Szubjektív fotósorozat a legismertebb magyar turista-útvonalról Burger Barna szemével és objektív leírás a magyar természetjárás történetéről a Kárpát Egyesület egri csoportjától. Ez a két kiállítás erősíti egymást a Kazinczy Ferenc Múzeumban. Remek találkozása ez a két időszaki tárlatnak és annak a gazdag múzeumi gyűjteménynek, amely a zempléni erdők flóráját és faunáját mutatja be Erdőjárók Kalauza címmel Sátoraljaújhelyen.
A kék legszebb képei
A Kékvándor fotói a fehér falon keretben. Néhány tíz centivel odébb pillantva a fotón látható valóság az ablaktábla keretében. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum az a kiállítóhely, ahol Burger Barna képei „beleolvasnak” abba a tájba, ahol a fotók egy része készült; a Zemplénbe. A fotográfus első felvételeit akár az ablakból látható lankák rejtett kincsei is ihlethették. A Sátoraljaújhely felett futó Országos Kéktúra útvonal ugyanis a várostól csupán néhány kilométerre fekvő Hollóházán indul, és egész az ország északnyugati csücskéig, az Írott-kőig tart. Ezt az 1180 kilométeres távot járta végig másfél év alatt, szakaszonként Burger Barna. A gyalogtúra során készített felvételeivel elhozta a csodát azoknak, akik még nem voltak képesek átadni magukat a táj, és a benne burjánzó élet igazi örömének.
A Kékvándor fotósorozatot csakis szubjektíven tudja szemlélni az, aki hozzám hasonlóan, közel született az erdőkhöz. Annak a látogatónak a képek nézegetése közben is ott ropog az avar a lába alatt, mert tudja, minden egyes gyaloglás az erdei ösvényen egy belső utazás is egyben. Éppen ezt az érzést adja vissza Burger Barna a fotográfus érzékeny optikáján keresztül. Vagy, ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeum írja kiadványában az ismert, és több kötetet publikáló fotógráfusról: „a ráismerés szépségével láttatja a képein keresztül Magyarország tájait.” A képsorozat ugyanis, mint egy szubjektív napló, kedvet ébreszt a magyar táj rejtett szépségeinek megismerésére. A felfedezés vágya erősödik fokozatosan a képek szemlélőjében, ahogy a fotósorozat előtt GPS koordinátáról GPS koordinátára halad. Merthogy címek helyett ezekkel az adatokkal nevezte meg a fotográfus a képeit. A 48.333678N;21.282212E című alkotás előtt, mint látogató, megállok. A megörökített valóság ez esetben egy fatörzs, amelynek kérge éppen ott hasadt fel, nyílt szét, ahol a kéktúra jelzését felfestették rá. Ez csakis üzenet lehet: vándor, nézz a felszín mögé, bolygasd meg az avart, a lényeg ott vár.
Ha most útnak indulnék Burger Barna ajánlásával a kiállításban megjelölt pontokra, vajon ugyanaz az élmény érne, mint őt 2013 májusa és 2014 novembere között? Biztosan nem. Ezek a képek az „akkor és ott” impressziójaként születtek, amiben benne a van a folyton változó táj pillanata és a látvány keltette érzés. Én most, itt, múzeumlátogatóként, lehet, hogy egy olyanra vágyok, ami már nem is létezik. Mégis fognám a túrabotot, hogy a rengeteg útján járva meglássam azt, amire Burger Barna fotói nyitották fel a szememet itt bent, ebben a tágas teremben. Ahol a fehérre meszelt falak és a műmárvánnyal burkolt padlók ellenére érzem a természet közelségét. Az urbánus látogató mit olvasna ki a fotógráfián megörökített természeti jelekből? Vitába szállnánk egymással?
Tények a Kék szolgálatában
Nem csak az ilyen szubjektív bölcselkedőket szólítja meg a Kazinczy Múzeum a természet hívó szavának reprezentánsaként. A szomszéd teremben nyílt időszaki tárlat a tények ismertetésével próbál hatni. A Hegyen völgyön című tárlat fejezetekre bontva mutatja be a magyar természetjárás néha göröngyös, hepe-hupás történetét.
