Le a molinóval!
Három lépést ugrok hátra, amikor látogatóként molinótárlat fogad egy múzeumi kiállítótérben. Lehet bármi vágyott tudás a kissé fodrozódó műanyag vásznon, képtelen vagyok annyira éhezni rá, hogy álltamban végigolvassam a több ezer karakternyi szöveget. (Pláne, ha tudom, hogy akár három teremnyi gyűjtemény vár a múzeumon belül, amik rejthetnek még igazi szellemi csemegét.) Pedig falszöveg olvasásban kellő edzettséget szereztem a „sokbetűs” Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeumában eltöltött öt év alatt. És ha kiállításról van szó, alapvetően mindenevő vagyok: élvezem, amikor egy tárlat a kedvelt témáimmal nyűgöz le, és felettébb felemelő, ha egy gyűjtemény közebb hozza, vagy megérteti azokat a tartalmakat, amik korábban nem tartoztak a preferáltak közé.
Az installációt illetően pedig igazi ínyenc vagyok. Szeretem a szép és ötletes megoldásokat. Szerintem a vizuális élmény hatására az új információt is könnyebb feleleveníteni: csak magunk elé kell képzelni, hogyan tálalta azt a kiállítás. A jól felépített, látványában erős tárlat több falszöveget is elbír – a kurátorok örömére. Sőt, a látogató is többet igényel, hogy átlássa a számára vonzó témájú és látványú kiállítás nyújtotta összefüggéseket. De nincs olyan grafikailag jól szerkesztett molinó, tartalmas és közérthető szöveggel, ami önmagában a hatása alá tudna vonni. Pedig a vándorkiállítások többsége reklámhordozón utazik helyszínről helyszínre. Ilyen esetekben – szerintem – a látogató hálával tartozik annak a helyi kurátornak, aki a befogadó intézmény részéről saját gyűjtésű tárgyakkal egészíti ki a kapott anyagot.
Így jártam a miskolci Herman Ottó Múzeum Papszeri Kiállítóépületében, ahol a Magyar Bibliatársulat „A Biblia és a Reformáció” című vándortárlatát akartam megtekinteni. Már az ajtóban megtorpantam a molinódömping láttán. Csak azért nem ugrottam hármat hátra, mert remény csillant a telis-tele írt reklámhordozók gyűrűjébe tekintve. A hála pedig ez esetben dr. Gyulai Éva történész-muzeológust illeti. Egy általa kutatott és felbecsült, különösen értékes bibliagyűjteménnyel húzta el a mézesmadzagot az orrom előtt. A terem közepén, a molinók ölelésében ugyanis Barna György „titkos” gyűjteményét mutatja be tárlókba rendezve. A miskolci magángyűjtő neve ismert az Északkelet-magyarországi régió múzeumaiban, mivel tulajdonában több értékes, eltérő tematikájú kollekció volt, amiket még életében a nagyközönség elé tárt. Ilyen a népviselet-gyűjteménye, ami szintén a Herman Ottó Múzeumhoz került, vagy a szocialista korszakot megidéző tárgyak, amelyek Népszuper címmel ma Edelényben láthatók.
A most bemutatott Szentírásokat, azonban otthon őrizte Barna György. Ezt a gyűjteményét teljes egészében talán csak a kötetek részletes katalógusát készítő dr. Gyulai Évának mutatta meg. A teljes, több mint kétszáz darabos kollekcióból ez alkalommal is csak egy válogatást láthat a nagyközönség. A legkülönfélébb nyelvű és korú kötetek jelentős része protestáns. „Így a reformáció irányzatainak bibliatörténeti, bibliakiadás-történeti, sőt olvasástörténeti kutatásához is nagyszerű forrásbázis.” – olvasható a kiállítás bevezetőjében.
