Az év múzeuma Pulszky Társaság kiállítás #muzeumokajovoert programajánló interjú felhívás Múzeumcsinálók Egyetemisták a múzeumról tárgy MetaMúzeum Algoritmus - AI

„Ha elindulok egy versenyen, győzni akarok.”

Centralizációs törekvések a kultúrában és az országgyűlési választások 1.

Kalla Zsuzsa

2026-05-06 14:25

„Elutazott tőlünk családunk egyik tagja,
akit oly hőn szerettünk,
Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincsen velünk,
levelet ír csak nekünk…

S felhasználva az alkalmat,
felhívom a család tagjainak
becses figyelmét
a szükséges óvatosságra.
Mert adódhatnak bajok,
most, hogy én távol vagyok.”[1]

Bereményi Géza-Cseh Tamás, Valóság nagybátyám, 1981

Múzeumok a politikai térben

A szöveg egy olyan sorozat része, amely 1989-től napjainkig vizsgálja a kulturális, kiemelten a múzeumi szférában zajló centralizációs törekvéseket a parlamenti választásokat megelőző időszakokban, példaként követve a Petőfi Irodalmi Múzeum sorsát.

A múzeumi szféra ebben az értelmezésben a politikai reprezentáció színtereként jelenik meg: a felidézett történetek elsősorban a kultúrpolitikai szándékok láthatóvá tételét szolgálják. Egy „súlyosan alulfinanszírozott, ám politikai bombáktól és hatalmas egóktól hemzsegő terület, aminek a legkisebb konfliktusai is azonnal az újságok címlapjára kerülnek.”[2]

A választások előtti időszakban a kulturális intézményi struktúra látványosan mozgásba lendült: az alapítások, átszervezések, összevonások és megszüntetések folyamatai felgyorsultak. Ez a „történik valami” élménye üzenetértékű: azt sugallja, a dolgok remek irányba mennek. A jó hír, hogy a politikai döntéshozók megítélése szerint a múzeumok még mindig alkalmasak a szavazók véleményének alakítására – a rosszat, azt hiszem, felesleges ragozni.

Mi ma a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ?

Ebben a részben a jelen helyzet felől közelítve az összevont intézményhez vezető folyamat sorsdöntő, 2021-es origóját járjuk körül. Azért az MNM KK-ra esett a választás, mert ez az intézmény a kultúra területén az elmúlt évtized egyik legfontosabb jelenségének, a hosszan elnyúló, változó sikerrel zajló centralizációs törekvéseknek szinte „állatorvosi lovaként” értelmezhető. Vizsgálatra azért különösen alkalmas, mert története lépésről lépésre dokumentált: a szereplők szándékai, meg nem valósult tervei, személyes motivációi is ismertek, ahogy a kormányzati szándékok, a változó erőviszonyok is kiszivárogtak a nyilvánosságba interjúk, közösségi médiás posztok nyomán.

Nem megkerülhető az előzmények gyors összegzése sem. 2023 őszén, a ciklusa közepén leváltották a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, L. Simon Lászlót, majd 2024 júniusában Demeter Szilárd elnöksége alatt létrejött a holding, amely hat, profiljában jelentősen eltérő országos múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár ernyőszervezete lett. 2025 végén újabb fordulat következett, leváltották az alapító elnököt, és Zsigmond Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját nevezték ki a csaknem működésképtelenné vált szervezet élére.

Az MNM KK új főigazgatója: Zsigmond Gábor

2025 decemberében jelent meg az új vezetővel egy programadó nagyinterjú, amely „decentralizációt”, „óvatos dezintegrációt” ígért. A jelenlegi elnök diagnózisa szerint a működési zavarok oka a bürokrácia, illetve a „meglévő jogszabályokból és törvényekből következő keretek”. Megoldásként a nagyobb intézményi szabadságot jelölte meg: a hierarchia lazítását, partneri viszonyok kialakítását és önkéntes együttműködések erősítését olyan területeken – például kommunikáció és turizmus –, ahol ez valóban értelmezhető. Emellett az ágazati bérrendezést is szükségesnek tartja.[3]

