EN facebook

Már több mint húszezren látták az Impressziók című kiállítást a debreceni Modemben

2018-07-28 17:00

Eddig már több mint húszezren látták az Impressziók című kiállítást a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban, ahol csütörtökön köszöntötték a húszezredik látogatót.

 

Koroknai Edit, a Modem igazgatója az MTI-vel közölte: a szűk másfél hónapja nyílt kiállítás iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, a tárlatra sokan érkeznek külföldről is. A húszezredik látogató egy tiszakécskei házaspár volt, őket az intézmény vezetője és a kiállítás magyar kurátora, Süli-Zakar Szabolcs köszöntötte, és egy noszvaji hotel felajánlásából egy kétéjszakás hétvégi pihenéssel, éves Modem-bérlettel, illetve a kiállítás ikonikus darabjának számító, Dante Gabriel Rossetti festményének vászonra kasírozott másával lepte meg.

 

A többhetes szakmai munkát követően csütörtökön került nyomdába a kiállítás katalógusa, egy 108 oldalas, színes album, amelynek első példányát szintén a tiszakécskei házaspár kapja majd meg. Az impresszionisták iránti érdeklődést jelzi az is, hogy nem csak a tárlatvezetésekre fogynak el elővételben a jegyek, hanem már a katalógus megvásárlására is sokan előre feliratkoztak - fűzte hozzá az igazgató.

 


A Johannesburgi Művészeti Galériából (JAG) érkezett 56 alkotást bemutató tárlaton neves művészek remekműveit, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképeit, rajzait láthatja a közönség. A tárlat hat szekcióban mutatja be a 19. század közepétől a 20. század második feléig tartó időszak művészeti törekvéseit. A kiállítás szeptember 23-ig látogatható a Modemben.

kortárs, látogató, programajánló
2017-09-21 19:00
film, kortárs, látogató, programajánló
2017-12-14 11:00