A Vasarely Múzeum rendhagyó kiállítással emlékezik meg a holdra szállás 50. évfordulójáról. A tárlat a hidegháború legkiélezettebb időszakában megvalósult, a technológiába vetett bizalom eufóriáját közvetítő alkotásokon mutatja be a művészet és a világűr kapcsolatát.
Az Egyesült Államok űrrepülési programjának Apollo–11 küldetésében részt vevő pilóták 1969. július 20-án történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy leszálltak a Holdra. A sikeres landolást és a két űrhajós, Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétáját – amelyet élőben sugárzott az egész világon a televízió – az emberi civilizáció egyik mérföldkövének és a legnagyszerűbb tudományos eredmények egyikének tekintjük. Az eseménynek ugyanakkor szimbolikus üzenete is volt. Egyre többen gondolkodtak el a Földön kívüli kultúrákkal való kapcsolatfelvétel lehetőségéről, másrészt a művészeket is komolyan foglalkoztatta a kérdés.
A holdra szállás időben egybeesett a mikroelektronika és telekommunikáció rohamos léptékű fejlődésére támaszkodó Művészeti és Technológiai Mozgalom kibontakozásával, a kinetikus és a kibernetikus művészet elterjedésével, valamint a Victor Vasarely nevével fémjelzett op-art irányzat térhódításával.
Vasarely 1969-ben ért pályája csúcsára, ebben az évben rendezte legnagyobb léptékű és a legtöbb látogatót vonzó kiállításait. Művei azért nyerték el a közönség tetszését, mert az embereket foglalkoztató új tudományos világképnek sikerrel tudott adekvát vizuális kifejezési formát adni.
Az 1950-es évek közepétől művei témaválasztásában egyre jelentősebb szerepet kapott az űrkutatás, és a művész fantáziáját megragadta az optikai művészet kozmikus dimenziója. Képei címéül rendszerint csillagok vagy csillagképek nevei (Vega, Orion, Eridan, Neptun, Betelgeuse, Cassiopée, stb.) szolgáltak, egy jelentős kompozícióját pedig Lajka kutyáról, a Föld körüli pályára állított szovjet Szputnyik–2 utasáról, az első űrbe küldött földi élőlényről nevezte el. Vasarely CTA 102 című korszakalkotó sorozatát az 1960-as évek közepén az orosz és az amerikai tudósok által egyszerre észlelt, távoli bolygók értelmes lényei által küldött híradásként értelmezett elektromágneses sugárzás ihlette.
Kompozícióinak a hagyományos térérzékelést felborító absztrakt geometrikus struktúráit a távoli pulzárokból érkező „galaktikus információ” vizuális olvasataként is fel lehet fogni. A művész a kozmosz meghódítására irányuló vágyai azonban csak 1982-ben váltak valóra, amikor Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós száz darab számozott szitanyomatát elvitte magával a világűrbe a Szojuz T–6 fedélzetén. Visszatérésüket követően a műveket az UNESCO a harmadik világban élő diákok tudományos képzésének a támogatására árverezte el.
A Vasarely Múzeum a holdra szállás 50. évfordulójáról megemlékező kiállítása a hidegháború legkiélezettebb időszakában megvalósult, a technológiába vetett bizalom eufóriáját közvetítő alkotásokon keresztül mutatja be a művészet és a világűr kapcsolatát. A válogatás az „űrművészet” létrehozására irányuló, fél évszázaddal ezelőtt megfogalmazott elképzeléseknek állít emléket.
Kevésbé ismert, ugyanakkor ikonikus példákkal dokumentálja a művészeknek azt a vágyát, hogy a jövőben, a földi kötöttségektől megszabadulva, az univerzum egy másik pontján, akár a Holdon is bemutathassák alkotásaikat. Vasarely csak ritkán látható, kozmikus témájú művei mellett látható lesz a Mágnesesség manifesztumát szerző görög szobrász, Vassilakis Takis 1960-ban végrehajtott akciója, amelynek során a költő Sinclair Beiles-t jelképesen – az első asztronauta, Jurij Gagarin utazását is megelőzve – „kilőtte az űrbe”.
