Kiállításajánló: Attila örökösei

Kozák-Kígyóssy Szabolcs László
2019-11-04 16:00

Jelentős érdeklődés övezi a Természettudományi Múzeum új, időszaki kiállítását, amely az Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig címet viseli. A tárlat több kultúrát és korszakot foglal magában, melyek között az összekötő kapcsot a Kárpát-medence jelenti, ahol a hunok, gepidák, avarok, besenyők és magyarok egykor megtelepedtek.

 

Az említett kultúrákhoz köthető emberi maradványok külön egységekbe rendezve kerültek bemutatásra és a kiállítótér eltérő részein foglalnak helyet. A közöttük lévő távolságot – egyúttal a kronológiában való tájékozódást – az oldalfalakon végigfutó idővonal segíti a látogatók számára. A tágas belső teret újrahasznosítható dobozokból álló, ívelt formát követő oldalfalak határolják, melynek felületén kaptak helyet a feliratok is. A letisztult, semleges design a tárgyakra és a tablókra vezeti a látogatók figyelmét.

 

A bemutatott anyag mennyisége megfelel egy időszaki kiállítással szemben támasztott elvárásnak, ugyanakkor nem nevezhető bőségesnek. Ennek hátterében az áll, hogy tárlat készítői a jelenleg ismert és elfogadott tudományos eredmények összefoglalására törekedtek. Így számos kérdés továbbra is nyitva marad, amelyre talán későbbi kutatások adhatnak választ.

 

 

 

A látogatók megismerhetik a modern tudományos kutatás irányait, szempontjait és lehetőségeit. A régészeti feltárásokon előkerült csontmaradványok antropológiai és archeogenetikai vizsgálatok segítségével értelmezhetők. A tájékoztató feliratok között feltűntették, hogy ezek a módszerek nem adhatnak választ az egykort élt emberek által beszélt nyelvek kérdésére, sem arra, hogy milyen néphez tartozónak vallhatta magát az eltemetett személy. Ellenben meghatározható az elhuny neme, megbecsülhető a biológiai életkora és kiszámítható a termete. A csontok információt hordozhatnak az egyén életmódjáról, sérüléseiről és esetleges betegségeiről. A koponya alapja méret- és alakbeli jellemzői segítségével az egyes embercsoportok is összehasoníthatók egymással. A kiállítás középpontjában leginkább a fizikai antropológia eredményei állnak. Ebből kifolyólag a tárlat a címében szereplő népek között esetenként kizárólag embertani hasonlóságokat fogalmaz meg (például az avarok és a honfoglaló magyarság kapcsán), nem bocsátkozik népszerű, ellenben tudományos szempontból nehezen alátámasztható érvelésekre. Az egyelőre feleletre váró kérdésekre a lehetséges válaszokat gondolatébresztő jelleggel, feltételes módban fogalmazták meg.

 

A szervezők figyelmet fordítottak arra, hogy megcáfolják a honfoglaló magyarságról alkotott, a társadalom széles köreiben élő közhiedelmek egy részét. A kiállítás rendezői szerint téves az a feltételezés, hogy a Kárpát-medencébe érkezők magyarok alacsony termetűnek számítottak volna, amelyet a római- és az avar korban tapasztalt mintákkal összevetve határoztak meg. (Mivel a megállapítás mellé számadatot nem közöltek, így a kijelentés reprezentativitása homályban marad a látogatók számára.) A temetőkben feltárt női és férfi maradványok embertani szempontból megfeleltethető arculattal rendelkeznek, így cáfolható az a régi sztereotípia is, mely szerint a honfoglaló magyarok között első sorban férfiak lettek volna megtalálhatók, akik a helyi lakosságból választottak párt maguknak. (Hasonlóan az előző példához, számadatokat itt sem tüntettek fel).

 

 

A tárlat talán egyik leglátványosabb eleme a torzított koponyák és a sebészi koponyalékelés bemutatása. A trepanáció a honfoglaló magyarság körében is megfigyelhető. A csontmaradványok tanúsítják, hogy a beavatkozás aránya a férfiakon sokkal magasabb volt, mint a nőkön és a gyermekeken. Vélhetően ennek oka a harci fejsérülések gyógyításában keresendő: a koponyára mért ütés következében kialakult vérömleny kezelése gyanánt alkalmazhatták. A csontok érdekes tanulsággal szolgálnak a beavatkozások eredményét illetően, ugyanis ezek többségén jól megfigyelhetők a regeneráció nyomai, tehát a műtétek többsége sikeres volt. A tárlókban látható olyan koponya is, melyen jelképes lékeléseket hajtottak végre. Esetenként nagyobb nyílást vágtak a csontfelületen, melynek pótlására ezüst- vagy bronzlemezt használtak. Utóbbi a módozatot is szemlélteti egy koponya a tárlaton.

