Hogyan szólíthat meg egy múzeum különböző társadalmi csoportokat és milyen programokkal vonhatja be őket a kiállítás élményébe? Miként reflektálhat a fogyasztói kultúra és a környezetrombolás problémáira, hangsúlyozva a fenntarthatóság fontosságát? A 2026. március 8-ig látható Finom illesztések – Golden Repair című kiállítás tematikus tereibe a kurátorok ‒ Popovics Viktória művészettörténész és Dabi-Farkas Rita múzeumpedagógus ‒ válaszai nyújtanak betekintést.
A cím a japán kintsugi – ’arannyal összekötött törés’ – hagyományára utal. A kiállítótérbe lépve egy két szemszögből ábrázolt antilop látható, mely Kader Attia A kultúrák ugyanazt az állatot követik 1. című, 2014-es munkája. A tekintet szerepét emeli ki a kitömött antilopfej és a fa antilopszobor beállítása, ami felhívás a tudás rendszerezésének kollektív tapasztalatként való újraértelmezésére. További három műtárgy a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött: egy drótozott tál, egy kötözött porcelánbögre és egy foltozott, javított sózóteknő.
Foltozott sózóteknő
A kétnyelven olvasható bevezető kurátori szöveg könnyebb értelmezéséhez egy gyógypedagógus-kollektíva segítségével megírt KÉK (Könnyen Érthető Kommunikáció) szöveg tartozik. A tárgyakról és az egyszerűsített szövegváltozatról részletesebben Dabi-Farkas Rita múzeumpedagógus beszélt:
„Az előtérben látható régi kölcsönzött tárgyak a fenntarthatóság szinonimái, egy olyan korból, amikor a nélkülözés és az elérhetőség hiányában a tárgyaknak nagyobb becsülete volt, jobban védték azokat és megjavították. A drótostótok több településre járva tudtak csak megélni, ami egy munkahiányt orvosló vándorszakma volt. Az idősíkok összekapcsolását teszik lehetővé az előtérben látható műtárgyak és alkotások. Itt egyszerre jelennek meg a fenntarthatóság és a javítás kérdései, a hierarchia, a kolonizáció és a dekolonizáció, az európai ember dicsősége és a mitikus törzsek rituális nézőpontjai.
A falszövegek művészek, kurátorasszisztensek és kutatók kollektív munkájával készültek. A KÉK szövegeknél Dr. Horváth Péter László gyógypedagógussal dolgoztunk együtt. Ez egy többlépcsős folyamat eredményeképpen született, melyben az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülnek. Betűméret és sortávolság szempontjából is különböznek a normál szövegektől. A falszövegeknél egyelőre még nem jelentek meg, de folyamatban van a helyben használható, nyomtatott KÉK szövegek biztosítása a látogatóknak. További cél, hogy angol nyelven is széles körben elérhetővé tegyük azokat a kiállítótereinkben.”
Mielőtt tovább lépnénk, kérdésem a kiállítás előzményére és üzenetére vonatkozik: hogyan illeszkedik a korábbi munkákba?
Popovics Viktória: A jelenlegi kiállítás nemcsak tartalmi szempontból tekinthető a 2023-as Vigyázat, törékeny. Handle with Care című projekt folytatásának, hanem módszertanilag is. A tematikus, hazai és nemzetközi művészeket felvonultató csoportos kiállítás az a formátum, amely szerintünk leginkább alkalmas arra, hogy aktuális társadalmi, közéleti és politikai kérdéseket tegyünk fel. Fontos, hogy egymás mellé kerülhetnek hazai alkotók nemzetközileg már magasan jegyzett művészekkel, valamint fiatalok az idősebb generáció képviselőivel.
