Költözik a Tomory Lajos Múzeum

Heilauf Zsuzsanna
2018-03-13 08:00

2018-ban a Múzeum nagy változások elé néz. Március 19-től önálló intézménnyé válik, és a homlokzat-felújítási munkák befejezése után pedig megkezdődik a költözés: jelenlegi, Havanna-lakótelepi épületéből a Herrich-Kiss villa már felújított részébe kerülnek a kistárgyi raktárak, az irodák, a könyvtár.

2017 decemberében elkészült a Tomory Lajos Múzeum új állandó kiállításának I. fázisa új főépületében, a Herrich­­–Kiss villában, az EMMI Kubinyi Ágoston programja 4 millió forintos támogatásával. A Kondor Béla emlékszoba a gyermekkorát Pestszentlőrincen töltő művész sokoldalúságát mutatja be: festői, grafikusi, költői és illusztrátori
munkásságát is megidézi. A látványraktárban a tematikus rendbe szedett raktári állományt ismerhetik meg a látogatók, ezzel bepillantást nyerhetnek a múzeum gyűjteményének gazdagságába. Decemberben a felnőttek mellett általános és középiskolai diákcsoportok is tesztelték a kiállítást.

 

Az új állandó kiállítás következő fázisát is támogatja az EMMI Kubinyi Ágoston programja és a kerületi önkormányzat, így 2018-ban újabb elemet adhatunk át a nagyközönségnek. A hivatalos megnyitót a következő fázis elkészülésekor fogjuk megtartani, de addig is szeretnénk elérhetővé tenni a már elkészült részeket. Amikor ezt a külső felújítás lehetővé teszi, előzetes bejelentkezéssel látogathatóak lesznek a már elkészült részek.

 



A gyűjtemény negyedszázada került a Havanna-lakótelepre, egy iskola melléképületébe, ahonnan az elmúlt évtizedekben egyre jobban kiszorult. Ma már kiállítótermei, nagytárgyi és képzőművészeti raktárai a kerület több pontján, különböző épületekben találtak otthonra. Most végleg elhagyjuk az egykori főépületet, 2018-ban ugyanis az időközbe  múzeummá alakult intézmény kistárgyi, textil és dokumentum raktára , irodái és könyvtára a Tomory Lajos Múzeum főépületébe, a Herrich-Kiss villába költöznek. Megkezdődött a csomagolás. Nem kis munka vár ránk, több ezer kötet, tárgy, fotó, dokumentum csomagolása, szállítása, az új épület raktári rendjének kialakítása hatalmas, ámde örömteli kihívás elé állítja az intézmény munkatársait. A költözés ideje alatt külső kiállítótermeink (Múzeumsarok, Kossuth téri Pavilon Galéria, Havanna kiállítóterem) továbbra is várják az érdeklődőket, kutatószolgálatunk viszont csak korlátozottan vehető igénybe: telefonon vagy emailen szolgáltatunk adatokat, a helyben kutatás szünetel.

művészet, régészet, téma
2018-03-02 11:00
bővítés, téma
2017-07-03 07:47
irodalom, kiállítás, természet
2017-10-10 10:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
arisztokrácia, gyarapodás, tárgy, történelem
2017-12-12 12:55
beruházás, intézmény, liget, látogató
2018-02-12 14:30