Ahogy a napokban hírt adtunk róla, idén is kihirdették a múzeumpedagógiai Nívódíj nyerteseit. Most minden nap megismerkedhetünk egy-egy nyertes pályázóval. Ma a Magyar Nemzeti Galéria GIRLPOWER projektje mutatkozik be, amely egy önismereti és prevenciós projekt gyermekotthonokban élő tinédzser lányok számára.
A program létrejöttének körülményei
2018 őszén a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” projekt kapcsán kijutottam egy külföldi konferenciára, ahol a múzeumi művészetterápia témájában hallottam egy inspiráló előadást a Montreali művészeti múzeum kollégájától. Ezen felbuzdulva ismeretlenül, e-mailben kerestem meg a Magyar Nemzeti Galériában Földváry Piroskát azzal az ötlettel, hogy valósítsunk meg itthon közösen egy hasonló projektet 2019-ben, amely a kiállítótéri műbefogadásra és az ahhoz kapcsolódó alkotófolyamatra épül. Piroskának szerencsére volt is egy ötlete, hogy gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal lányok számára szervezzünk egy tíz alkalomból álló foglalkozás-sorozatot a Galériában, amelybe én örömmel beleegyeztem. Az őszi hónapok az előkészületekkel teltek: folyamatosan egyeztettünk az egyes alkalmak tematikáiról, műtárgyakat válogattunk a kiállításban és Piroska felvette a kapcsolatot a gyermekvédelmi ellátó intézményekkel is, amelyek központi épületébe személyesen is ellátogattunk és egyeztettünk az ott dolgozó és a projekt iránt nyitott kollégákkal.
A program koncepciója és célcsoportjai, indokoltsága
A Girlpower projekt a gyermekvédelmi gondoskodásban élő, 12-15 éves lányok önismeretének és társas kapcsolatainak fejlesztését, a közösségbe való beilleszkedésük támogatását tűzte ki célul, amely folyamatban a múzeum, mint a műbefogadás és az alkotás különleges helyszíne állt a középpontban.
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok több szempontból is hátrányos helyzetűek: többen roma származásúak, rossz szociális körülmények közül érkeznek, és gyakran nevelőszülők vagy gyermekotthonok között vándorolva élik meg a felnőtté válásuk időszakát, biztos igazodási pontok nélkül. Mindeközben olyan iskolai osztályközösségekbe kell beilleszkedniük, ahol a többi diák családban nevelkedik, és ez további komoly kihívásokat jelent a számukra. A tizenéves, gyermekotthonban élő lányok különösen veszélyeztetett célcsoportot jelentenek abból a szempontból, hogy az édesanyjukkal csak korlátozott, ha egyáltalán megvalósítható a kapcsolattartás, így a felnőtté válás folyamatában is sokszor magukra maradnak a kérdéseikkel, vagy kizárólag a kortársaikra számíthatnak. A lányok így sokkal jobban kitettek az esetleges romboló, kihasználó szexuális kapcsolatok, a korai szülővé válás, az intézeti szökés, a különböző függőségek veszélyének. Ez a célcsoport egy-egy nekik szóló projektet leszámítva abszolút alulreprezentált a múzeumokban: a fiatalok nem érzik megszólítva magukat és nem gondolják, hogy egy ilyen helyszínen bármi számukra is releváns lehet. A múzeumok törvényben is megfogalmazott feladata, a kulturális értékeknek a nyilvánosság számára történő széles körű és egyenlő hozzáférhetővé tétele az ő esetükben sem biztosított jelenleg, ugyanígy más sérülékeny célcsoportok esetében sem. Mi azért velük dolgoztunk együtt, mert hiszünk abban, hogy a „magas művészet” releváns alkotásai, de bármilyen másik, a női lét aktuális kérdéseihez kapcsolódó műtárgy is kiindulópontja lehet a fiatalokkal folytatott párbeszédnek, az egyéni vélemények biztonságos megfogalmazásának és ütköztetésének, és inspirálhat a kiállításlátogatás utáni szabad, önkifejező alkotófolyamat megélésére. Ezáltal a múzeumi eszközök segítségével valósul meg a gyermekvédelmi gondoskodásban élő lányok személyiségének gazdagodása, érzelmi felzárkóztatása, tehetségük kibontakozása, továbbá sikerélményhez juttatása valamint személyük elismerése és partnerként való kezelése, így az ő esetükben gyakran nagyon alacsony önértékelés is pozitív irányba változhat. Fontos volt számunkra az is, hogy az alkalmak egyfajta katalizátorként beindítsák vagy támogassák bennük belső motivációjukat.