Mindkét kiállításban tudtunk új műveket bemutatni, melyek kifejezetten a mi felkérésünkre készültek, a koncepcióhoz szorosan illeszkedve. Ez ma nem evidens a kortárs képzőművészeti közegben: hogy egy múzeum művészeket kér fel és segíti új produkciók megvalósulását. A Vigyázat, törékeny kiállításban nyolc ilyen mű volt, a Finom illesztésekben négy művész tudott nagyszabású munkát létrehozni, amit tartalmilag és koncepcionálisan is támogattunk. Mindkét kiállításra egy érzékeny korlenyomatként tekintünk, amely a társadalom egészét érintő, korunkat meghatározó kérdéseket vet fel.
Dabi-Farkas Rita: A korábbi kiállításban több civil szervezettel működtünk együtt. Ebből adódóan sok program született. Tarr Hajnalka munkája révén folyamatosan épült, amely egészségügyi dolgozói célcsoportot vont be a múzeumi kiállításba a különböző gondoskodói szakmák tekintetében, ami szintén nem gyakori egy kortárs kiállításban. Ez is része volt az elérhetővé tételnek és a nyitásnak, tágítva a látogatók körét.
Popovics Viktória: Hozzátenném, egyik kiállítás sem idealizált témákat. Ahogyan igyekeztünk nem szentimentalizálni a gondoskodást, úgy a gyógyulást és javítást sem leegyszerűsítve, hanem a maga komplexitásában próbáltuk megközelíteni. A kiállított munkákban felvetődő témákkal épp a válságjelekre, problémagócokra, a rendszerszintű problémákra és társadalmi beágyazottságra próbáltunk rávilágítani.
Dabi-Farkas Rita: A tárlat problémaközpontú, egészében a mindennapi valóságra és aktualitásokra épül. Az anyaság témáját például a korábbi kiállítástól eltérően más aspektusból közelíti meg. Fontos szempont volt, hogy a témák megérintsék a látogatókat.
Már az előtér is elgondolkodásra késztet a törés és javítás témájában, a további terek pedig ráerősítenek erre, valamint az egyéni elmélyülés és a kollektív cselekvés fontosságára. Napjainkban a kortárs művészeti múzeumokra egyre inkább úgy tekintünk, mint a kollektív regeneráció tereire, ahol a közösség a művészeten keresztül dolgozhatja fel a sérüléseket és keresheti a gyógyulás lehetőségeit.
Milyen tervezési folyamat előzte meg a vizuális koncepció és a térdramaturgia megvalósítását? Milyen elvek vezették a környezet és az installációs megoldások kialakítását?
Popovics Viktória: Szerettük volna, ha a látogató a múzeumban megszokott vizuális ingereknél egy kicsit többet kap. Ez a tárgyak anyagszerűségén és a természetes hangokon – vízcsobogás és a törött porcelán hangja – keresztül egy másfajta befogadást tesz lehetővé. Ernesto Neto egyszemélyes meditációs sátra egy elvonulós tér, ahonnan teljesen más perspektíva nyílik a kiállításra. Anna Zvyagintseva ukrán művész hófehér textilinstallációja szintén egyfajta óvóhely, az orosz–ukrán háborúra reflektáló mű, amelybe szintén be lehet sétálni. Yoko Ono Mend Piece című munkájának központi eleme egy semleges, fehér térben elhelyezett hosszú asztal. A látogató itt leülhet, és gondolataiba mélyedve tapasztalhatja meg a saját kezével való alkotás, barkácsolás élményét. Saodat Ismailova videóinstallációját tradicionális közép-ázsiai textileken fekve, kényelmes pozícióban lehet megtekinteni.
Dabi-Farkas Rita: A hangsúly a téma fontosságán volt. Az előtérben az összes téma felvetésre kerül. Akár a kolonizáció, dekolonizáció, tárgyakkal való kapcsolódás, múzeumi esélyegyenlőség, nagyon sok elem, mely a többi műben is visszaköszön. A Skanzenes tárgyak fenntarthatósághoz való kapcsolódása után az ökológiai probléma sok műnél visszaköszön, a vízhez kapcsolódó kérdések például, olyan problémák, melyeket a napi hírekből hallunk vagy mindennapi életből ismerünk, attól függetlenül, hol élünk. Mindezek saját egyéni tapasztalataink is. Sok mű aktivista művész munkája, akik nemcsak egy kiállítótérben akarnak prezentálni, hanem változtatni akarnak a világon, ők is kilépnek és több szerepben működnek. A látogatót is erre invitáljuk.
