, valamilyen állatot vagy köcsögöt tartva a kezükben. Az egyszerű parasztviselet mellett a jellegzetes, aprólékosan kidolgozott, díszes bujáki népviseletet öltő nők és férfiak is gyakran szerepelnek festményein. Elsőként Géczi Margit menyasszonyt és Bódi Vencel vőlegényt festette meg, legkedvesebb modellje az ő Szép Bözsi néven ismert lányuk volt, akinek valóban végig kísérte életét karon ülő gyermek korától házas asszony éveiig. A gyakori, közel 40 évig tartó látogatások során Glatz közeli viszonyba került a lakossággal, megismerte őket és idővel ők is közvetlenebbé váltak vele. Ettől érezni, ahogy minden arcról árad a bensőséges, személyes vonatkozás, hogy felszínre törnek a belső, emberi jellemek. Glatz a paraszti élet minden szegmensét megörökítette: a kemény fizikai munkát, hagyományaikat és ünnepeiket (például templomi körmenetet, házasságot).
Glatz Oszkár kiállítás enteriőrkép
„Két éve még együtt volt az egész család, amikor az apó, az öreg Mihály még élt... Föstöttem a nagycsaládnak majd' minden tagját, alaposan ismertem őket, úgy megszoktak, hogy zavartalan folyt körülöttem az élet és beszélgettek, mintha ott sem volnék. Bizony kár, hogy nem vagyok regényíró. Az öreg Mihályt különösen szerettem, ő a múltnak embere volt, nem kért a gépből, de a fia, Vilmos sem. Ő a keze munkáját élvezte... Egyszer azt válaszoltam neki az itt állandóan hangoztatott megjegyzésére: „sok türelem kell ám az ilyen munkához...". Nekem ehhez nem türelem kell, mert számomra ez a legnagyobb öröm. Akkor elgondolkodva így szólt: „El tudom képzelni, olyan lehet ez a nagyságos úrnak, mint amikor én szép napsütésnél az eke mögött járok."
Művészetében a helyi táj szépségének plein air megörökítése is visszatérő szándék; gyakran látogatott magas pontokra, ahonnan jól belátni a tájat, a községet a ma is álló jellegzetes templomtoronnyal, és az akkori falu északi részén található „Fektetőként” ismert legelőre, ahol a környékbeli gyerekek legeltették az állatokat. A természetet mindig csodálattal figyelte és a Buják körüli hegyek mellett a svájci útja során rögzített Alpok-képe is kiállításra került. Feltételezhetően német gyermeket ábrázoló képe mellett két önarcképe, felesége, Wildmer Mária négy alkotása és fiuk, Henrik egy festménye is megtekinthető.
Glatz Oszkár kiállítás enteriőrkép
A tárlat a község lakóinak sajátja, a közösségi szellem összekovácsolója, hiszen rokonaik, közvetlen ismerőseik arcképeit és a mindennapi életük helyszíneit látják viszont rajtuk. Az akkor megörökített fiatal generáció néhány tagja ma is vagy a közelmúltig élt, így 2008 óta a betérő emberek közül többen rácsodálkozva ismertek rá önmagukra, vagy felmenőikre a kiállított képeken. A művészre méltón büszke község 1936-ban díszpolgárrá választotta Glatzot és a művelődési központot, majd utcát is neveztek el róla. A festő a képeit külföldre is árulta, így még ma sem készíthető teljes leltár munkáiból, de számuk több százra is tehető, így a jövőben még sokakat érhetnek meglepő felismerések.
A kiállítás a Glatz Oszkár Művelődési Központban, a 3047 Buják, Kossuth út 3. címen megtekinthető, a 20/772-34-21 telefonszámon előre egyeztetett időpontban, felnőtteknek 500Ft, gyerekeknek 300Ft belépő megfizetése után. A cikk Molnárné Bódi Piroska tárlatvezetése és a kiállítás honlapja alapján íródott.
