EN facebook

Komolyzenei koncert gróf Széchényi Ferenc emlékére

PROGRAMAJÁNLÓ

2020-11-07 07:00

2020. november 14-én gróf Széchényi Ferenc tiszteletére rendeznek koncertet a Magyar Nemzeti Múzeumban. 1802. november 25-én Széchényi gróf a magyar nemzetnek ajándékozta tudományos gyűjteményét, így ezt a dátumot tekinthető az MNM alapításának.


Hommage à Széchényi
A BUDAPEST SOUND COLLECTIVE koncertje



2020. november 14. 19.00
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM, Díszterem

 

Közreműködik:
Fejérvári Zoltán – zongora
Vezényel: Dubóczky Gergely

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el az alapító, gróf Széchényi Ferenc tiszteletére az ünnepélyes koncertsorozatot, amelynek idei hangversenyén két mű hallható: Haydn: 80. szimfónia, és Mozart: d-moll zongoraverseny K 466, a Budapest Sound Collective előadásában, Dubóczky Gergely vezényletével.

 

Az est szólistája a nemzetközileg is elismert, sikeres zongoraművész, Fejérvári Zoltán.

 

A Budapest Sound Collective 2013 óta működik projektzenekarként. Az együttes művészeti vezetője és karmestere Dubóczky Gergely, aki a kísérletező, új formákat kereső, avantgárd formációt saját ötleteinek megvalósítására hozta létre. Többszörös fellépői a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak, a 2019-es Átlátszó Hang Fesztiválon pedig első magyar együttesként nagy sikerrel mutatták be Georg Friedrich Haas: in vain című művét a Müpában. A Nemzeti Múzeum alapításának évfordulóján ezen az estén kivételes programmal készül a zenekar, ugyanis gróf Széchenyi Ferenc korát idéző klasszikusok remekműveinek előadására várják a közönséget.

 

Budapest Sound Collective. Fotó: Nagy Attila

 

Dubóczky Gergely karmester a hagyományos, klasszikus repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is. Az elmúlt években szinte az összes jelentősebb magyar zenekart dirigálta itthon és külföldön, köztük a MÁV Szimfonikus Zenekart, az Óbudai Danubia Zenekart, a Concerto Budapestet, a Pannon Filharmonikusokat, a Miskolci Szimfonikus Zenekart, és az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, amelynek az utóbbi két évben művészeti vezetője is volt. 2009 óta a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere. Dubóczky Gergely saját generációjának egyetlen tagja, aki olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Fischer Iván és Fischer Ádám. A Budapesti Fesztiválzenekarnál lehetősége volt olyan kiváló vendég-karmesterek mellett is dolgozni, mint Jaap van Zweden, Marek Janowski, Jukka-Pekka Saraste, Robin Ticciati.

 

A borítóképen Dubóczky Gergely. Fotó: Felvégi Andrea

 

Fejérvári Zoltán zongoraművész több nemzetközi verseny díjazottja, rendszeresen koncertezik Európában és az Egyesült Államokban. Hangversenyt adott többek között a New York-i Carnegie Hallban, a washingtoni Library of Congressben, a philadelphiai Kimmel Centerben, a Buenos Aires-i Biblioteca Nacionalban, a torinói Lingottoban, és Budapesten a Zeneakadémián. Szólistaként dolgozott a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Verbier Fesztiválzenekarral és olyan karmesterekkel, mint Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Kovács János és Takács-Nagy Gábor. A kitűnő zongoraművész ezen az estén lép föl először a Budapest Sound Collectíve zenekarral Mozart: d-moll zongoraversenyének szólistájaként.

 

Fejérvári Zoltán. Fotó: Balazs Borocz

 

A koncertre korlátozott számban lehet belépőt igényelni, mivel a díszterem a járványügyi előírásoknak megfelelően a távolságtartást figyelembe véve lesz berendezve.
A Múzeum épületében a maszk viselése kötelező!

 

A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

 

Regisztráció: press@gergelyduboczky.com

 

Jelentkezési határidő: 2020. november 13. 19.00 óra