Motivált mozdulat

INTERJÚ

Szabics Ágnes
2019-04-19 08:00

A BTM - Budapest Galéria és a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodája több mint két éve szervez közösen művészetpedagógiai foglalkozásokat a Vármúzeum, a Budapest Galéria és az Új Budapest Galéria kiállításain.A program fő célja egy olyan komplex pedagógiai módszer kidolgozása és alkalmazása, amely a konduktív- és a vizuális nevelés módszereit ötvözi. A kortárs képzőművészeti kiállításokhoz szervezett foglalkozásokon a gyerekeknek nemcsak a vizuális gondolkodásuk és a kreativitásuk, hanem a mozgáskoordinációjuk, a nagy- és finom motoros képességük valamint a szem-kéz koordinációjuk is fejlődik.

A Pető Óvodába járó gyerekek ezalatt a két év alatt ellátogattak a Vármúzeumban megrendezett Gyerek/Kor/Kép című kiállításra, az Új Budapest Galériában megtekintették a Kétfejű gyufa, valamint a Lépték, a Budapest Galériában pedig a Búra című kiállítást. 2018 októberében a Múzeumok Őszi Fesztiválján rendeztük meg Rákóczy Gizella kiállításán az első olyan inkluzív szemléletű családi programot, amelyen nemcsak az integrált óvodába járó gyerekek és családtagjaik, hanem más érdeklődők is részt vehettek.

Ispánki Ágnes és Murányvári Aliz konduktorokkal arról beszélgettünk, hogy egy kortárs képzőművészeti kiállításon megtartott művészetpedagógiai foglalkozás milyen lehetőségeket rejt a mozgásukban korlátozott gyerekek számára.

 

 

 

Hogy tud felkészülni egy múzeumpedagógus, ha a Pető Intézetből fogad csoportot egy kiállításon? Mennyire kell pontosan tudni, hogy melyik gyereknek milyen súlyos az állapota, és ezt mennyire lehet figyelembe venni a foglalkozás kitalálásánál?

 

Ispánki Ágnes (I.Á.): A mobilitást és a dinamikát kell pontosan kitalálni, különben a kísérő pedagógusnak kell folyamatosan figyelni a foglalkozás alatt, hogy például melyik gyereknek kell vastagabb ceruzát vagy nagyobb ecsetet adni.

 

Murányvári Aliz(M.A.): Az a fontos, hogy a múzeumpedagógus kreatívan oldjon meg egy-egy helyzetet. Sokszor a konduktorok, akik nap mint nap foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel, nagyon féltik őket, ezért nem adnak a kezükbe ollót vagy éles eszközöket. Ezeken a művészetpedagógiai foglalkozásokon gyakran használnak tűzőgépet, ollót, miltonkapcsot, és meglepő módon jól használják azokat, még soha senki nem sérült meg.

 

A Pető Óvodából érkező gyerekek, más csoportokhoz képest, nagyon bátran dolgoznak a kiállításokon. Nincs bennük semmilyen megfelelési kényszer.

 

M.A.: Ez általában jellemző a mozgássérültekre. Mindig ezt érzem ha velük dolgozom. Más csoportoknál valószínűleg a külső visszajelzések miatt alakulhat ki egyfajta gátlás.

 

I.Á.: Mi mindig mindenkit arra bíztatunk, hogy mindent meg kell próbálni. Nincs megoldhatatlan feladat. Soha nem kapnak negatív visszajelzéseket. Bármeddig is jutnak el, az pont elég, azzal mindenki meg van elégedve. Nincs olyan, hogy valami ne lenne jó.

 

Az önértékelés szempontjából hogyan segíthet egy integrált családi délelőtt?

 

I. Á.: Egy családi programon ugyanazon a feladaton dolgozik mindenki, csak éppen másképp oldják meg ezeket. Mindenki megbirkózik velük, és minden megoldás egyformán jó, sőt annál jobb, minél különbözőbbek ezek.

 

M. A.: Mivel mindenki ugyanazt a feladatot kapja, ezért a mozgásukban korlátozott gyerekek egyformának érzik magukat a többiekkel. Nem kapnak könnyebb vagy másmilyen feladatot, ugyanazt a problémát kell megoldani mindenkinek. Emellett látják azt is, hogy a másik is gondolkozik és küzd, és ő sem tudja rögtön megoldani ezeket a feladatokat.

 

I. Á.: Az októberi családi napon azért voltak olyan nehéz feladatok is, amelyeket kifejezetten a szülőknek találtunk ki, például egy kézzel egyszerre négy tollal kellett rajzolniuk, és voltak olyanok, amelyeket csak együtt tudtak megoldani a szülők és a gyerekek.

