Megjelent az Artmagazin 129

KIADVÁNY

Artmagazin
2021-07-24 20:00

Megjelent az Artmagazin 129! A címlapon egy látható abból a sok száz képből, amit művészeti oktatásban részesült nők festettek a 18. század végén – 19. század elején Párizsban.

 

Úgy tűnik, az átlagtól elütni akarók már akkor is vonzódtak a fekete ruhákhoz – mindenki más világos színben, leginkább fehérben viselte a görög szobrokról ellesett divatot, a kép festője, Nisa Villers mégis inkább azt választotta, hogy a fekete árnyalataiból, illetve a mellette megélénkülő színekből építse fel ezt a szándéka szerint akadémikus, közben pedig a szürrealizmust, de legalábbis a romantikát megelőlegező kompozíciót. Látszólag pont az akadémikus szoborszerűség ellen lázadtak a preraffaelita testvériséget alkotó művészek, akik most a Nemzeti Galériában várnak minket az előzetes elképzeléseket némiképp felülíró módon, a közhelyestől eltérő tálalásban – és akik végül néha mégis az akadémiákon landoltak.

 

De írunk egészen másfajta szobrokról, organikus képződményekről is, pontosabban beszélgetünk a megalkotójukkal, Farkas Zsófiával. A Trafóban kiállító német fotóssal, Wolfgang Tillmansszal is zajlik egy beszélgetés a következő oldalakon, és bár ez fiktív, érinti mindazokat a kérdéseket, amelyek művei kapcsán felmerülhetnek.

 

Aztán írunk még a művészként éppen felfedezés alatt álló svájci terapeuta Emma Kunzról, nyomozunk Kádár Béla-akvarellek után Amerikában, keressük Pestre került freskók eredetét Spoletóban, és nemrég megjelent könyvek alapján próbáljuk meg kideríteni, mitől annyira érdekes Salvador Dalí.

 

Hatalmas méretű zománcképekről közlünk a zenei áthallásokra is utalva kis bagatelleket, és azt is megvizsgáljuk, mi volt a jelentése annak, hogy komoly gondolkodók, pontosabban a gondolkodás szabadsága iránt elkötelezett elmék nem öltöztek ki, hanem rendre házikabátban vagy köntösben szerepelnek az őket megörökítő portrékon. Hermann Ildi fotóművész korai halálát nehéz feldolgozni; mi egyik emblematikus képével emlékezünk rá.

 

Végül átgondolásra ajánlunk egy kérdést: az utolsó oldalpáron szereplő, szintén emblematikus fotón lévő nő – aki egyébként tényleg olyan, mintha egy preraffaelita képről lépne elénk – vajon úgy érzi-e, hogy pajkosan, ábrándosan bámulják őt a férfiak, ahogy azt szerzőnk írja, vagy másképp éli meg a helyzetet? Kellemes vízparti környezetet kívánunk az erről való elmélkedéshez, de ha ez épp nem jött össze, akkor is jó olvasgatást!

 

Topor Tünde

 

 

A tartalomból:


KIÁLLÍTÁS
P. Szűcs Julianna: Bűvös ódon brexit. Preraffaeliták a Nemzeti Galériában

Topor Tünde: Festőnők iskolája. Párizs, Musée du Luxembourg

VISELETTÖRTÉNET
B. Nagy Anikó – Vincze Dóra: Miniszterelnök házikabátban. Akvarell Batthyány Lajosról, amint a börtönben sakkozik


EGY KÉP
Winkler Nóra: Hermann Ildi: Rozi állatokkal

ISMERETLEN ÉLETMŰVEK
Urbán Nóra: Gyógyító vonalak. A csodálatos Emma Kunz

FIKTÍV INTERJÚ
Szilágyi Róza Tekla: A te szemed a tiéd. Kérdések egy nemzetközi művész hazai látogatása kapcsán, azaz fiktív dialóg Wolfgang Tillmansszal

MAGYAROK KÜLFÖLDÖN
Kelen Anna: Rejtélyes akvarellek és más Kádár Béla-művek Amerikában

ESSZÉ
Anghy András: Négy bagatell négy monumentális zománcképhez

INTERJÚ
Szikra Renáta: Van a fejemben egy képi világ, ami az élő organizmusokhoz hasonlóan mutálódik. Beszélgetés Farkas Zsófiával

REKONSTRUKCIÓ
Fehér Ildikó: Ezüst spoletói csillagok. A Szépművészeti Múzeum reneszánsz falfreskóiról

GUTENBERG-GALAXIS
Fáy Miklós: Óvakodj a zsenitől.
Salvador Dalí titkos élete
Salvador Dalí: Egy zseni naplója

emlékezet, képzőművészet, kiállítás, kortárs, magazin, téma
2021-02-16 07:00
gyűjtemény, képzőművészet, kortárs, magazin, #muzeumozzaszobadbol, természet
2020-11-24 18:00