Hiánypótlónak érezzük azt, hogy a női lét fontos kérdéseiről beszélgethettek a lányok egy biztonságos elfogadó légkörben, és a program során megnézett videók, műtárgyak, a kiállítótéri akciók és az alkotó folyamat középpontjában is az ő személyiségfejlődésük, lelki gazdagodásuk állt.
A program legfontosabb tartalmi és formai elemei
Fontos kiemelni, hogy a Galéria nevében Piroska kereste meg a gyermekotthonokat, amelyekkel együtt dolgoztunk, hiszen egyébként nem tudtuk volna elérni a célcsoportunkat. Az egyenként két és fél órás, a Magyar Nemzeti Galéria kiállítótereiben és alkotó stúdiójában zajló foglalkozások az alábbi témákat vetették fel: mai amazonok, közösségi média használat, barátságaink, hobbi, szelfi, női test, szerelem és pasik, nehéz ügyek, hivatás és példakép. Az utolsó alkalommal a munkákból készült kis kiállítással vártuk és közös ünnepi uzsonnakészítésre és koccintásra invitáltuk a lányokat. Az egymásra épülő alkalmak az alkotó stúdióban közös étkezéssel indultak, mivel a lányok sok esetben aznap még nem ettek, bár erre egyébként mind az otthonban, mind az iskolában elvileg lett volna lehetőségük. Ezt követően egy-egy videoklip megnézése és a hozzá kapcsolódó beszélgetés vezette fel az aznapi témát. Majd egy gondosan kiválasztott műtárgy közös megtekintése következett, amelyhez a kiállítótérben játékos nyomozós, vagy több érzékszervre ható, esetleg rövid alkotó feladatok kapcsolódtak, pl. a festményen látható nők feltételezett Facebook profilját kellett a lányoknak elkészíteni vagy egy épített labirintusban vezetni a bekötött szemű társaikat. Végül a stúdióba visszatérve minden alkalommal más jellegű alkotó tevékenység várta őket, amely egyéni, páros és csoportos formában is megvalósult a program során. A programot igyekeztünk minden esetben egy rövid értékelő, visszajelző beszélgetéssel zárni, bár a gyakorlati tapasztalatink alapján a szóbeli megnyilvánulás a saját munkákkal kapcsolatban sokszor kihívás elé állította a résztvevőket.