A mintegy 150 évet átívelő dokumentáció és tárgyi anyag bemutatja, hogyan lett a természetjárás úri hóbortból tömegek által kedvelt, olcsó kikapcsolódás. A tárlat Erzsébet királynő túrabotjával indít, és fotókkal, tárgyakkal szemlélteti, hogy a magas hegyek vonzereje még a korabeli körülmények között is erős volt: a Magyar Kárpát Egylet tagjaként hosszúszoknyás hölgyek, kalapos urak hódították meg a csúcsokat. Majd kisebb időugrással a következő tárló már a szervezett turizmus kialakulását taglalja tárgyakkal és történelmi adatokkal. Arra az időszakra emlékszik vissza, amikor a polgárosodó Magyarország turistái is alkalmazkodni kényszerültek a trianoni békediktátum döntéséhez, és annak ellenére is megtalálták örömüket a belföldi természetjárásban, hogy a magas hegyek már országhatáron kívül estek. Ehhez az időszakhoz kötődik a Kéktúra útvonalának 1938-as kijelölése.
Évforduló az idei év: 80 esztendeje taposta turistacsapat először a Magyarország északi tájain végighaladó, folyamatos, jelzett útvonalat. Éppen ezért a kiállítás fókuszát is „a Kék” adja. Ezt az utat járta be Burger Barna, amikor a Kékvándor fotográfiáit készítette, majd a látogatók, akik ezt a több mint 30 képet a kiállításban végignézték. Erre haladt Rockenbauer Pál a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című ismeretterjesztő tévésorozat forgatásakor, valamint neki és csapatának köszönhetően több millió ember a képernyők előtt. Így igaz is lehet az a múzeumi legenda, hogy a „Hegyen völgyön” című tárlat júniusi megnyitóján csendes kánonban szólalt meg a műsor főcímdalaként használt moldvai csángó népdal (Indulj el egy úton), amikor a látogatók a tévésorozat forgatókönyvét felfedezték.
Végül a tárlat térképekkel, bélyegzőkkel és teljesítménytúrák jelvényeivel kitér a második világháborút követő szervezett turizmus céljaira. Az egri és sátoraljaújhelyi kurátorok ezekkel a tárgyakkal, a rajtuk szereplő szimbólumokkal érzékeltetik, hogy a korabeli szerveződés irányai merőben eltértek attól, amit a 19. század úri világa megélt. A folyosó végében felállított sátras enteriőr pedig az ezredforduló után jelentkező újabb és újabb igényeket villantja fel napjainkig. A történeti leírás mögött ott érezni a kurátorok célját: felnyitni a mai fiatalok szemét arra, hogy egykor a természet szerelmesei mennyit tettek a kijelölt, kiépített utakért, amelyeket ma eligazító táblák segítségével, vagy műhold vezérlésű mobil eszközökkel végigjárni sokkal kényelmesebb, mint 150 éve volt. Akkor még bokrok mögé lesve, szirtekre mászva fedezték fel a turisták az erdei forrást, a pihenésre és gyönyörködésre alkalmas helyeket, és tízszer, százszor is nekifutottak a keresésnek, hogy megtalálják a természeti, épített, vagy történeti értékeket. Ennek a kezdeti teremtő erdei turizmusnak a romantikáját hozza vissza a vándortárlat, amiely 2015-ben Egerből indulva minden helyszínen gyarapodott. Így fedezhettem fel benne egykori cserkészparancsnokom, Nagy-Bozsóky József 1948-ban viselt cserkészingét, ami ma már történelem, hiszen az éppen abban az évben beszüntetett mozgalom csak az 1980-as évek végén éledhetett újra Magyarországon.
Beköltözött a természet
Mikor úgy véljük, hogy a Zempléni erdőkbe szerelmes muzeológusok nem tudják már hova fokozni a természetbe vágyás érzését az „Év kiállítása”-díjas Erdőjárók kalauza, a Kékvándor és a Hegyen völgyön kiállítás után, csak kik kellett néznem az ablakon ottjártamkor. A múzeum belső udvarán ugyanis sátortábor épült. Fiatal régészcsapat verte fel az éjjeli menedékeket, hogy legyen hol kipihenni a Vár-hegyen töltött ásatás fáradalmait, ahova naponta gyalogosan kapaszkodnak majd fel a kijelölt túraösvényeken.
