A Ludwig Múzeum Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) kiállításának fókuszában a kortárs képzőművészethez kapcsolódó kérdések és kérdezéstechnikák állnak, különös hangsúlyt fektetve a kérdezés gyakorlatára, mint pedagógiai és művészetpedagógiai eszközre.
Kiemelt szerepet kapnak azok a módszerek és technikák, amelyek a befogadást, a művészi gondolkodásmód megismerését és megértését segítik. A projekt megvalósításáról és az eddigi tapasztalatokról Bence Bettina, Nagy Barbara kurátorokkal, valamint Hemrik Lászlóval a kiállítás pedagógiai koncepciójának kidolgozójával beszélgettünk.
Mi volt az a kérdés vagy kérdéskör, amelyből a kiállítás koncepciója kiindult, és hogyan alakult ez a kezdeti gondolat a most látható kiállítássá? A kiállítás fókuszában a kortárs művészettel kapcsolatos kérdések állnak – hogyan vált ez a kutatási irány egy pedagógiai hangsúlyú, komplex kiállítási formává? Milyen előképek, intézményi vagy személyes szakmai tapasztalatok segítették ezt a folyamatot?
Bence Bettina: A kiállítás koncepciója egy, a kortárs művészet pedagógiai recepcióját érintő kutatási kérdéskörből indult ki: milyen típusú kérdések fogalmazódnak meg leggyakrabban a kortárs művészettel kapcsolatban az oktatás, illetve a művészetközvetítés kontextusában? A szervezés kezdetén egy kérdőíves felmérést végeztünk pedagógusok, intézményi szakemberek és művészeti nevelésben dolgozó szakemberek körében, amelyben arra kérdeztünk rá, hogy szakmai gyakorlatuk során milyen visszatérő dilemmákkal találkoznak a modern és kortárs művészet értelmezését illetően. Emellett azt is vizsgáltuk, hogy véleményük szerint melyek azok a kérdések, amelyeket egy módszertani fókuszú kiállításnak mindenképpen artikulálnia kell.
A beérkezett válaszok alapján világossá vált, hogy a leggyakrabban felmerülő kérdések a kortárs művészet értelmezhetőségéhez kapcsolódnak: „Ez művészet?”, „Mi ebben a művészet?”, „Érthető ez számomra?”. A kiállítás első terme például teljes egészében az „Ez miért művészet?” kérdésnek dedikáltuk, és olyan provokatív vagy ironikus hangvételű műveket vonultat fel (többek között Erwin Wurm, Tót Endre, Borsos Lőrinc alkotásait), amelyek hatékonyan képesek tematizálni a kortárs művészeti értelmezés gyakori zavarait és előfeltevéseit.
A kérdések megfogalmazásánál különös figyelmet fordítottunk arra, hogy nyitott, nem eldöntendő formában jelenjenek meg – ezzel is ösztönözve a látogatót az értelmezés aktív folyamatára. A kiállításban szereplő kérdések egy része konkrét műtárgyak részleteire kérdez rá, míg mások tágabb, intézményi, társadalmi vagy esztétikai kontextusokat mutatnak meg.
Milyen módszertani szempontokat követtetek a kiállítás rendezése során, különösen a kérdezésre épülő művészetpedagógiai megközelítés kialakításában? Hogyan választottátok ki a műveket, milyen szempontok szerint építettétek fel a tematikus vagy kérdésalapú elrendezést? Milyen szerepet játszanak a kiállításban a mediális eszközök, játékos elemek és fedőlapos szövegek – mi volt ezek célja, és hogyan hatottak a befogadásra?
Nagy Barbara: A tematikus egységek kialakításakor figyelembe vettük a Ludwig Múzeum gyűjteményének karakterét, valamint a kérdés-csoportokat, amelyeket a kiállítás előtt a pedagógusoktól kaptunk. Az egyes terek témáját befolyásolták továbbá a modern és kortárs művészet számára releváns kérdések. Az első, az „Ez miért művészet?” című térben három provokatív alkotást helyeztünk el. Ezek közül kettő, Tót Endre és Borsos Lőrinc alkotásai - amellett, hogy vicces és merész formában hívják fel a néző figyelmét, - kapcsolatotis teremtenek a múzeumban őrzött más művekkel, mint Pablo Picasso Muskétás című kompozíciója, vagy Bak Imre alkotásai. Az egyes témákhoz sorolható kérdések között szerepeltetünk nagyon konkrét és kézzel fogható, de akár több műre is vonatkoztathatóakat. A kiállítás közös gondolkodásra és játékra hívja a látogatót és teret kíván adni saját gondolatainak is. Ezért a válaszokat fedőlap alá rejtettük. Ha a nézőt érdekli egy lehetséges válasz, akkor a fedőlapot felhajtva tudja elolvasni azt.