A kiállítás fókuszába az ún. Moon Museum (Holdmúzeum) került. Ez utóbbi, egy amerikai magángyűjteményből kölcsönzött körömnyi méretű kerámialap a földön kívüliek számára konceptuális geg formájában kívánt üzenni az amerikai kortárs művészetről. Létrehozásában a korszak legjelentősebb New Yorkban élő alkotói működtek közre.
A John Chamberlain, Forrest Myers, David Novros, Claes Oldenburg, Robert Rauschenberg és Andy Warhol egy-egy miniatűr rajzával ellátott, és fellövése előtt az űrhajó leszállóegységébe csempészett alkotást 1969. november 19-én az Apollo–12 titokban a Holdon „hagyta”. Ily módon a második sikeres holdra szállásnak volt köszönhető, hogy művészeti alkotás került az égitestre. A tárlaton a látogatók az utóbbi mű prototípusával találkozhatnak, és szintén láthatják a belga „űrművész”, Paul Van Hoeydonck Elesett asztronauta címet viselő, a NASA engedélyével elsőként hivatalosan a Holdra juttatott műtárgy egyik példányát.
A két első holdra szállás közötti időben, 1969 őszén a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kiállítótermében rendezték meg a legelső, a témának szentelt kiállítást, a Moon Show-t. Az eseménynek az volt a pikantériája, hogy itt kerültek először a nyilvánosság elé a Holdon gyűjtött, naprendszerbeli anyagkészletek. Egy véletlen baleset következtében azonban a kiállítás kurátora, Wayne Andersen a tárlat rendezése során úgy nyitotta ki a talajmintákat tartalmazó üvegcsét, hogy a benne lévő kozmikus por az ujjaihoz tapadt. A szigorú biztonsági előírások között őrzött holdkőzetekkel a NASA geológus szakemberei csak elzárva kísérletezhettek, így történt, hogy egy művészettörténész-kurátor lett az első ember, aki – képletesen – először érintette meg a Hold felszínét.
A Vasarely Múzeumban a kiállítás előkészítése során megtalált lenyűgöző archív felvételeknek köszönhetően a látogatók rekonstruált formában ismét ellátogathatnak az ötven évvel ezelőtt rendezett Moon Show-ra, amelynek felidézéséhez a kiállítás kurátorával, Wayne Andersennel, és a tárlat dokumentációját készítő Gus Kayafas-szal készült interjú nyújt segítséget.
A Vasarely Múzeum kiállítását a Holddal és a világűrrel kapcsolatos műtárgyak mellett korabeli űrhajózási eszközök, a holdra szállásokat megörökítő, vagy azokat tagadó kritikai feldolgozások, köztük a magyar művészeknek az eseményre adott válaszai teszik teljessé. A tárlat egyik legfontosabb szekcióját alkotó történeti rész a Holdra mint az egyetemes kultúra egyik kiemelten ikonikus szimbólumára reflektál egy-egy művel, az egyiptomi művészettől a fotográfia feltalálásáig. Az itt bemutatott alkotások egyfajta diszkurzív mezőként szolgálnak a 20. század második felében készült alkotások számára.
Kevin A. Murray, a Citi Magyarország vezérigazgatója és a Citi Kelet-európai Régiójának vezetője: „Idén ünnepeljük egy – az egész emberiség számára meghatározó – eseménynek, a holdra szállásnak az 50. évfordulóját. Nagy öröm számunkra, hogy az erről megemlékező kiállítás főtámogatója lehetünk. Magyarországon immár többéves hagyományunk a művészeti és kulturális programok támogatása, hiszen a művészetek nemcsak gazdagabbá teszik életünket, de a kulturális és művészeti önkifejezés nagyban hozzájárul egy társadalom fejlődéséhez is. Hiszünk abban, hogy a kiállítás egy nagyszerű lehetőség annak bemutatására, hogyan segíti elő az innováció a változást és a fejlődést az élet minden területén, beleértve a kortárs művészetet is. Ez az együttműködés egy újabb elköteleződés a Citi részéről, hogy visszaadjunk valamit a közösségnek, amelyben működünk, miközben inspiráljuk ügyfeleinket, kollégáinkat és az egész magyar társadalmat.”
A kiállítás kurátora: Orosz Márton művészettörténész
A kiállítás fő támogatója a Citibank.
Holdmúzeum 1969. Művészet és világűr
Vasarely Múzeum
2019. június 13. – szeptember 22.
