Terítéken – A polgári étkezési kultúra a 19-20. században címmel nyílt kiállítás a szombathelyi Smidt Múzeumban. A gazdag gyűjteményéről ismert intézmény ezúttal a sárvári Nádasdy Múzeumtól és a zalaegerszegi Göcseji Múzeumtól is kapott műtárgyakat, hogy megjelenítse a „boldog békeidők” polgári otthonát, ahol az étkezés nem csupán a mindennapok szükséglete volt, hanem a társadalmi státusz, a jólét és a műveltség kifejeződése is.
A Smidt Múzeum kiállítóterébe lépve nem nehéz máris otthon éreznünk magunkat: a barátságos milliő, a konyhai tálalószekrényen sorakozó eszközök, vagy a gondosan megterített asztal nem csupán egy letűnt korszak jól szervezett háztartását idézi, de bizonyára sokakban személyes emlékeket is előhív. A nagymama éppen ilyen réz kávédarálóban őrölte finomra a szemes kávét és pont ilyen volt az a féltve őrzött porcelánkészlet is, amely csak kivételes alkalmakkor került a nagy családi asztalra, a déditől örökölt csengő-bongó talpas poharakkal együtt.
A kiállítás nemcsak az étel elkészítéséhez és a tálaláshoz szükséges tárgyakat, eszközöket tárja a látogató elé, hanem megjeleníti az otthon tereit is: a kamra rendjét, ahol minden üveg és edény a házi gazdálkodásról mesél; a konyhát, ahol a házvezetőnő és a cselédek szakértelme formálta a mindennapi étkezést; és végül az étkezőt, ahol a gondosan megterített asztal a családi és társasági élet központja volt. Egyúttal megmutatja azt a láthatatlan hálót is, amely összekötötte a ház tágabb világát – a városi piacoktól a spejzig, a konyhától az ünnepi asztalig.
Nagy méretű poszter idézi elénk Szombathely száz évvel ezelőtti főterét, amelyet időről időre kofák és különböző árusok népesítettek be – a városi piac a polgári háztartások elsődleges beszerzési helye volt. A cselédek pontosan tudták, kinél a legfrissebb az áru, hol találják a legjobb minőségű húst vagy egyebet, és kinél lehet alkudni egy-egy krajcárt az árból.
Az előrelátó és gondos háziasszony kamrája mindig tele volt. Ezt jelzik a polcokon sorakozó befőttesüvegek és lekváros cserépedények, az itt tárolt zsírosbödön, a liszteszsákok, fűszerek, zöldségek és más élelmiszerek. Innen a mindig nyüzsgő konyha terébe kerülünk, ahol szinte érezhetővé válik a csikós tűzhely melege, a friss zöldség illata és szinte hallani véljük a hatalmas vaslábasok kongását.
A háztartási teendők nagy részét a cselédek végezték – a kiállítás az ő kora hajnaltól gyakran késő estig végzett munkájukról is megemlékezik. Precizitásuk, pontos időbeosztásuk, munkabírásuk és állandó készenlétük nélkülözhetetlen volt a háztartás működéséhez és ahhoz, hogy a család napirendjéhez igazodva, mindig a szokott időben, jó minőségű, finom fogások kerüljenek az asztalra.
„A terített asztal a ház arca” – fogalmaz egy 1899-es illemkönyv, és ezt tükrözi a múzeum ezúttal étkezővé alakított tere. A gondosan megválasztott porcelántányérok, a tökéletesre fényesített ezüst evőeszközkészlet, a csillogó kristálypoharak nem pusztán használati eszközök voltak, hanem a család ízlésének, rangjának, az otthon eleganciájának és vendégszeretetének kifejezői.
A kiállítás külön tárlót szentel a korszak reklámhordozóiként is ismert számolócéduláknak, amelyeket a boltokban, vendéglátóhelyeken számolásra, jegyzetelésre használtak, esetenként erre írták fel a tartozásokat. Képes oldalukon olyan élelmiszeripari termékek és italok hirdetése, arculata fedezhető fel, mint például a Szerencsi kakaó, az Unicum vagy a Kőbányai sör. De találunk a kiállításban kézzel írt receptfüzeteket is, amelyekbe gondosan bejegyezték egyebek mellett a Vajas kifli vagy a Finom kotlett receptjét.
Akkoriban az ebéd nem 20 perces gyorsétkezés volt, hanem szertartás. A vasárnapi ebéd nem csupán ételsor volt, hanem szigorú koreográfia szerint zajló esemény. Ez volt a fúziós konyha hajnala: itt találkozott a magyaros ízlés a francia eleganciával és a bécsi cukrászművészettel. Ekkor született meg a húsleves, a rántott hús és a dobostorta szentháromsága, amely mai napig sok vasárnapi asztal alapja. De az étkezés közösségi élmény is volt, a találkozások és nagy beszélgetések alkalma – fogalmazott a január 30-i megnyitón Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.
Horváth Soma alpolgármester Istók Anna író-költő gondolatát idézte: „Minden bajra a legjobb megoldás egy jó étel.”
A kiállítást az idén százéves szombathelyi Mészáros Cukrászda tulajdonosa, Mészáros Gábor mestercukrász nyitotta meg, aki az étkezés ceremóniájával kapcsolatos gyermekkori emlékeit osztotta meg a látogatókkal, és arra bíztatta őket, hogy vegyék elő a régi családi recepteket, a vitrinekben őrzött régi étkészleteket és adják meg a módját a tálalásnak, közös étkezéseknek.
A kiállítás kurátora, dr. Nagy Adrienn történész, a Smidt Múzeum intézményvezetője arról beszélt, hogy a tárgyak mellett egy életmód rétegeit igyekeztek bemutatni: „a piac nyüzsgő világát, a csendes spejz biztonságát, a konyha munkájának dinamizmusát és az étkező ünnepélyességét. Azt a sokszínű és összetett rendszert, amelyben az étkezés egyszerre volt gazdálkodási kérdés, mindennapi munka, társas esemény és a polgári önkifejezés fontos formája.”
Hozzátette: „ahogy a polgári családoknak megvolt a saját ritmusuk, szokásaik, kedvenc ételeik és ünnepi fogásaik, úgy nekünk is megvannak a magunk családi történetei, asztali emlékei. Ezek hozzák közel ezt a korszakot – mert bár az eszközök változnak, a gesztusok sokszor ugyanazok maradnak.”
TERÍTÉKEN – A polgári étkezési kultúra a 19–20. században
Megtekinthető 2027. január 31-ig Szombathelyen, a Smidt Múzeumban (Hollán Ernő u. 2.).
A szerző a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa.
Fotók: Baki Orsolya