Néhány hónappal később, májusban, egy újabb nyilvános megszólalásban még egyértelműbben fogalmazott, ekkorra az MNM KK működése gyakorlatilag végstádiumba került. Narratívája szerint: „kinevezése óta hozzálátott a múzeumok önállóságát visszaállító változtatásokhoz, mivel meggyőződése, hogy egy ekkora szervezet működtetése nem használ a közgyűjteményeknek.”[4]

Az elődök árnyéka

Jellemző közjáték ugyanekkor, 2025 végén L. Simon László rövid, szimbolikus visszatérése a Magyar Nemzeti Múzeumba egy több száz millió forintos projekt erejéig. Ez a lépés – publicisztikáival összeolvasva – akár igénybejelentésként is felfogható volt a főigazgatói posztra egy átrendeződés esetén.[5] Hogy az ismételt személycsere lehetősége benne volt a levegőben, annak megerősítése lehet egy azóta törölt, már az április parlamenti választásokat követő „ütésváltás” Demeter Szilárd kommentfalán.[6] A Magyar Nemzeti Múzeum két volt főigazgatója olyan hévvel üzengetett egymásnak ezen a felületen, ami azonnal felkeltette a sajtó érdeklődését. A konfliktus intenzitása egy mélyebb feszültséget jelez: két kulturális birodalom befolyási övezetének határsértési vitája. Ahogy Demeter Szilárd fogalmazott, L. Simon László több ízben „átkapált” az ő kertjébe.[7](Minden bizonnyal többekben felmerült a kérdés, hogyan fog megférni egymással ez a két név azon a márványfalon, ahová az intézményben Pulszky Ferenc utódainak nevét fölvésik.)

A leköszönő elnök azt nyilatkozta 2025 novemberében, hogy bár
„minden múzeumigazgató teljhatalmú kakas a saját szemétdombján”,

mégis

„Csák János akkori kulturális miniszter kitalálta ezt a Közgyűjteményi Központot.”
Majd egyértelművé teszi a politikai logikát is: „az ember arra a szolgálati helyre megy, ahova vezénylik.”[8]

Vagyis nem kilenc szereplővel szemben elnyert pályázati vízió volt olyan erős, hogy mind a miniszterelnök, mind a két miniszter bizalmat szavazott neki, hanem egy korábban még L. Simon Lászlóval számoló kormányzati akarat kereste a megfelelő személyt a végrehajtásra.

Demeter Szilárd így nyilatkozott erről 2024 februárjában, amikor megkérdezték tőle, hogy mióta tudja, hogy ő lesz a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója?

„Kedd reggel, a Nemzeti Kulturális Tanács ülése előtt néhány perccel tudtam meg.

Ez a miniszter és az ő mérkőzése, a pálya széléről nem kiabálnék bele, de nem tartottam jónak, hogy L. Simon távozik, mert Laci hozott egy dinamikát a közgyűjteményi rendszerbe. Ő olyan típusú kultúrpolitikus, aki mindig újabb és újabb területet szerez, tehát próbálja növelni a saját domíniumát, és ez jót tett a közgyűjteményi rendszernek, mert elkezdtünk viszonyulni hozzá. Kialakultak véd- és dacszövetségek – Laci mellett vagy ellenében. Amikor átkapált az én kertembe, akkor nyilván válaszolni kellett, de Laciban az a jó, hogy hallgat az érvekre, meg lehet győzni a tévedéséről, vagy a mi igazunkról, ki honnan nézi. Párbeszéd kezdődött, megmozgatta a vidéki múzeumokat is. Egy kicsit felébresztett bennünket a punnyadásból, és azzal, hogy kivették őt a muzeológiai rendszerből, hirtelen minden leállt.”[9]

Miért hivatkozik mindenki a „valóságra”?