 

A különböző népcsoportokhoz tartozó, néhai személyek vonásait a kiállítás rendezői tizenhárom arcrekonstrukció segítségével tették könnyebben érzékelhetővé. Egy tárlót a tudományos módszerekkel készített arcrekonstrukció fázisainak bemutatására rendeztek be. Az eljárás célja, hogy a koponyacsontok alakja és felszíni formái segítségével megalkossák a lehetséges „arcmást”, az izomszövet visszaépítése által.

 

 

Az újraalkotott arcok között megtalálható két, Árpád házi dinasztiából származó leszármatott, III. Béla király (1172–1196) és Béla macsói herceg arcmása is. Előbbit már ismerhette a közönség, a tragikus kegyetlenséggel lekaszabolt Béla herceg (†1272) arcrekonstrukciója viszont újdonságnak számít. Maradványai múlt év végén kerültek újra elő a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának több tízezer emberi csontot számláló gyűjteményének revíziója során, míg a koponya az Eötvös Loránd Tudományegyetem Embertani Tanszékéről érkezett a kiállításra. A pengevágásoktól sérült koponya erős hatást kelt a herceg fiatal, harmonikus vonású arca mellett.

 

A csontmaradványokon túl régészeti leletek és rekonstrukciók szemléltetik az elhunytak mellé temetett tárgyak csoportját, a lovasnomád népek anyagi kultúráját és a transzcendens világhoz való viszonyulását.

 

A gyors ütemű megvalósítás egyes esetekben talán nem kedvezett a térhasználatban rejlő lehetőségek kihasználásának, ugyanakkor érdemben nem csökkenti a kiállítás értékét. Példaként említve az idővonal elhelyezkedése és mérete okán talán nem minden látogató számára elég feltűnő, mivel az oldalfalak alsó harmadában található. (Esetleg megfontolandó lett volna a volna a padlózatra helyezése, akárcsak a fontosabb eseményeknek). A személyes élmény nyújtására és a többlettartalom megjelenítésére például a meglévő (kinyitható) dobozok szolgálhattak volna.

 

A kiállítást összeállítóknak olyan koncepciót kellett alkotniuk, amely nagy idősíkot ölel fel és különböző népeket foglal magába. Ezt a kihívást a már ismert tudományos eredmények és az érdekességnek számító részletek bemutatásával kívánták megoldani. A figyelemfelkeltő címadás mögött a kiállítás a Kárpát-medencében élő népek között nem tükröz származásbeli kontinuitást a hunok, avarok és magyarok között.  A félreértések elkerülése végett érdemes lett volna tisztázni, hogy ezt az "örökséget" hogyan képzelik az alkotók (például: a terület birtokosai, vagy bizonyos vonások révén rokon kultúra képviselői, vagy antropológiai szempontból meghatározott részkérdésekben hasonlóságot mutató népek?). Összességében a rendezők a szélesebb körű társadalmi elvárásokból fakadó igényekre antropológiai példákkal válaszoltak, számos kérdést továbbra is nyitottan hagyva a jövőbeli kutatások számára.

 

A tárlat tehát nem törekszik a szenzációra, sokkal inkább egy-egy részleten keresztül illusztrálja a tudomány módszereit, kérdéseit és későbbi lehetséges irányait. Bár az interaktivitás és a digitális szemléltetőeszközök javarészt hiányoznak a kiállításból, a tárlat önmagában is élményt nyújt alkalmasint – a mai szemmel – bizarrnak tűnő elemeivel, a látogatóra a múltból visszatekintő arcaival. A térhasználat a csoportokban érkező látogatók számára is kedvező kiosztású.

 

A kiállítás november 18-ig látogatható, a Magyar Természettudományi Múzeum Kiállítási csarnokában.

 

kiállítás, régészet, természettudomány
2019-10-14 16:00
kiállítás, régészet
2018-06-18 07:50

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00