 

 

 

 

A foglalkozások, szinte minden esetben, a kiállításhoz kapcsolódó mesére épülnek, amelynek cselekménye a gyerekeket problémahelyzetek elé állítja. Mi a jelentősége a kiállítótérben meghallgatott és átélt történetnek?

 

I. Á.: A Pető Intézetes gyerekeknél a játéktevékenység fejlődése is zavart lehet, sokszor nem jutnak el a szabad játékig. Azt gondolom, hogy egy mese, olyan gyerekeknél is beindíthat egy későbbi szerepjátékot, akik előtte nem tudtak játszani, mert nem volt olyan szinten a játéktevékenységük, nincs olyan fantáziájuk, logikájuk vagy kognitív funkciójuk. Egy ilyen foglalkozáson, egy különös helyen, egy varázslatos történet megérintheti őket, és ha jól érezték magukat, akkor az óvodában már nem idegen tőlük a szerepjáték, és ezzel az ő játéktevékenységük ugrott egy szintet.

 

A mesére épülő foglalkozásoknál érdemes még megemlíteni, hogy a gyerekek nem arra koncentrálnak, hogy meg tudnak-e rajzolni egy képet, hanem hogy − például egy varázslat miatt −, le kell rajzolniuk huszonötször a boszorkányt. Más a cél. Nem arra figyelnek, hogy egy figurát kell rajzolniuk, hanem hogy leküzdjenek egy akadályt a történetben.

 

I. Á. Fontos lehet az is, hogy az óvodába kialakítunk egy kötöttebb feladatsort a gyerekeknek, és azt már jól tudják alkalmazni egy mesés szituációban, egy kötetlen, spontán helyzetben. Ilyenkor észre sem veszik, hogy megfognak valamit, hogy elengedik, hogy leguggolnak vagy felállnak, mert részesévé válnak a mesének. Előfordul, hogy a gyerekek a kiállítótérben annyira motiváltak lesznek, hogy onnantól fogva képesek olyan mozdulatokra is, amelyekre korábban nem, például elkezdenek ollóval vágni.

 

Amikor a Pető Intézetes gyerekeknek találok ki foglalkozásokat, akkor legtöbbet az eszközökön és a technikai megoldásokon gondolkozom. Más csoportoknál soha nem figyelek arra, hogy például fejlesszem a finom motoros képességet, vagy hogy milyen vastag ceruzát adjak a gyerekek kezébe. Ezeket az eszközöket vagy feladatokat azért találom ki, hogy segítsem a mozgást, vagy éppen nehezítsem, de úgy gondolom, hogy mindenképp fejlődik, mert nem a megszokott módon készítik el alkotásaikat a gyerekek. Később ezeket a speciális eszközöket más csoportoknál is használom, mert sokszor egészen különleges tárgyak születnek, mint például a „krétavirág” vagy a „csillagtoll”.

 

M. A.: Mi nem nagyon használunk más eszközöket, mint amelyeket az adott lehetőségek kínálnak. Nem szoktunk eszközöket gyártani. Egy másik területen dolgozó szakember mindig friss szemmel látja a mozgásfejlesztés kérdését. Sokat lehet tőlük tanulni. Minden különleges eszköz használata lehetőség a mozgás fejlesztésére.

 

 

 

Miért lehet hasznos a szülőknek illetve a gyerekeknek, ha részt vesznek egy művészeti galériában szervezett családi rendezvényen?

 

M.A.: Ezeken a családi programokon a szülő is aktív alkotóvá válhat, jól érezheti magát a kiállításon.

 

I.Á.: A mozgássérült gyermekek − különböző okok miatt − ritkábban jutnak el képzőművészeti kiállításokra. Ezen a programon a családok megtapasztalják egy alkotás befogadásának az élményét, varázsát és harmóniáját. A mozgáskorlátozott gyermeknek fejlődhet a koordinációja, problémamegoldó- és kognitív képessége. Csökkenhet a szorongása, a negatív énképe vagy az önbizalomhiánya. Nem utolsó sorban pedig aktív művészetkedvelő és múzeumba járó felnőtté válhat.

 

A következő családi programot 2019. május 4-én, szombat délelőtt 11-13 óráig szervezzük Csörgő Attila Mozgásterek című kiállításán az Új Budapest Galériában a Bálna épületében.

 

 

Szabics Ágnes

művészetpedagógus

 

konferencia, múzeumpedagógia
2019-03-01 11:40
múzeumandragógia, múzeumpedagógia, műhely, programajánló
2019-03-11 09:45

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00