Az interjúkban a szereplők a történések magyarázatát az igazság megismerésében látják:

„…válsághelyzetben az számít, ki látja meg előbb a valóságot”[10], „az a valóság, amiben szeretek élni magyarként. És az a valóság az egyetlen, ami jövőképes, mert az infokrácia világával szemben a hétköznapi realitás fog nyerni… az a tér, hely, kitüntetett időpillanat, ahol és amikor mi még értjük az igazság fogalmát”[11] . „a demokrácia nem változtatja meg a valóságot.”[12]

A „valóság” így nem egyszerű leíró kategóriaként jelenik meg, hanem értelmezési keretként, amely legitimálja a döntéseket és a szereplők saját pozícióját.[13] Felmerül a kérdés, hogyan lehetett volna közel férkőzni a múzeumi szféra „valóságainak” tapasztalatához. A kérdés nyitott marad, hiszen az elmúlt évtizedek miniszterei és a holding vezetői közül senki nem dolgozott szakmuzeológusként, nem élte a közgyűjteményi, múzeumi világ hétköznapjait, felméréseket, kutatásokat sem rendelt meg. Ebből a pozícióból a múzeumi világ elsősorban irányítandó rendszerként jelenik meg: olyan térként, amelyre kívülről, menedzseri szemlélettel tekintenek, nem pedig belülről megélt szakmai gyakorlatként.[14]

Kiből lesz jó főigazgató?

A kultúra területén sokan esküsznek arra, hogy nem gyakorló szakemberekre, hanem menedzserekre, kultúrdiplomatákra van szükség a minisztériumok, az országos közgyűjtemények élén. Mások szerint ez a perspektíva eleve korlátozó, hiszen a műtárgyakhoz fűződő közvetlen, eleven tapasztalat, a saját, ezzel kapcsolatos felelősségi kör megélése, a hivatás iránti feltétlen alázat, a munkakörülmények, a többi munkatárs keresetlen véleményének megtapasztalása hiányzik.

„Több mint húsz éve dolgozom a magyar múzeumi közegben, vezettem már kis múzeumot, irányítottam nagy múzeumi beruházást, dolgozom nemzetközi szervezetekben, gyakorló történészként van két közgazdászdiplomám. De az eltérő menedzsmentszemlélet korábban sokszor éppen ki is egészítette egymást.”

– így vall a jelenlegi MNM KK elnöke.[15]

Beszédes, hogy az egykori vezetők szerepükből kilépve milyen szférába tértek vissza. A magát nyugdíjazó Csák Jánosról szóló utolsó hír az volt, hogy Coloradoban motorozik egy világbajnokkal,[16] L. Simon László ismét kormánybiztos lett, 2026. április 4-én Gödöllőn a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, 22 ezer négyzetméteres kiállítóterű épületének alapkövét fektette le,[17] és van olyan, aki önellátó magángazdaságban képzeli el a folytatást.[18]

Pártkatona vagy független értelmiségi?

Egy másik, megfontolandó kritérium, hogy állami közgyűjtemény vezetőjeként ki hol húzza meg a politikai szerepvállalás határát, milyen pozíciókat és szerepléseket vállal, van-e szépírói vagy publicisztikai tevékenysége. Előbb-utóbb minden főigazgató határozottan és egyértelműen elhatárolódik a politika színterétől:

„…sem a kulturális intézményrendszerben, sem a kultúrpolitikában nem kívánok aktív, napi szintű szerepet vállalni. ...Nem fogok részt venni a perc-emberek dáridójával keresztezett Mónika show-ban.”[19]Vagy: „A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciója egyáltalán nem volt politikai megbízatás, sőt, tulajdonképpen azt a lehetőséget jelentette számomra, hogy a politikából hátrébb lépjek. Ez az én szándékaimat és a kormány vezetőinek a szándékát is tükrözte: nekem elég volt három ciklus az Országgyűlésben, más területeken hasznosabb lehetek a közösségnek.”[20]

De van, aki egyszerűen az attitűdjével, erős önkorlátozással húz védőhatárt a személyes vélemény és a főigazgatói poszt megkövetelte nyilatkozatok közé.

Hogyan született meg az ötlet?

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ „mintaprojektként” indult Kásler Miklós minisztersége idején. Ekkor nevezték ki L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum élére, egyben a múzeumok összevonásáért felelős miniszteri biztosként.