A program újszerűségének elemei
Múzeumi közegben újszerűnek érezzük az alkalmak témaválasztását és a többféle médium bevonását: videoklip megnézése, közös zenehallgatás a műtárgyakhoz kapcsolódó akciókon túl. A videó- és zeneválogatás komoly kihívást jelentett a számunkra, amihez a kezdeti kudarcok után mélyebben meg kellett ismerkednünk a lányok zenei világával és az általuk követett youtuberek videóival. Igyekeztünk az ő igényeikhez igazodva megszólítani őket úgy, hogy közben mi és az általunk képviselt értékek is hitelesek maradhassanak. Fontos megemlíteni, hogy minden alkalommal egyetlen műtárgyat figyeltünk meg a csapattal, bár eredetileg műtárgy-párokban gondolkodtunk (pl. 19. századi és kortárs műalkotás összevetése). Be kellett látnunk, hogy a lányok számára ez túl sok, hiszen a kiállítótérben való oldottabb létezés is eleinte kihívást jelentett számunkra. A Galéria nagy belmagasságú, márvánnyal burkolt belső terei, a sok külföldi látogató eleve nehezebbé teszi az otthonos kiállítótéri szituáció megteremtését, és mivel a lányok korábban nem, vagy csak egy-egy alkalommal jártak múzeumban, ezért tulajdonképpen csak a programsorozat végén éreztük úgy, hogy némileg már komfortosabban mozognak a kiállításban. A választott műtárgyakat tekintve 19. századi romantikus festmény és kortárs szobor vagy térinstalláció ugyanúgy szerepet kapott az alkalmak során, amivel szerettük volna a lányok vizuális műveltségét is gazdagítani. Az utolsó előtti alkalommal pedig ők szavazhatták meg, hogy melyik műtárggyal foglalkozzunk legközelebb.
A műbefogadás és az alkotás kapcsolata is fontos motívuma volt minden alkalmunknak: az adott műtárgy kapcsán felvetődő gondolatokat, kérdéseket vittük tovább és dolgoztuk át az aznapi alkotófolyamatban. Az alkotómunka során vizuálisan friss, izgalmas és a lányok számára talán kevésbé ismerős, a művészetterápiához kötődő technikákat alkalmaztunk, pl. közös festékcsurgatás megdöntött rajztáblákon vagy a földön, egymás körberajzolása és szprével a felületek kitöltése, átlátszó fólián filctollal készülő rajz vagy színes tustechnika.
A programot két különleges vendég meghívásával is terveztük színesíteni. Kertész Endre csellóművész a harmadik alkalommal Berény Róbert: Csellózó nő című festményét életre keltve a kiállítótérben piros kabátban játszott nekünk egyedi zenei produkciót, ami elkápráztatta és kicsit talán zavarba is ejtette a résztvevőket. A záró alkalomra meghívtunk egy korábban gyermekvédelmi gondoskodásban felnövő, mára sikeres sportolóvá érett fiatal lányt, hogy hiteles példát mutasson a lányoknak a saját élettörténetével, de sajnos végül a vendégünk lemondta a találkozót. Ezt igazán sajnáltuk, mert szerettük volna a lányokban a pozitív jövőképet ilyen formán is erősíteni, hiszen az ő esetükben a perspektíva hiánya nagyon komoly visszahúzó erő lehet.
A program megvalósítása során együttműködtünk Bálint Eszter gyermekpszichológussal és Szénási Oszkár mentálhigiénés szakemberrel, akik a gyermekotthon dolgozóiként kísérték el a lányokat az alkalmakra, amelyeken ők is aktívan részt vettek. Szakmai tanácsaik, továbbá a nehezebb pillanatokban a személyes jelenlétük pótolhatatlan volt a projekt sikeres megvalósítása szempontjából.
Alkalmazott múzeumpedagógiai módszertan és eszközök, gyakorlati megoldások
A hagyományos pedagógiai módszerek közül a megbeszélés, a folyamatos kérdezés és a vita voltak az általunk leggyakrabban alkalmazottak. A választott témák egymás után fűzésekor az alábbi koncepciót követtük: először kevésbé felkavaró, könnyedebb témákkal foglalkoztunk, mint pl. a hobbink, majd innen közelítettünk a már kölcsönös bizalmat feltételező, mélyebb témák, mint a testiség vagy a szerelem felé, majd végül a jövőkép megfogalmazásával igyekeztünk egy tágabb perspektívát nyitva lezárni a folyamatot. Kettőnk között az a munkamegosztás érvényesült, hogy a koncepciót és a műtárgyak kiválasztását közösen vitattuk meg, majd az egyes alkalmaknál a kiállítótéri rész megtervezése Piroska feladata volt, az alkotó részé pedig Zsófié.
