Kié a felelősség?

Barti Magdolna
2020-06-19 16:00

Az utóbbi három hónap digitális oktatásához, az online jelenlét kérdéséhez kapcsolódik az alábbi interjúrészlet, amely során Bényei Judittal, a MOME docensével és tanszékvezetőjével Barti Magdolna beszélgetett. A beszélgetés apropóját tavaly, a Ludwig Múzeum által szervezett MEGOSZTÁS – ENYÉM, TIÉD, MIÉNK elnevezésű múzeumpedagógiai konferencia adta. 

 

Az elmúlt időszakban különösen fontossá váló téma a vizuális nevelés, a különböző médiumok használata és értelmezése. A szülők, a nevelők, a kortársak felelőssége az utóbbi időszakban még jobban láthatóvá vált. Vajon sikerül élnünk az utóbbi időszak kényszerhelyzetéből következő tanulságokkal és a javunkra fordítani a tapasztalatokat? Tanultunk-e annyit belőle, hogy ezt továbbgondoljuk, beépítsük a mindennapok gyakorlatába? Megmarad az új tapasztalat, vagy lassan visszasüllyedünk a régi megszokott világunkba?

 

Bényei Judit

(a fotót: Lakatos Máté készítette)

 

Barti Magdolna: A digitális gondolkodást, véleményem szerint, nem csak az oktatásban időszerű alkalmaznunk, több okból sem. Egyrészt, mert ha szeretnénk a fiatalokkal továbbra is egy közös nyelvet beszélni (egy olyat, ami számukra mindennapos), új eszközöket, új technikákat, és nem utolsósorban ezt az újfajta gondolkodást is szükséges elsajátítanunk. Másrészt, a mi segítségünk szükséges ahhoz, hogy a kezdeteknél ne beszippantsa őket ez az online-, digitális világ, hanem fokozatosan és gondolkodva tudjanak vele együtt élni. Ezzel összecsengőnek érzem, a jó néhány évvel ezelőtti, ön által publikált tanulmány részletét:

 

"Nemzetközi tájékozódásunk szerint a médiaismerettel foglalkozó tantárgyak kiindulópontja a világ legnagyobb részében a diákok mindennapi élményvilága (Gundacker 1999, Hart 1994). Ez a megközelítés teszi csak lehetővé azt, hogy a médiaoktatás sikeresen teljesítse kitűzött célját, azaz megtanítsa a diákokat kritikusan értelmezni és élvezni azt, ami a médiából nap mint nap feléjük árad (Bazalgette 1991)." (Forrás: Médiakutató internetes oldal)

 

Azóta eltelt majdnem 20 év és azt gondolom, a médiaoktatás, mint órarendi tantárgy, már akkor is kevés volt. Többek között a szűkös idő- és eszközbeli lehetőségek eléggé behatárolttá tették az ilyen irányú törekvéseket. Mára azonban, már  egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a világ változását. Az online mindenhol jelen van. Az ezt szolgáló és szolgáltató digitális eszközök ott vannak már az alig járó totyogóktól az idős emberekig, mindenki kezében. Itt egy olyan szintű figyelem és tanulás - ami sokszor a tanítással egy időben történik - szükséges, ami már rég nem csak az oktatás feladata, azt gondolom. A közvetlen környezet, a szülők azok, akik elsősorban hatni tudnak és szükség esetén segíteni tájékozódni ebben a viszonylag friss, de rohamosan változó világban. Először. Néhány évig. Amikor is fordul a kocka és a szerepek felcserélődnek.

 

Ön mit gondol erről? Az első időszak átláthatatlan káosza után – talán már mondhatom ezt – ,látszik valamiféle fejlődés, esetleg rendeződés?

 

Bényei Judit: A tudatos médiahasználóvá nevelés már a hagyományos, nem interaktív médiumok korában foglalkoztatta a világot, mivel a tömegkommunikációs médiumok (nyomtatott sajtó, rádió, film, televízió) befolyása a tömegtársadalomban, a globális világban óriási hatású volt korábban is. Részben az információ szerzés egyik legfontosabb forrásaként, hiszen a kitágult világról ismereteinket jórészt közvetett módon, médiumok segítségével szerezzük, másrészt a médiumok nagy befolyása, rábeszélő és mintaközvetítő szerepe miatt is.

 

Mégis felkészületlenül ért bennünket a behálózott társadalom kialakulása, az interaktív, digitális médiumok (internetalapú kommunikációs eszközök) elterjedése. Nagy remények és túlzott szorongások egyszerre jellemezték ezt a folyamatot. Egyik hozzáállás sem eredményez jó stratégiát az új, digitális kultúra hatékony és biztonságos kihasználására. A szemünk előtt alakult ki ez a világ és formálódott meg a domináns gazdasági, társadalmi viszonyoknak megfelelően, mégis spontán módon. Nehéz pontos visszajelzéseket adni és tervezni olyasmivel kapcsolatban, amiről senkinek nincs előzetes tapasztalata. Nagy óvatosságot kíván minden beleavatkozás, korlátozás, de a támogatás is ebbe a folyamatba, ha meg akarjuk őrizni az internet demokratikus természetét.