Feladata az volt, hogy intézményébe beolvassza a Természettudományi Múzeumot és az Iparművészeti Múzeumot, ezzel a kulturális területen is bizonyítva az összevonások előnyeit: a hatékonyabb működést és a költségmegtakarítást.

A konstrukció célja túlmutatott egyetlen intézmény átalakításán: a modellnek érvként kellett volna szolgálnia egy később bevezetendő új kulturális törvény mellett,[21] amely az egyes szakterületeket „tengelyekhez” vagy „vezérhajókhoz” rendelve szervezte volna újra az egész országos intézményrendszert.[22]

A terep felmérése

Az új miniszteri biztos nem könnyű helyzetben kezdte meg a munkáját: a „gigamúzeum”[23] terve mellett már működött a Nemzeti Kulturális Tanács, a kultúrstratégiai intézmények koordinációját ellátó testület. Még fenyegetőbb konkurencia az egy miniszternél is nagyobb ingatlan- és forráskoncentrációt létrehozó Demeter Szilárd birodalma, akinek állandó, eposzi jelzője, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.[24]

Demeter saját szerepét így írta le, amikor megkérdezték, miért így és miért ő csinálja: „Egyrészt mert bennem volt meg a legerősebb akarat arra, hogy összeszervezzem, ami összetartozik. Másrészt nekem volt a legtöbb türelmem és erőm ahhoz, hogy ezt ki is verekedjem. Rettenetesen sok kisebb ellenérdeket kellett leküzdenem ahhoz, hogy eljuthassunk a rajtvonalig, ahol épp állunk.”[25]

2021-re ez az intézményi koncentráció látványosan kitágult: már nemcsak a folyóiratok, a kortárs irodalmi ösztöndíjak és a fordítástámogatás, hanem a könnyűzene intézményei is a „nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztos” irányítása alá kerültek.

Egy áprilisi törvény ezekhez a folyamatokhoz igazodva alapozta meg a nagyszabású kulturális víziókat: a Hajógyári-szigeten és a Zichy-kastélyban létrehozandó popkulturális és társművészeti központot, az A38 hajó kulturális funkcióinak átalakítását, az Andrássy-palota rockzenei központtá formálását, valamint a Nyelvek Háza projektet, amely több országos intézményt – köztük az Országos Széchenyi Könyvtárat és a Nemzeti Filmintézetet – integrált volna egy új, közös működési keretbe.

A szervezeti átalakulások ezzel párhuzamosan intézményi szinten is felgyorsultak: 2021-ben a Magyar Kultúráért Alapítványba olvadt be a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Nemzeti Tehetséggondozó Kft., miközben létrejött a MOL Új Európa Alapítvány is.

„Ha elindulok egy versenyen, győzni akarok”

A miniszterelnök, ahogy ezt a szereplők visszaemlékező történeteiből következtethetünk, a 2022-es választás előtt ismét megversenyeztette a sakktáblára felrakott figurákat. Ezt a visszatérő hatalmi mechanizmust többen leírják, a vezér kegyeiből folyamatosan és kiszámíthatatlanul esnek ki jelentős politikai súlyú vezetők, jutnak „száműzetésbe” – és érkezhetnek vissza egészen más pozícióba a bizonytalan időtartamú büntetés után.

A 2022-es választások előtt L. Simon László személyében az értelmiségi közeget egy több évtizedes kapcsolatrendszerrel, a fülkeforradalom idején aktív szurkolótáborral rendelkező kultúrpolitikus szólítja meg, aki egyszerre avantgárd költő és államigazgatás szorgos tisztviselője, aki magára az európai műveltség és ízlés képviselőjeként tekintő konzervatív patriótaként gondol, s nem mellékesen az üzleti életben ismert borász. Sokatmondó gesztus, ahogy a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói kinevezésekor mintegy „megválik” a pártkatona uniformisától, lemond az országgyűlés kulturális bizottságának alelnöki posztjáról.

„Hétfő délelőtt Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úrnál jártam, aki 2021. július 31-i hatállyal kinevezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának.