A kiállítás mediális tárgya, a kérdés-poliéder, valamint az elektronikus formában, a QR-kód segítségével elérhető játékok nem csupán az élményt gazdagítják, hanem a bevonódást is segítik. A kérdés-poliéderek a tematikus egységekhez, termekhez, illetve jelentősebb műalkotásokhoz kapcsolódó további kérdéseket tartalmaznak. A kiállítótérben szabadon használhatók, alternatív útvonalat, feldolgozási lehetőséget biztosítanak egyéni vagy csoportos látogatók számára egyaránt.
Többféle célcsoportot is meg akartok szólítani: hogyan lehet egy kiállítást egyszerre vonzóvá tenni laikusok, pedagógusok és a kortárs művészeti szakma számára? Mennyire volt ez tudatosan felépített stratégia, és milyen kompromisszumokat vagy kreatív megoldásokat igényelt a különféle elvárások összehangolása? Voltak-e eltérő visszajelzések a különböző csoportoktól?
Nagy Barbara: Célunk volt, hogy különböző korosztályhoz tartozók, pedagógusok és diákok, illetve a művészettörténetben jártasabb és kevésbé jártás látogatók számára is izgalmas legyen a kiállítás. A kérdésekre adott válaszaink megfogalmazásakor ezért arra törekedtünk, hogy azok rövid, max. 500 karakteres, egyszerűen megfogalmazott válaszok legyenek. A képcédulákon, a művek mellett elhelyezett QR-kódok tartalmazzák a hosszabb elemzéseket, leírásokat, valamint további szakmai tartalmakat az egy-egy műalkotást alaposabban megismerni vágyó érdeklődők számára. A látogatók így önállóan is elgondolkodhatnak a kérdéseken és megfogalmazhatnak újakat is, vagy olvashatnak bővebben is az egyes művekről.
A könyvtárban a GYIK/FAQ minikönyvtár művészet- és múzeumpedagógiai módszertani, kurátori szakmai és kortárs művészeti témában kínál a kutatni vágyóknak fontos könyveket. Készültek szövegek egyenlő eséllyel hozzáférhető nyelven, valamint Tóth Árpád és a Csíkszerda részvételével rendezett programsorozat a zene és a képzőművészet kapcsolatát állította a középpontba, a két művészeti ág közötti hasonlóságot vizsgálva. A pedagógusokkal gazdag együttműködést alakítottunk ki, bevonva őket többek között a kérdések megfogalmazásába. Ezek mellett hamarosan a honlapról elérhető virtuális túrával bővül a kiállítás, amelynek célja az előzetes, a múzeumi órára történő felkészülés támogatása.
A kiállítás egy nemzetközi együttműködés (Máš umělecké střevo?) keretében született meg. Hogyan hatott ez a partnerség a koncepcióra, és milyen új szempontokat hozott be a magyar múzeumi gyakorlatba? Milyen elemeket tudtatok átültetni a nemzetközi példákból, és mi az, amit kifejezetten a helyi igényekhez, hazai közönséghez kellett igazítani? Hogyan illeszkedik ez a kiállítás a Ludwig Múzeum hosszabb távú nemzetközi együttműködései közé?
Bence Bettina: A koncepciót meghatározó kérdésirányokat sok tekintetben inspirálta a Máš umělecké střevo? (Van Művészi Vénád?) nemzetközi művészetpedagógiai hálózat működése, illetve az ebben a kontextusban megjelent Proč umění? / Miért művészet? című kiadvány, amely módszertani alapon vizsgálja a művészeti kérdésfelvetések és a képzőművészeti alkotások közötti dialógus lehetőségeit. A publikációban megfogalmazott elvek már korábban is – például a 2022-ben Prágában és Pozsonyban megvalósult kiállítások esetében – teret kaptak, ezek a szakmai előzmények pedig fontos referenciapontként szolgáltak a jelenlegi kiállítás térbeli és szemléleti kialakításához. A kiállítás így nemcsak tematikusan, de módszertanilag is szervesen illeszkedik egy nemzetközi pedagógiai diskurzusba.
A válogatás a teljes harmadik emeleti kiállítóterében látható, ami lehetőséget adott a koncepció mélyebb, komplexebb kibontására. Külön vállalásként fogalmazódott meg, hogy a kiállítás kizárólag kortárs művekre fókuszál, ezzel is erősítve a kortárs művészeti diskurzus jelenlétét a hazai múzeumi gyakorlatban, miközben a kiadványban – amely szakmai hátteret biztosított – klasszikus művek is szerepelnek. A múzeum gyűjteményéből válogatott alkotások lehetővé tették a helyi kontextushoz való tudatos igazodást.
