EN facebook

Megérkezett a Szépművészetibe Renoir A hinta című festménye

TÉMA

2023-09-13 07:00

Első alkalommal nyílik Magyarországon Pierre-Auguste Renoir életművét bemutató, átfogó kiállítás. A Szépművészeti Múzeum szeptember 22-től látogatható tárlatába a francia impresszionista mester számos főműve érkezik, köztük A hinta című olajfestmény.

 

"Szinte zavarban vagyunk, annyi főművet sikerült megszerezni a kiállításra" - mondta el A hinta sajtónyilvános kicsomagolásán a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.


Baán László emlékeztetett, hogy a kormányzat támogatásával 2019-ben a múzeum utóbbi száz évének legnagyobb értékű szerzeményezésére került sor, amikor sikerült megvásárolni Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című festményét.


Ez a 12,3 millió dollárért (3,5 milliárd forint) magyar tulajdonba került, 1903-ban festett akt egy három darabból álló sorozat része, így felvetődött az ötlet, hogy - a világon először - másik két párdarabjával együtt kellene bemutatni - közölte.

 

Azonban a párizsi Musée d'Orsay-vel és a Musée d'Orangerie-vel együttműködésben nem csak ezt a két festményt sikerült kikölcsönözni a budapesti kiállításra: több mint 20 közgyűjteményből összesen mintegy 70 Renoir-mű lesz látható a Szépművészetiben.


A múzeum nagy francia mestereket bemutató tárlatsorozatának részeként megnyíló tárlat biztosítási összértéke mintegy 400 milliárd forint, csak A hinta című festményé 20 milliárd - emelte ki a főigazgató.


Kovács Zsófia kurátor a kicsomagolt képről szólva elmondta, hogy a részben még falusias Montmartre-on ekkor letelepedett Renoir 1876-ban festette, a következő évben pedig bemutatták az impresszionisták harmadik tárlatán, így nagyban hozzájárult az impresszionizmus definíciójának kialakulásához.

 


Renoir kedvelt témája volt korának mindennapi élete, a kávéházak, bálok, kertvendéglők világa, ez az alkotás is egy banális jelenetet: egy állóhintán beszélgető fiatal nőt és társaságát örökíti meg, valószínűleg Renoir kertjében.


Ami rendkívülivé teszi a vásznat, az a fények és árnyékok rendkívül merész ábrázolása, a lombokon átszűrődő napsugarak ugyanis foltokban jelennek meg a kertben és az alakokon. "Nagyon puhán, finoman, de vibráló színekkel megfestett kép" - méltatta Renoir alkotását Kovács Zsófia.


A festő és modelljei címmel a francia mester alakábrázolásait középpontba állító kiállítás 2023. szeptember 22-től 2024. január 7-ig lesz látható a Szépművészeti Múzeumban.

 

 

Borítóképen:

Kovács Zsófia kurátor és Baán László főigazgató Pierre-Auguste Renoir A hinta című olajfestményének kicsomagolásán a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 12-én.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

gyarapodás, képzőművészet, tárgy, téma
2019-05-14 15:00
gyarapodás, képzőművészet, kiállítás, magazin, művészettörténet, tárgy
2021-07-23 11:15
gyarapodás, képzőművészet, művészet, művészettörténet
2022-10-18 18:00