A Néprajzi Múzeum februári Hónap műtárgya az általunk ismert farsangi szokások latin-amerikai megfelelőjét, a karneválokat helyezi középpontba, így a kiválasztott tárgycsoport a díszes orurói Diablo és Diableza jelmezekből áll és a múzeum Damjainch utcai bejáratánál megtekinthető. Az intézmény a karneváli jelmez bemutatásával már farsangi ünnepségére készül, a programkavalkádra 2025. február 22-én szombaton várja a közönséget.
A karnevál Latin-Amerika szerte az egyik legjelentősebb ünnep. Szinte minden településen megrendezik, de több országban is van olyan város, amelyet a karnevál „fővárosának” tekintenek. Ez Bolíviában Oruro, 3800 méterrel a tenger szintje fölött, ahol a spanyol gyarmatosítók a 17. század első éveiben fedezték fel az őslakók által évszázadok óta használt színesfémbányákat. Az innen kitermelt ércet az indiánok a földanya, Pachamama testéből nyert ajándéknak tekintették, így áldozatokkal viszonozták – már csak azért is, hogy elkerüljék a bányákban előforduló katasztrófákat.
Amikor aztán a spanyolok 1606-ban megalapították Villa de San Felipe de Austriát, a későbbi Orurót, a magukkal hozott Gyertyaszentelő Boldogasszony tisztelete mellett tiltani kezdték az indián szertartásokat. Egy idő után azonban a Szűzanya képmása megjelent az egyik bánya bejáratánál – egy ismeretlen ráfestette. A bányát 1789-ben Socavón de Virgenre (a Szűzanya Tárnája) keresztelték át, így olvasztva egybe az üldözött helyi kultuszt a keresztény hiedelmekkel. A Szűzanya ünnepe később elvált a Gyertyaszentelő Boldogasszonyétól (február 2.) és a mozgó időpontú karnevál részévé vált. Így született meg a Carnaval de la Virgen, a Boldogasszony karneválja.
A karneváli előkészületek novemberben kezdődnek, ekkor áll össze a családokból, baráti és munkahelyi társaságokból verbuválódott közel 50 tánccsapat, akik az általuk választott zenekarral együtt gyakorolnak. November második vasárnapján kerül sor az első felvonulásra (primer convicte), amikor a csapatok az egykori tárna fölött emelt, La Virgen del Socavónnak szentelt templom előtt ígérik meg, hogy a tiszteletére fognak táncolni. A karnevált megelőző utolsó vasárnapon (último convicte) már ugyanúgy végigtáncolják a templomig tartó négy kilométeres utat, ahogy a karnevál szombatján. A karnevál előtti utolsó csütörtök az Anata Andino, a falusi tánccsapatok bemutatkozása, a következő nap pedig a földanyának szánt áldozaté (ch’alla): ilyenkor a munkahelyi, családi közösségek ünnepelnek együtt, jelentős mennyiségű ital elfogyasztásával. A zarándoklatnak (peregrinación) vagy belépésnek (entrada) is nevezett, vasárnap hajnalig tartó karnevál során az ország különböző részeiről összesereglő csapatok 18 táncot mutatnak be, közülük az egyik leglátványosabb a La Diablada.
A 12. századi Katalóniáig visszavezethető „ördögtánc” a jó és a rossz küzdelmét jelképezi. Szent Mihály arkangyal és angyalai mérkőznek meg Luciferrel és démonaival. Az orurói La Diabladában az arkangyal párja a prekolumbián és a keresztény vallás összeolvadását szimbolizáló China Supay, az ördög őshonos női megfelelője. Kettejük csillogó viselete, mindenekelőtt az övükre fűzött érmék a hagyomány szerint a mélyben dolgozó bányászokat figyelmeztették az alászálló gonoszra. Az orurói karnevált 2001 óta az UNESCO a szellemi világörökség részeként ismeri el.
A két viselet friss terepgyűjtés: a Diablo és a Diableza jelmezei a 2023-as orurói karneválra készültek.
Kapcsolódó videó a múzeum You Tube csatornáján: EtnoKultúra 13. epizód részlet - Inka városok nyomában
Orurói jelmez
Szöveg: Gyarmati János
Gyűjtötte: Gyarmati János
Fotók: Garai Edit/ Néprajzi Múzeum