A gyakorlati megvalósítás során a közös étkezéseknél egyszerű sajtos-vajas, esetleg májkrémes-uborkás szendvicseket preferáltak a lányok, amihez még szörpöt és almát fogyasztottunk. A videók kivetítése egy okostáblán történt. A kiállítótérben a múzeumpedagógusok által széles körben használt eszközökkel dolgoztunk, pl. kukucskadoboz, kincskereső rejtvények, labirintus pálya, fotók, zenei aláfestés, dobókocka, stb. Egy alkalommal Piroska a restaurátorok által is használt arany metállappal bevont, de félig beharapott almán demonstrálta az érték és a hamisság fogalmát. Az alkotás során egy remekül felszerelt műhely állt a rendelkezésünkre minőségi papírokkal és festékekkel, ami a Galéria szerencsés adottsága volt, mert így gyakorlatilag csak az ételre (uzsonnára), valamint a lányok születésnapi jelképes ajándékára kellett költenünk. A meghívott vendégünk és a fiatalokat kísérő szakemberek önkéntesen vettek részt a projektben.
A program nehézségei
Fontosnak tartjuk, hogy írjunk a program nehézségeiről is, amivel talán segítünk azoknak, akik hasonló projektet kezdenek. Mivel csak részleges ismereteink és némileg idealizált elképzeléseink voltak a gyermekvédelmi gondoskodásban élő, személyenként nagyon különböző élethelyzeteket megtapasztalt fiatal lányokról, az első alkalmunkat egyáltalán nem éreztük sikeresnek, és volt olyan résztvevő, aki ezután többször nem is jött el a programra. Nem voltunk felkészülve arra, hogy a lányoknak maga a múzeumi tér is annyira új lesz, hogy ott egy 19. századi, számukra ósdi festménnyel szembesülni még akkor sem kecsegtető, ha rappelésre és szlemmelésre invitáljuk őket. Mindez lelkileg is nehéz volt, hiszen az első közös projektünk első alkalmáról volt szó. Egy nagy levegővétel után újra kellett terveznünk a következő alkalmakat: kevesebb műtárggyal, a lányok ízléséhez jobban igazodó videókkal, vagányabb alkotó tevékenységekkel. További nehézséget jelentett, hogy a lányok különböző gyermekotthonokból érkeztek, áttételes és nehézkes volt a gondozóikkal való kommunikáció, így egy alkalommal előfordult az is, hogy időpontbeli félreértés miatt nem jöttek el a programra. Szintén sajnos emiatt a tervezett nyolc-tíz fő helyett volt, hogy csak négyen vagy hatan vettek részt a programunkon. Igyekeztünk egyébként mind a kísérő kollégáktól, mind a lányoktól folyamatosan visszajelzést kérni, aminek a tapasztalatait beépítettük a programba. A búcsú alkalommal jelképesen egyedi uzsonnás dobozokkal és alkotásra buzdító eszközökkel ajándékoztuk meg a résztvevőket, akik közül többen szintén készültek nekünk saját készítésű emlékekkel.
A program adaptálhatósága
Véleményünk szerint a program kisebb módosításokkal más profilú, akár történeti, néprajzi vagy természettudományos gyűjteménnyel rendelkező muzeális intézményekben is megvalósítható, hiszen ott ugyanúgy találhatunk a női léthez és a felnőtté válás, a közösségbe való beilleszkedés fontos kérdéseihez kapcsolódó műtárgyakat, beszédes fotókat, különleges történeteket. Költségigénye igazából a közös étkezéseknek és az alkotótevékenységnek volt. A videónézés természetesen helyettesíthető zeneszám vagy egy riport meghallgatásával, ha nincs lehetőség kivetítésre. Habár ennek a projektnek fontos eleme volt a vizuális alkotó tevékenység, amennyiben nincs rá lehetőség, ezt is helyettesíthetik a kiállítótérben a különböző drámapedagógiai vagy egyéb alkotó jellegű akciók.