A kiállításban megjelenő kérdés-alapú megközelítés mennyiben tekinthető mintának a jövőbeli kiállítási és múzeumpedagógiai gyakorlatokhoz?
Hemrik László: Mindenképpen beépül a tudatosan használt kérdezéstechnikai a munkákba. Ez egy erős szál lesz, amibe lehet és érdemes kapaszkodni, még hozzá annak a kiállítás alatt is megerősítést nyert ismeret fényében, ha „veszélyes, idegen terepre” merészkedünk, rendkívül nehezen, óvatosan vagy sehogy se kérdezünk. (Ilyen terep lehet a kortárs művészeti kiállítás is.) Ennek számos oka van. Egyszerre felelősek ezért a gének, a családi és a társadalmi közeg; a túlzott elvárások, a megfeleléskényszer, az önismereti defektusok, a támogató közeg hiánya stb. Minderről kiváló szakemberek beszéltek például a Van kérdésed? című kísérő programunkban. Dr. Jagodics Balázs pszichológus az okokat tematizálta, míg Prievara Tibor olyan pedagógiai gyakorlatot mutatott be, amely kompenzálja a negatív beidegződéseket. A tanulság: meg kell tanulni jól, pontosan kérdezni a történet minden szereplőjének, a múzeumpedagógusoknak és persze a látogatóknak, diákoknak egyaránt – s ehhez meg kell teremteni a feltételeket is. A jó kérdésfelvetés nélkül nincs valódi ismeretszerzés, a művészet viszonylatában: érvényes befogadás. A GYIK egy lépés volt ehhez.
Szeretnétek-e hosszabb távon is megtartani bizonyos elemeket (pl. kérdés-válasz modulokat, játékos feladatokat, pedagógiai reflexiót támogató tereket)? Milyen tapasztalatok alapján döntenétek erről?
Hemrik László: Szeretnénk folytatni a projektet. Akár a GYIK rendszerét használva vagy azt módosítva egy tematika függvényében. De még előre mutatóbb, ha tovább kísérletezünk, és új típusú módszertani elemeket, eszközöket, egy más karakterű alkotó-teret építünk be egy kiállításba. Miként azon is gondolkodunk, hogy a múzeumpedagógiai rásegítés egy kurátori kiállításban is jól működhet, még úgy is, hogy csak a kiállítás bizonyos tereit fedi le.
Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a látogatóktól – akár a laikus közönségtől, akár pedagógusoktól vagy szakmabeliektől? Van olyan reakció, ami különösen megerősített vagy épp meglepett benneteket?
Hemrik László: Az eddigi visszajelzések alapján, legyen az szakmai vagy látogatói reflexió, elmondható, pozitív a fogadtatás: a befogadás-támogató kiállításnak helye van. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, és előzetesen mi is ezt gondoltuk, hogy míg a látogatók fontosnak tartják a digitális háttértartalmakat, értik a szerepüket (sok ilyen érhető el a GYIK-ban, ahogy a mobilhasználatnak is van/lehet helye a múzeumpedagógiai foglalkozásokon), fontosabbak számukra a térben elhelyezett fizikai és érzéki segédanyagok. Mondván, a múzeumi tér ne arról szóljon, hogy onnan egy digitális univerzumba lépjünk tovább. Helyette fontosabb, hogy a valóságos térben, valóságos művek között időzzünk.
Emlékeztek olyan konkrét látogatói megjegyzésre, élményre, amely tükrözi a kiállítás céljait – vagy esetleg új irányt, kérdést vetett fel számotokra?
Hemrik László: A legjobb volt hallani. „Még visszajövök.” És nagyszerű látni, hogy a látogatók egymással beszélgetve, kezükbena kérdés-poliéderekkel járják a kiállítást és egymás után hajtják fel a művek melletti válaszokat takaró füleket, ahogy szintén jó érzés a Poliédertér falaira került már több, mint ezer munkára – rajz, karikatúra, papírhajtogatás…, vagy a második emeleti Üzenőfalra került üzenetkártyákra pillantani.
De, ahogy minden jó kérdés jó válaszokat az pedig további kérdéseket generál, a GYIK sem lezárása, kikezdhetetlen megoldása egy problémának: a GYIK a munkánknak egy termékeny pillanata.
A kiállítás június 29-ig látható.
Fotók: GLÓDI Balázs © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Borítóképen:
Hemrik László, Nagy Barbara és Bence Bettina kurátorok.