 

Mára világosabban látunk, lassan felnő az első netes nemzedék, akik már valóban beleszülettek az interaktív digitális környezetbe, „digitális bennszülöttek”, az ismert terminológia szerint. A kutatási eredmények mégis gyakran ellentmondásosak, nehéz általános igazságokat állítani a digitális kultúra természetéről és hatásairól. Hiába születünk bele meg kell tanulni továbbra is az együttélés szabályait és a hatékony működést ebben az új kiber-fizikai, vegyes környezetben. (Az offline és az online világ ugyanis szétválaszthatatlan, nem értelmezhető külön.) A kockázatok és a lehetőségek pedig gyakran egy tőről fakadnak. Az egyén esetében nagyon komplex az a kontextus, amiben formálódik, nagyon sok tényező befolyásolja, hogy hasonló hatások mellett két személy hogyan reagál ugyanarra a média jelenségre: saját személyisége és szerzett tapasztalatai, a család nevelő hatása, a kortárs kapcsolatai, az intézmények, melyeknek tagja (pl.: iskola), civil közösségek, melyek körbe veszik és támogatják. 

 

Az mára világos, hogy nagy felelősség hárul a nevelőkre, kezdetben a szülőkre, majd az iskolára és a kortársakra, hogy tudatos és felelős médiahasználatra neveljük gyerekeinket saját érdekükben és a közösség hasznára. 

 

Tapasztalataim szerint az első lépcsőfok a még olvasni nem tudó gyerekek játékos tanítása. Mivel ők elsősorban még a látványra figyelnek, a különböző médiumok, amikkel nap mint nap találkoznak hihetetlen befolyásoló hatással vannak rájuk, úgy, hogy nagy részét nem is értik. A következő lépcsőfok pedig, mikor már tudnak írni is olvasni, de élettapasztalat hiányában, könnyen kerülhetnek bajba.

 

Ön szerint hol és mivel kellene kezdeni ezt az egészet?

 

Bényei Judit: Azt tapasztalom, hogy a szülők számára egyre világosabb, hogy a digitális kultúrában helytállás eredményessége nem múlhat csupán a spontán formálódáson. Attól, hogy a gyermek már nulla éves korában digitális eszközt kap a kezébe, nem lesz felkészült a tartalmak kezelésére, sem a biztonság szempontjából, sem a jól szervezett tudásépítés vonatkozásában.  A családnak aktívan szerepet kell vállalnia a felkészítésben.

 

Ez a szülőket gyakran inkább szorongással tölti el, hisz ők maguk sem tudják feltétlenül mit is jelent ez az egész és hogy kellene hozzálátni. A világon mindenhol előtérbe kerül ez a kérdés, a szülők „oktatása”, felkészülés erre a nevelési feladatra.

 

Ehhez, egyelőre kevés támpontot találni. Szükség van arra, hogy kutatásokon alapuló pedagógiai fejlesztések jöjjenek létre és válhassanak szabadon elérhetővé ezen a területen mindenki számára. Ebben a munkában ma nagy szerepet vállalnak a médiatudatossággal foglalkozó civilszervezetek, nálunk pl. a Televele Médiapedagógiai Egyesület. Azonban szükség lenne rendszeres forrásokat és infrastruktúrát biztosítani erre, mint ahogy minden tanár felkészítésére is a tanárképzésben és utólagos továbbképzések formájában, általánosan a médiatudatosságról és a szaktárgyakhoz kapcsolódóan a digitális kultúra lehetőségeiről.

 

Nem lesz ez ennyire nehéz kérdés, mikor kialakul egy médiatudatos nemzedék. Bár a média világa nagyon változó, állandóan új jelenségekkel találjuk magunkat szemben, így a terület folyamatos kutatása és fejlesztése, az anyagok és képzések elérhetővé tétele rendszeres gondoskodást igényel az állam részéről is. Természetesen nem előíró szereppel, hanem a lehetőségek biztosításával, az érdekeltek együttműködésének biztosításával."

 

A múzeumok és a múzeum pedagógia felelőssége, azt gondolom, vitathatatlan. A megfelelő és hiteles információk és tartalmak közvetítése és eljuttatása a közönséghez nem kis feladat. 

 

A mostani gyerekek, akik már a korábbi generációkhoz képest készség szinten használják és léteznek az online térben, bár technikailag jóval előrébb tartanak, az értelmezés szintjén azonban ugyanolyan segítségre szorulnak, mint elődeik. Valamit használni vagy értve használni nem ugyanaz. Amikor a valóság és a kitaláció szinte alig megkülönböztethető. Amikor iparágak használnak hitelesnek tűnő közvetítőket. Amikor az internetes barát, csak elnevezésében az, vajon hová fordulhatnak a fiatalok? Ki az, aki segíthet nekik a megértésben? És vajon meg van-e már erre a megfelelő felület, közeg és mód?

 

A feladat roppant összetett és semmiképp sem egyszemélyes megoldást igényel, de ez talán lehetne egy következő cikk témája.

 

Bényei Judit által ajánlott linkek:

http://digitalcraftlab.mome.hu/development/ 

https://librarius.hu/2017/04/04/egy-modszer-amivel-a-real-targyakat-is-jatszva-tanuljak-a-diakok-interju-lipoczki-akossal/ 

http://televele.hu/szuloknek/

http://buvosvolgy.hu/cikk/118/Kiadvanyok

http://buvosvolgy.hu/alhirek/

https://digitalisjoletprogram.hu/hu/tartalom/dgys-magyarorszag-digitalis-gyermekvedelmi-strategiaja

 

A teljes interjú itt olvasható:  Látszol

 

#muzeumozzaszobadbol, kiállítás, múzeumandragógia, múzeumpedagógia, pedagógus, virtuális
2020-03-31 16:30
múzeumpedagógia, műhely
2017-07-13 13:45
Mozaik Múzeumtúra, helytörténet, látogató, múzeumpedagógia, műhely, pedagógus, virtuális
2020-05-22 12:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00