Bálind István festőművész 1953-ban született a vajdasági Adán és a kilencvenes évektől kezdve Budapesten él. Műveit a játék szeretete és a játék önfeledtségéből fakadó felhőtlen derű jellemzi. Színes vagy monokróm festményei és rajzai általában eseménytelen, homogén felületek, mégis mozgalmassá válnak a stilizált kutyáknak köszönhetően.
A kutya maga a titok, az ebek mindig, na jó, általában, ugyanolyan kutyafülű ábrázatot vágnak, nem vicsorognak, nem viháncolnak, nem csóválják a farkukat. Méltóságteljesen részt vesznek és jelen vannak a művész munkájában, de szerényen félrehúzódnak, nem tolakodnak.
Legfeljebb várják, hogy körülöttük megépüljön vagy leépüljön a háttér, a kutyának mindegy, merre tart a (festmény)világ, a kutya fáradatlanul őrzi a maga titkát. A néző kérdése az lehetne persze, hogy itt a kutya őrzi a művész titkát, mint valami csontot, vagy épp ellenkezőleg, a művész idomította be a kutyát ilyen titokzatos képűre…
Ne tereljük elméleti síkra a kérdést, a kutyák nem csak allegorikus alakok, valódi szereplői ők a művész tíz éve folyamatosan tartó alkotói ciklusának, amit „Kutyásnő” periódusnak is nevezhetnénk. A kutya és a nő barátsága hosszú évtizedes múltra tekint vissza Bálind István életművében.
„Kutyák a múzeumban nők nélkül”(2008)
A műcímek arra utalnak, hogy a kutyák és nők kapcsolata némileg meglazulhatott az utóbbi időben, a nők fölmenetek a hegyre, az ebeket nem vitték magukkal, „Három nő a hegyen kutyák nélkül” (2006), az állatok pedig betrappoltak a múzeumba, és eszük ágába sem jutott magukkal vinni a nőket: „Kutyák a múzeumban nők nélkül” (2008). A szigorúan zárt és statikus szerkezetű háttér előtt, mögött, vagy annak réseiben jelennek meg a kedvesen stilizált ebek. A kutya nem pusztán formálisan utal az animalitás jelenlétére, de bizonyos értelemben ars poetica is, az alkotói folyamat személyes és intim vonalát rajzolja bele a kép szerkezetébe. A teremtés öröm és energia, jogosan tehetjük föl a kérdést, van-e másmilyen energia, mint szexuális energia? A kutya archaikus, profilból történő ábrázolása – ülnek, figyelnek vagy rohannak valami felé – fallikus szimbólumstruktúrára utal. „Laci kutyája nő nélkül” már egy meta-történetre utal, vajon mire megy egy kutya a nő nélkül, avagy milyen élete lehet egy festménynek történet nélkül?
A magyar művészek sokszorosított és egyedi grafikai műveinek eladására szakosodott Arte Galéria és Aukciós Iroda rendszeresen állít ki kortárs képzőművészek munkáiból egy-egy grafikai árverés anyaga között. A lakásgalériaként működő irodában a képeket mintegy otthonos közegükben tekinthetjük meg. A legkedvesebb darabok a papíralapú grafikai munkák, ahol a kutya nem csak helyesen mutat a képen, de mindig valamiféle művészi önreflexióként jelenik meg, körbejárja a perspektíva, a keretezés problémáját. A festménykutya nem csóválja a farkát, hanem feszülten figyel és ugrásra készen várja a gazda utasítását, hogy egy másik történetbe átléphessen és ott kezdje újra a korábban megszakított játékot vagy szemlélődést. A kérdést pedig, amit korábban feszegettünk, hogy ki játszik kivel, szerencsére nem sikerült megválaszolnunk.
Bálind István: Friss munkák (2015-2017)
2017. október 24 - november 24.
ARTE GALÉRIA ÉS AUKCIÓS IRODA
Ferenczy István utca 14. Budapest, 1054
Hétfőtől péntekig: 11 és 18 óra között.
