EN facebook

HETVEN – A kortárs művészet könyvlapokon megjelenő nézőképei és együttállásai. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok első hét évtizede

KÖTET

A Vásárhelyi Őszi Táraltok első hét évtizedét feldolgozó kiadványt adott ki a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum.

 

„Szerettük volna azt a pillanatképet felvillantani, melynek fényében eltökélten és határozottan léphetünk az aktuális Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállítási terébe, valamint a kortárs magyar képzőművészet további sikeres és termékeny évtizedeibe.” – kezdi dr. Nagy Imre művészettörténész a nemrég megjelent HETVEN című könyv előhangjában.

 

A legnagyobb múltra visszatekintő hazai művészeti sorozat hét évtizedét kaleidoszkópszerűen felvillantó kiadvány, a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény által kiadott kötet áttekintő összegzés, szubjektív válogatás, kiállítási kordokumentum, forrásgyűjtemény és művészeti album is egyben.

 

Szerzője és szerkesztője dr. Nagy Imre, aki 1984-től harmincnégy éven át folytatólagos jelenlétével vett részt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok létrejöttében: az első években, mint a műtárgyak mozgatója, majd a nyolcvanas évek utolsó esztendőiben, mint zsűritag, 1991-től pedig a zsűri elnökeként, s végül 2013 és 2017 között a zsűrielnöki és a tárlatrendezői szerepkörben. Ennek a több évtizedes munkának a lenyomatait jelentik azok a kötetfüggelékében összegyűjtött írásai, amelyek a tárlatról különböző folyóiratok cikkeiként, vagy katalóguselőszóként a szerző tollából korábban megjelentek.

 

A HETVEN – Kaleidoszkóp a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből című kiadvány szöveges és képes összefoglalót ad a tárlatoknak Hódmezővásárhely városa életében betöltött szerepéről, valamint kiállítási katalógusa is annak az azonos című kiállításnak, amely 2024-ben a hetvenedik tárlatot felvezette a Tornyai János Múzeum képzőművészeti gyűjteményének „őszi tárlatos” darabjaiból válogatva.

 

 

A könyv a benne szereplő írásokkal és képanyaggal a Vásárhelyi Őszi Tárlatok festményekben, plasztikákban és grafikákban megtestesülő több mint hetven évnyi örökségét igyekszik feltárni 160 oldalon több mint száz műalkotás adatainak és annak reprodukcióinak felvonultatásával.

 

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent kiadvány a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben és képzőművészeti kiállítóhelyén, az Alföldi Galériában érhető el.