EN facebook

Helyiérték – Új szerzeményekből nyílt gyűjteményi kiállítás a Ludwig Múzeumban

KIÁLLÍTÁS

2022-03-06 17:00

A Helyiérték nem az első új szerzeményeket bemutató kiállítás Ludwig Múzeumban. A mostani annyiban különleges, hogy elsősorban az elmúlt 7–8 évben beérkezett – az NKA kollégiumai segítségével megvásárolt, az aacheni Ludwig Stiftung által letétbe helyezett, illetve művészek és műgyűjtők által adományozott – műalkotások szerepelnek a válogatásban, ezek közül pedig azok a művek, melyek korábban nem voltak láthatók gyűjteményi és időszaki kiállításainkon, tehát a közönség számára az újdonság erejével hathatnak.

 

Kiállításunk a „válogatás válogatása”, hiszen a mára több mint 1 000 műtárgyból és 40 000 tételből álló gyűjteményünkből a fenti csoport is majd 500 művet jelent. Ennek kevesebb, mint felére szűkítettük a mostani kiállítás anyagát; a további műveket a múzeum honlapján találják meg az érdeklődők.

 

Válogatásunk egyben áttekintést ad a Ludwig Múzeum gyűjtőköréről is. Szerepelnek a neoavantgárd progresszív művészei, továbbá a hetvenes évek konceptuális tendenciái eddig még be nem mutatott munkákkal, illetve a vajdasági BOSCH+BOSCH alkotói, párhuzamba állítva a Pécsi Műhely tevékenységével. Külön termet szenteltünk a 2010-es évek végén egyre markánsabbá váló festészeti fordulat fiatal alkotóinak és a legfiatalabb művésznemzedék további tehetséges képviselőinek.

 

Gyűjteményünk különlegességét közép-kelet-európai karaktere adja: tematikus blokkokban helyeztük el a frissen bekerült ukrán, valamint szlovák, észt, lengyel, orosz és albán műveket, összevetve a magyar törekvésekkel.

Hasonló egységekbe kerültek a női szerepmodelleket vizsgáló munkák, az egyéni és kollektív történelmi emlékezetet/traumákat érintő, elsősorban fotó alapú művek, az (ön)arcképek és hiányuk. Olyan általánosabb művészetelméleti kérdéseket is felvetnek a kiválasztott művek, mint a „képtelenség”, avagy a képi identifikáció nehézsége és elvesztése, a művész és a művészet társadalomban betöltött pozíciója, a táj és az életkép tradícióinak felülírása, valamint a három dimenzió és a sík viszonya.

 

Természetesen ezek a csoportok átjárhatók. A kiállítás rendezése során arra törekedtünk, hogy ne didaktikusan határozzuk meg az értelmezési kereteket, hanem inkább – a művekhez írt szövegek segítségével – a látogató maga is új nézőpontokat keressen és új összefüggéseket teremtsen a művek között.

 

A kiállítás anyagát válogatta és rendezte:

Bradák Soma, Dékei Kriszta, Fabényi Julia, Készman József, Szipőcs Krisztina

 

Kiállító művészek:

Pjotr ARMJANOVSZKIJ, BAKOS Gábor, BARABÁS Zsófi, BÁLVÁNYOS Levente, BARANYAY András, BORSOS LŐRINC, Kim CORBISIER, CSATÓ József, Alexandr CSEKMENYOV, CSERNIK Attila, David CSICSKAN, Anna DAUČÍKOVÁ, ERDÉLY Miklós, ERDÉLYI Gábor, FABRICIUS Anna, FICZEK Ferenc, Stano FILKO, FODOR János, GALÁNTAI György, GÉMES Péter, HAJAS Tibor, Alban HAJDINAJ, HALÁSZ Péter Tamás, HOPP-HALÁSZ Károly, HARIS László, HENCZE Tamás, JOHNSON & JOHNSON, KÁLDI Katalin, KÁROLYI Zsigmond, Olga KASIMBEKOVA – Gleb KATCSUK, KASZÁS Tamás, KEMÉNY György, KEREKES László, KISMÁNYOKY Károly – SZÍJÁRTÓ Kálmán, LADIK Katalin, LOVAS Ilona, Petra MAITZ, Slavko MATKOVIĆ, MÉHES László, NAGY Imre, Natalia LL, NEMES Márton, NÉMETH Hajnal, NÉMETH Ilona, Jevhen NYIKIFOROV, PERNECZKY Géza, PINCZEHELYI Sándor, PINTÉR Gábor, PUKLUS Péter, RAVASZ András, Mikola RIDNYIJ, RÓNAI Péter, SZABÓ Eszter Ágnes, Olekszij SZAJ, SZALAY Péter, SZEGEDY-MASZÁK Zoltán, URAY-SZÉPFALVI Ágnes, SZVET Tamás, TÓT Endre, TÜRK Péter, UJJ Zsuzsi, VÁRNAGY Tibor, Erwin WURM, ZÁBORSZKY Gábor, Natalija ZSERNOVSZKAJA

 

A gyűjteménygyarapítás támogatói

NKA Képzőművészet Kollégiuma, NKA Fotóművészet Kollégiuma, NKA Közgyűjtemények Kollégiuma; Peter und Irene Ludwig Stiftung; Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

A kiállítás támogatója:

NKA Múzeumok Kollégiuma

 

 

A kiállítás 2022. március 4. és április 24. között látogatható.