… Köszönöm miniszter úr és a Kormány bizalmát. Köszönöm Rétvári Bence államtitkár úr és Schmidt Mária főigazgató asszony biztatását, akik arra ösztönöztek, hogy mérettessem meg magam, s vállaljam ezt a nehéz, de nemes küldetést. Ez a személyes életemben is komoly változást fog hozni, hiszen az aktív pártpolitikusi munkát befejezem. Köszönöm Gulyás Gergely miniszter úr és Lezsák Sándor elnök úr támogatását, akik az első pillanatban mellém álltak.

Örülök, hogy a Latorcai Csaba államtitkár úr által vezetett bizottságban a közel kétórás meghallgatás után mind a hat bizottsági tag szavazatával támogatott. Különösen megnyugtató a Nemzeti Múzeum Üzemi Tanácsának, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének, valamint, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége delegáltjának igenlő szavazata. Megtisztelő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is végigolvasta a pályázatomat, megismerve és támogatva a terveimet. … Igyekszem mindezt viszonozni, a bizalmat megszolgálni. Soli Deo gloria.”[26]

(Mindez hiábavaló, az év júniusában Orbán Viktor másodszor is visszadobta a múzeumi „kisgömböc” tervét.[27])

Ki nevet a végén?

Vele szemben Demeter Szilárd tüntetőleg 120%-os orbanista, aki híres, „verekedős”, az ellenzéki sajtót eredményesen provokáló kijelentéseivel uralja a közbeszédet. A magyar irodalom nyolcvan százalékának „kikukázása”[28], az „olyan nekem színházba menni, mintha fogorvoshoz lenne időpontom”[29] szólamok ebben az évben is szenzációként söpörnek végig minden olvasható felületen.

„Nem igazán értem azt a magyar értelmiségi alapállást, ami a konfliktuskerülésről szól. Azt gondolják, hogy jó, ha nincs konfliktus. Szerintem meg az a jó, ha van, és az produktív. Az európai kultúraviták sorozatában izmosodott meg annyira, hogy a világ egyik vezető kultúrája lehessen. Diplomám szerint filozófus vagyok, tehát tudnom kell, hogy legalább kétezerötszáz éve késhegyre menő viták formálták, formálják az európai kultúrát. Ettől vagyunk jók.”[30]

Talán ezért nem véletlen, hogy amikor majd 2023-ban L. Simon László fatális közéleti baleset áldozata lesz – „ellenszegülésért” váltják le főigazgatói posztjáról –, 2024-ben nem marad más a ringben a múzeumi központ létrehozására mint a PIM főigazgatója.

Folytatjuk!

A „Ha elindulok egy versenyen, győzni akarok" cím utalás az alábbi cikkre:

https://index.hu/kultur/2024/02/29/demeter-szilard-magyar-nemzeti-muzeum-foigazgato-exkluziv-nagyinterju/

Fotó: Birtalan Zsolt

Jegyzetek

[1] https://csehtamasarchivum.hu/dal/classic/valosag-nagybatyam

[2] https://hvg.hu/360/20260429_vegigvettuk-tarr-zoltan-feladatait-es-lehetseges-allamtikarait-is-valoszinu-nagy-ervik-felel-majd-a-fimert-es-a-szinhazert

[3] https://index.hu/kultur/2025/12/05/zsigmond-gabor-magyar-nemzeti-muzeum-kozgyujtemenyi-kozpont-elnok-muzeumok-ber-koltsegvetes/

[4] A Rádió Bézs interjúja, https://www.facebook.com/photo?fbid=1548443807291230&set=a.383527750449514

[5] https://mandiner.hu/belfold/2025/12/l-simon-laszlo-a-muzeumoknak-igenis-szukseguk-van-a-gazdasagi-sikerekre, https://hvg.hu/360/20251205_L-Simon-Laszlo-visszatert-a-Nemzeti-Muzeumba

[6]https://hvg.hu/kultura/20260422_egymasnak-esett-a-facebookon-l-simon-laszlo-es-demeter-szilard

[7]https://index.hu/kultur/2025/11/05/demeter-szilard-magyar-nemzeti-muzeum-kozgyujtemenyi-kozpont-elnok-miniszterelnoki-biztos-nagyinterju/