A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum a mongol tárgykultúra kiváló hazai kutatói előtt tisztelegve az intézmény történetében először nyitott átfogó, a mongol művészetet és műveltséget bemutató kiállítást, amely valamennyi magyar közgyűjtemény mongol anyagát feltérképezve kíván áttekintést adni a mongol művészet magyarországi tárgyanyagáról.
Köszönettel tartozik így a Néprajzi Múzeumnak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeumnak, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat tagja), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményének valamint Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtárának, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Belső-ázsiai Tanszékének és magángyűjtőknek, hogy anyagaikkal segítették a tárlat létrejöttét.
A Belső-Ázsiában élő mongolokról állattartó, nomád népként emlékeznek meg a történetírók. Történelmük legfényesebb lapjai a 13. században íródtak, amikor 1206-ban Temüdzsin egyesítette a mongol törzseket, s miután nagykánjukká választották, felvette a Dzsingisz nevet. A hatalmas Mongol Birodalom uralta Ázsiát (Kínában megalapítva a Yuan-dinasztiát), és egészen Kelet-Európáig vezettek hadjáratokat.
A „mongol” kifejezés eredetileg rokon nyelvű népcsoportok törzsszövetségét jelentette. Leszármazottaik ma nemcsak Mongóliában (Külső-Mongólia) és Kína északi részén (Belső-Mongólia) élnek, hanem Közép-Ázsiában, sőt Európa keleti végein is megtaláljuk őket. Bár nyelvjárásuk, szokásaik és anyagi műveltségük is eltérő, mégis mintegy 8–9 millióan vallják magukat valamely mongol nyelvű néphez tartozónak a világon.
A magyarok érdeklődése főként a saját történelmi múltjuk, a népvándorlás megismerése okán fordult Mongólia felé. Az ország újkori és későbbi történelme, a két nagyhatalom – Kína és Oroszország – szorításában élő nép kultúrája csak a 20. század első felében vált ismertebbé a magyar olvasóközönség számára, elsősorban a földrajzi irodalom révén.
A tárlat a 19. századi kezdetektől, Szentkatolnai Bálint Gábor mongol nyelvészeti munkásságától Ligeti Lajos belső-mongóliai buddhista anyaggyűjtésén és a mongol anyagi kultúrát feltáró régészek (Gábori Miklós, Horváth Tibor, Ferenczy László, Erdélyi István) ásatási-kutatási anyagainak felvonultatásán át a néprajz és a művészettörténet kiváló művelőinek (Diószegi Vilmos, Felvinczi Takács Zoltán, Vinkovics Judit) gyűjtéséig és a tudományos expedíciók képes és hangzó anyagainak bemutatásáig ível.
Srídéví dharmapála
Mongólia; 19. század; aranyozott sárgaréz szobor
Fotó: Áment Gellért
A kiállítás megidézi a hagyományos mongol tárgykultúrát: egy jurtában a férfi és női mindennapi tevékenységek jellegzetes tárgyai, munkaeszközei – étkészletek, viseletek, ékszerek, játékok, hangszerek – mellett helyet kapott egy házioltár és annak szertartási kellékei is. A nomád mongol nép hitvilágát, eredeti vallását, a sámánizmust Diószegi Vilmos gyűjtéséből származó tárgyakkal – sámánkunyhó belseje, mongol sámánviselet, sámán szertartás kellékeiként szolgáló tárgyak –segítségével mutatjuk be, míg a Mongóliában évszázadok óta uralkodó vallásként jelenlévő buddhizmust és a buddhista kolostorok ünnepeit többek között a cam tánc figurái és eszközei, applikált thangkák és megforgatható imamalom idézik meg. A kolostorok felépítését egy oltár felállításával és a mongol buddhista panteon bemutatásával kívántuk érzékeltetni. A kiállítás utolsó tematikai egysége kiemelten foglalkozik Ligeti Lajos munkásságával és Felvinczi Takács Zoltán múzeumigazgató régészeti gyűjtésével, amely a Kína északi határvidékén élő nomád népek bronztárgyait vonultatja fel, valamint a magyar régészet máig aktív mongóliai ásatási részvételét is bemutatja. Így szeretnénk tisztelegni e kiváló kutatók munkássága előtt és megemlékezni Ligeti Lajos (1902−1987) születésének százhuszadik évfordulójáról, valamint Horváth Tibor (1910−1972) egykori múzeumigazgató halálának ötvenedik évfordulójáról.
Ligeti a magyar orientalisztika egyik legkiemelkedőbb alakja volt, munkássága megalapozta a magyar orientalisztika, többek között a mongolisztikai kutatásokat. Oktatói és tudományszervezői tevékenysége lenyűgöző, ugyanis Ligeti az ELTE Belső-ázsiai Tanszék, valamint az MTA Keleti Gyűjtemény alapítója, ezen túl számos nemzetközi jelentőségű tudományos szakfolyóirat elindítása is a nevéhez fűződik.
A kiállításhoz készült tanulmánykötet a magyarországi mongol tárgykultúra kutatásának főbb korszakait, jeles képviselőt és új területeit mutatja be a kiállításon is látható remek műtárgyanyag közreadásával, és gazdag kapcsolódó képanyag kíséretében. Először veszi számba az elmúlt közel másfél évszázad kutatóit, és filológiai alapon, a szövegek és az ábrázolások összekapcsolásával járja be a mongol művészet főbb korszakait.
A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programként elérhetö olyan kalandos, interaktív tárlatvezetést, ahol a résztvevők 21. századi anyagok felhasználásával és újrahasznosításával készítenek a mongol kultúrát idéző alkotásokat, többek között kincses tarisznyát, „mindent tudó” övet, saját imamalmot, szojombó kirakót, csillagos égboltos jurtát és a Galbinga madár fészkét, de lehetőség van a kiállítótérben cam-maszkokkal is szelfizni.
Cam kötény
Mongólia, 19-20. század fordulója, applikált selyem
Fotó: Áment Gellért
A tárlat 2023. január 15-ig tekinthető meg!