Bár a Károli-biblia nincs meg a kollekcióban, de a soron következő, Hanaui igen. Az 1608-as, Szenczi Molnár Albert által javított kiadása fő helyet kapott a minitárlatban, csakúgy, mint az első ízben – 1661-ben – Erdélyben nyomtatott Váradi Biblia. A külön közmondás- és szállóige szedettel bíró változat Miskolcon bemutatott példánya azért is különleges, mert Pulszky Ferenc (politikus, archeológus, múzeumigazgató) családjának a tulajdonában volt anyai ágon. (Pulszky Károlyné) Fejérváry Apollónia felmenői a Biblia oldalaira – kézírással – meglehetősen hosszú possessori bejegyzéseket tettek.
A teljes kollekcióban számos idegen nyelvű példány is van (orosz, holland, német, indonéz, stb.). Barna György gyűjteménye meglepően gazdag francia protestáns bibliákban, főként 18-19. századi kiadásokban, valamint, a kurátor szavaival élve, „a gyűjteményben kis ékszerkollekcióként értékelhetők” a Tremellinus-Béza-féle latin bibliák öt kiadásának példányai.
Az idegen nyelvű bibliák közül külön gyűjteményi egységként kezelhetők a modern bibliatársulati kiadványok. A Barna György által összegyűjtött, 13 nyelven íródott protestáns bibliák reprezentálják a világ egyik legnagyobb nemzetközi vállalkozásaként is felfogható, két évszázados múltra visszatekintő brit, és amerikai tömeges bibliakiadást. Ritkaságszámba megy, hogy műgyűjtők az egyszerű embereknek szánt példányoknak is figyelmet szentelnek. Dr. Gyulai Éva szerint éppen ez a gyűjtői attitűd teszi egyedivé a Barna-féle gyűjteményt. „Ez a kis kollekció talán a kényes ízlésű gyűjtők körében nem aratna, vagy arat zajos sikert, de éppen ettől egyedi a Barna-féle gyűjtemény, hiszen nemcsak a ritkaságokat, hanem az úgymond a „nép”, az egyszerű emberek által is olvasott, nekik szánt olcsó, sokszor ingyenes könyveket is tartalmazza.”
A molinók előtt végigsétálva, a címszavakat elolvasva, és a különleges bibliákban gyönyörködve, alapvetően elégedett érzéssel hagytam hátra a termet, és kíváncsisággal léptem be az újabb, szintén reformációval foglalkozó tárlatba.
Templom a református iskolaépületben
Az emlékévben méltóképp emlékeznek meg a reformáció 500. évfordulójáról a Herman Ottó Múzeum Papszeri épületében, amelyben a reformátusok ősi iskolája működött egészen addig, míg a Lévay József Gimnázium fel nem épült a városban. A földszinti teremben még októberben megnyílt „A nálad letett ajándékot megőrizzed” (www.magyarmuzeumok.hu) című kiállítás, amely a megyaszói református templom festett berendezését mutatja be. Az abaúji település templomának 1735-ben készített karzat- és mennyezetdeszkái több mint száz évvel ezelőtt, 1901-ben kerültek be a megyeszékhely múzeumába, amely éppen abban az időben alakult újjá. Miután az Iparművészeti Múzeum nem tartott igényt a berendezésekre, így azokat a Borsod-Miskolci Múzeumnak (ma Herman Ottó Múzeum) ajándékozták. Ez lett az első műtárgy-együttese a megújuló intézmény Történeti Tárának. Darabjait már többször bemutatták részleteiben, azonban egységként most először látható a kollekció.
A cím és a látvány fogja a látogatót, a tartalom tartja bent
Találó a tárlat címválasztása, ha azt nézzük, hogy egy reformációhoz kötődő kiállításra bibliai idézet hívja fel a figyelmet. Sőt, akkor is van létjogosultsága a Timóteushoz írt levél sorának („A nálad letett ajándékot megőrizzed”), ha figyelembe vesszük: az adományozáskor a múzeum felelősséget vállalt, hogy megőrzi és átörökíti az utókornak a rábízott értéket. Ezzel a kiállítással pedig bizonyítja az intézmény, hogy érdemes az egyház bizalmára a jövőben is, mert már az elmúlt több mint száz évben is gondos gazdája volt a szószéknek, szószék-koronának (hangvető), karzat- és mennyezetdeszkáknak.
