A „Miskolc anno” című kiállítás anyaga nagyon tudatos múltmegőrzés révén került a múzeumi gyűjteménybe. Az 1899-ben alapított múzeum kezdettől fogva feladatának tekintette a városra vonatkozó dokumentumok, ábrázolások és tárgyak gyűjtését, de egyfajta megrendelőként fellépve a város régi, még érintetlenül álló részeiről művészeti alkotások készítését szorgalmazta.
Az 1920-as évektől kezdve évtizedeken át szerzeményezték ezeket a grafikákat, rajzokat és festményeket Leszih Andor (1880–1963) múzeumigazgató irányításával. Olyannyira komoly volt ez az együttműködés, hogy tudjuk, mely művészek voltak a közös munka résztvevői – selyebi Kiss Lajos, Szeghalmy Bálint és Tomán Kálmán. 1931-ben a múzeum régi, papszeri épületében kiállítást is rendeztek alkotásaikból, amelyek közül többet a múzeum meg is vásárolt, így megalapozva a város történetét dokumentáló képzőművészeti gyűjteményt. A második világháború után ez az anyag csak „szerényen és véletlenszerűen” gazdagodott, ahogy ezt a megfelelő teremfelirat megfogalmazza.
A város területe a régészeti leletek tanúsága szerint hetvenezer éve lakott, ebből azonban a kiállításon elsősorban annak az időszaknak az emlékezi láthatók a képzőművészeti alkotásokon, amikor a városrendezés mai értelemben vett igénye megjelent, a 19. század közepétől. Az előző századforduló Miskolc esetében is jelentős időszaka volt a fejlődésnek, de a trianoni békeszerződést követően kivételesen különösen fontos szerepet kapott azzal, hogy a Kassát pótló regionális központ lett. Így a húszas-harmincas évek szükségből és kényszerűségből is újabb fejlődést hozott, a város észrevehetően átalakult. Ekkor született meg Warga László (1878-1952) városrendezési terve, amely az építész-urbanista élete végéig iránymutató maradt.
A kiállítás a rendezők szándéka szerint a dualizmus kori előzményekre, valamint az 1920 és 1940 közötti Miskolc megismertetésére összpontosít. Ez veszteségeket, eltűnő épületeket, utcákat, emlékeket jelent, de új városképi részleteket is, egyúttal a városarculat tervezésének időszakát. És persze területi gyarapodást is, amely legnagyobb mértékben a második világháború utáni időszakot jellemzi: 1945-ben Diósgyőr, Hejőcsaba és Tapolca, 1950-ben Görömböly, Hámor és Szirma lett Nagy-Miskolc része.
A képzőművészeti alkotásokat városrészek szerint csoportosították, mellettük tárgyi emlékeket és dokumentumokat is megismerhet a látogató. Az egyes egységek különválasztását a tárlat arculati elemei is segítik, akárcsak a multimédiás információs pont.
A tematikus egységek közül a mindenki számára legismertebb az Avas, pontosabban a kilátás innen a városra. A 19. századi veduták hagyományait és megoldását követő ábrázolások a klasszikus városképek formájában jelenítik meg Miskolcot. A romantikus Szinva-part is kedvelt témája volt az ábrázolásoknak, amelyek a város újabb fontos táji elemének tematikus csoportját képezik.
De láthatunk egy-egy jelentős épületet is, mint például a Herke-Müller-ház, vagy a Ferenczy udvar Tomán Kálmán műkedvelő akvarellista képein.
A „Miskolci kirakat” a patikabelső archív fotográfiájának előterében egykori képeslapokat, útikönyveket, tárgyakat mutat be.
A múzeumi honlap kiállítási ismertetőjében felvetik a rendezők a kérdést: kinek szól a tárlat? A válasz szerint a „Miskolc anno” mindenekelőtt Miskolc város lakosságát célozza meg, annak valamennyi korosztályát, ugyanakkor a távolabbról ideérkező látogatók érdeklődésére is számít. Ezzel eszköze lehet a helyi identitás erősítésének, minden korosztály számára.
A látványterv játékos elemeket is használ – például a mindenhol felbukkanó kis állatfigurákat –, de ugyanakkor ügyel a műtárgyak pontos, áttekinthető installálására, azok élvezhetőségének, tanulmányozásuk lehetőségének biztosítására. Külön dicséret a nem fővárosi állandó kiállításokon még egyáltalán nem magától értetődően alkalmazott kétnyelvű tárgy- és teremfeliratok miatt.
Némi csalódás viszont Ludwig Rohbock (1824-1893) 1863-64-ben Hunfalvy János szövegével megjelentetett „Ungarn und Siebenbürgen in malerischen Original-Ansichten” című kiadványában (melynek a diósgyőri várat ábrázoló lapja a mára már bevont 200 forintos bankjegyet díszítette) Miskolc látképének hiánya. Egy későbbi, 1928-as tusrajz változatban láthatjuk a városképet, amely sajnos nélkülözi a Rohbock akvarellje után Johann Poppel (1807-1882) által készített acélmetszetnek (és nem litográfiának) a kötet címében is jelölt festői kvalitásait.
Rendhagyó, de nem ismeretlen vállalkozás egy történeti kiállítást elsősorban képzőművészeti alkotások segítségével megrendezni. Ernst Lajos (1872-1937), a kiváló műgyűjtő és múzeumalapító 1832 és 1836 között a Magyar Nemzeti Múzeumban az ország történetét bemutató, saját műgyűjteményére épülő tárlaton elsőként alapozta a történeti kiállítás gerincét a legjobb művészektől származó festményekre, rajzokra, grafikákra. A miskolci várostörténeti bemutató is ezt teszi; reméljük a látogatók érdeklődését és tetszését elnyeri a múzeumi gyűjtemény alapos ismeretét és annak okos és értő válogatását és felhasználását bizonyító kiállítás.
