A restaurátorhallgatók diplomamunkáit felsorakoztató kiállítás fő üzenete évről-évre azonos, azonban a bemutatott műtárgyak – a képzés jellegéből adódóan – nagyon változatosak és alkalmanként különbözőek. Az idei tárlat címe az anyagok sokféleségére utal. És a sor folytatható: üveg, porcelán, ezüst, mészkő, celluloid, papírmasé, acél, tempera, csont, akrilfesték, korall, selyembársony, kovácsoltvas, farostlemez, rozmáragyar és különféle drágakövek… ezek mind felfedezhetőek a kiállítótérben.
A Megmentett műkincsek kiállítássorozat idei tárlatán olyan műtárgy-különlegességek is megismerhetőek, mint a Szépművészeti Múzeum 1500 körülre datált, nagyméretű freskói vagy az Iparművészeti Múzeum által őrzött, az Esterházy-kincsárba tartozó, drágakövekkel díszített pallos. Restaurátorszemmel azonban ugyanennyire érdekes egy könyvkötőmester által készített glóbuszasztal, egy kortárs grafika, egy kivehetetlenül sötét alak egy festett cégéren, egy 129 elemből összeállított kovácsoltvas lámpaszerkezet.
A műtárgyak közvetlen közelében fontosabbá válik a felfedezni a részleteket: vajon miért jelenik meg egy celluloiddal borított papírvirág egy 19. századi csontfaragású ikonon? Vagy feltárni, hogy hogyan készült gipsz és papírmasé rétegzésével egy oktatási szemléltetőeszköz az 1950-es években. Kikövetkeztetni, hogy mikor melyik műtárgyalkotó anyag járulhatott hozzá egy-egy károsodás kialakulásához, felmérni, hogy van-e olyan alapozásréteg egy átfestés alatt, amely feláldozható annak érdekében, hogy mindkét kép (alsó és felső) is megmaradhasson az utókornak… Nem kisebb feladat megtervezni egy kétrétegű üveg hiányának kiegészítését, mint eldönteni, hogy a korábbi szakszerűtlen beavatkozások közül mit miért szükséges megtartani.
A kiállítás a felfedezésről, megismerésről szól. Láttatja, hogy a restaurátorok nem csupán művészek, jó kezű szakiparosok. Egyre fontosabb, hogy tudományos ismeretanyag is társul az amúgy magas színvonalon kivitelezett munkákhoz, amelyben a művészi szándékkal nagyon óvatosan kell bánni. A műtárgyakon végzett beavatkozások nem lehetnek ötletszerűek, a kreativitásra való igényt a tervezésbe, a kísérletezésbe kell átirányítani. U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész, a kiállítás megnyitóvendégének gondolatait idézve: „a tervezés nem kitalálás, hanem megismerés”. Ahogy ez a gondolat igaz az építészeti tervezésre, ugyanúgy igaz a restaurálásra is. A konzerválási-restaurálási beavatkozások tervezésének alapja nem kitalálás, hanem a megismerés, a kutatás, a mérlegelés, a kísérletezés, a tapasztalat és emellett a felelősség is.
A Nemzeti Múzeum Pulszky-termébe lépve egy különleges szakma titokzatossága bontakozik ki az érdeklődők előtt. Hagyomány, hogy a kiállított tárgyak mellett elhelyezett ismertető tablók végigkísérik a látogatót a restaurálás teljes folyamatán, így érzékelhetővé válik a restaurátori feladatok összetettsége. A történeti kutatás, az anyag- és készítéstechnikai vizsgálatok tudományos háttere, a kiemelkedően fontos döntéshozatalok, etikai dilemmák, valamint a munkafolyamatok során végzett beavatkozások is feltárulnak. Emellett a kurátorok manapság már többféle lehetőséget is kihasználnak ismeretátadásra, így mozgóképpel is bemutathatnak egy-egy érdekesebb munkafolyamatot és digitális rekonstrukciók is láthatók, elősegítve olyan műtárgyak értelmezését, amelyek töredékesen maradtak fenn, mint a színes habán kályhacsempék, vagy elvesztették egykori színeiket, mint a Szentháromság mészkőszobor.
A kiállítás 2019. szeptember 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.