Ugyanakkor, ha a múzeumi marketing oldaláról nézzük, a kurátori szempontból talán találó cím – „A nálad letett ajándékot megőrizzed” – A megyaszói református templom festett berendezése a Herman Ottó Múzeum gyűjteményében – nem feltétlenül látogatóbarát. Miért is lennének kíváncsiak a miskolciak, vagy a megyeszékhely értékeit felfedezni vágyó turisták a kiállítás nevében kiemelt megyaszói templom berendezésére? A cím túlságosan leszűkíti az érdeklődők körét. Pedig ez a gyűjtemény kiválóan alkalmas arra, hogy bemutassa és közelebb hozza a református hitéletet és annak szertartásait a látogatókhoz, valamint érzékeltesse a népművészet jelentőségét a reformáción belül. A címadás azonban eltereli mindezekről a figyelmet. Akit nem csal be a megyaszói templom, mint hívó szó, az a múzeum falain kívül marad, és lekésik a csodálatos látványról, élményről, új ismeretekről. Bár a látogatók ez utóbbiakból is többet szerezhetnének, ha a tárlat mélyebben foglalkozna olyan érdekességekkel, mint pl. a festett deszkákon megjelenő népi motívumrendszerek jelentései, vagy a klenódiumok mintavilága; és hogy ezek hogyan kapcsolódnak a református valláshoz. Erre meg is lenne a lehetőség, a falszövegek azonban inkább a megyaszói templom történetére és az adományozás tényére koncentrálnak. Ami sajnos kevés ahhoz, hogy a bemutatott enteriőr a tárgyaival együtt értelmet nyerjen a diákság számára, és azoknak, akik nem találtak még rá a hitükre. Persze a vallásukat gyakorló vendégeknek – akiknek a bemutatott berendezések és tárgyak valamennyire ismerősek lehetnek – elég, hogy csupán csak sétát tegyenek, gyönyörködjenek, ezáltal pedig élménnyel és tudással gazdagodjanak egy régi református templomot megidéző térben – ami Dienes Ágnes elképzelése szerint valósult meg a múzeumi épületben.
A látványtervező érzékletesen játszott a hívő ember szellemiségével, aki minden istentiszteletre menet egy fokozódó, várakozásteljes érzelmi utat jár be. A protestáns hitéletet, a reformáció sajátos liturgiáját és kegyességét bemutató tárlat három termet kapott az épületben. Ahogy egyre beljebb haladunk a kiállítótérben, a látvány is fokozódik. Először csak néhány vallási kellékkel kecsegtet, majd ízelítőt ad a gazdag motívumvilágú karzat- és mennyezetdeszkákból, a leghátsó teremben pedig már maga a templom épül fel. A múzeumi tér és a kiállítás is olyan letisztult, mint a bemutatott református vallás. Elmélkedésre hív és oktat. De az általa felkínált új ismeretekhez tárlatvezetések, előadások vagy múzeumpedagógiai foglalkozások nélkül nem feltétlenül juthat hozzá a témában kevésbé jártas látogató. A két kurátor – Dr. Gyulai Éva és Mlakár Zsófia –, valamint a tárlat múzeumpedagógiai foglalkozásait kidolgozó Rónyai Krisztina gondoskodott is ezekről. Így, ha „A nálad letett ajándékot megőrizzed” – A megyaszói református templom festett berendezése a Herman Ottó Múzeum gyűjteményében című időszaki kiállítást komplexitásában nézzük, akkor jó példa lesz arra, hogy az egyszerűségben is ott lehet az izgalom. Csak a látogatónak élni kell vele. Vagy mondhatnám úgy: a tárlatnak szabott idő alatt vele együtt kell élni, követni a sorsát, ahogy kibontakozik a kísérőrendezvényei által.