Popovics Viktória: A kiállításban előfordulnak felkavaró, konfrontáló témák, de van lehetőség a letisztulásra. A mentális egészséggel foglalkozó terem, ugyan éles kérdéseket hoz be, de ad teret a feldolgozásra is.
Dabi-Farkas Rita: Ezek gyakorlati minták egyben, vagyis hogyan alkoss, meditálj, kommunikálj otthon, a környezetedben. Nézőpontbeli változást próbálnak generálni, felvállalva közben egyéni életút problémákat. Olyan társadalmi normatívákat megtörő elemek vannak a kiállításban, melyek életünk különböző aspektusainak felvállalását segítik elő.
A normalitás gyakran csupán kulturális illúzió. Még, ami megszokottnak és természetesnek tűnik is, valójában fragilis, mulandó. A terek körbejárásával látható, hogyan reprezentálják mindezt, illetve segítik a kollektív regenerációt. Milyen etikai és szakmai döntés alapján történt a kurátori szelekció, az érzékeny témák kezelése és a kontextusvesztés megelőzése?
Popovics Viktória: A kiállításmegnyitót említeném, ahol fontos volt számunkra, hogy a látogatók első találkozása a kiállítással ne egy megnyitó-értelmező szövegen keresztül, hanem performatív, „élő” esemény formájában valósuljon meg. Ladik Katalin performansza során a közönség a lépcsőházból egyszerre vonult fel az üres kiállítótérbe, egy hang- és mozdulatművészeti produkcióval érkezve meg a kiállításba, először a költészeten keresztül. Majd Babarczy Eszter megrázó szövege következett, amelyben nyíltan beszélt a rákkal való megküzdésről, tovább mélyítve ezt az első találkozást, erős érzelmi reakciót váltva ki a hallgatóságból. A betegség következtében megváltozott beszédhangja, hangszálainak elfáradása, egyre erőtlenebbé válása, miközben több-száz ember előtt állva a „gyengédség forradalmáról” beszél, katartikus pillanat volt.
Dabi-Farkas Rita: A térbeli kontextus tekintetében, a művek nagyon jól támogatják egymást. A nagy térben, ahol a sátor helyezkedik el, mintha másik bolygón lennénk. Nem azok az összefüggések vannak, melyeket kint, az épített környezetben látunk vagy amihez hozzászoktunk. Érzékenyebb síkon kapunk védő, épületszerű befogadó funkciót. Ez rengeteg szálon indul el a kiállításban, akár az ősök, akár a háború, az ökológia irányába. A videók, projektszerű képek és felvetések témájukban visszautalnak az anyaságra. Például a mikepércsi anyák, akik gyerekeik jövőjéért küzdenek. Azt követően az emberi faj tisztaságáért végzett kényszersterilizációk témája, kisebbségek és elnyomottak helyzetét bemutató műalkotásokkal. Az anyaság téma megy tovább Czene Márta transzgenerációs női traumákkal foglalkozó munkájában. Mindenhol előjön egy-egy szál, adott témával kapcsolatban és mind egymást segítik, értelmezik. A víz témája szintén ilyen. A kiállításban sok az átkapcsoló szál, az egyikben felvetődik valami, mely a másikban megérthető, feldolgozható.
Gyógyító kígyó & Chilf Mária: Az Emlékfogó, 2025
A kiállításban erős az anyagszerűség, a fizikai jelenléttel megtapasztalható térbeli élmény. Jelenlétünk ezért elengedhetetlen a kiállításban, mely csendes és szinte meditatív módon nagyon erős mondanivalóval bír.
Dabi-Farkas Rita: Több installáció van, mely az anyagszerűséget hangsúlyozza. Anna Zvyagintseva fehér inge valójában a sebek kötözéséhez használatos gézre utal, Ernesto Neto horgolt térinstallációja, Szörényi Beatrix munkája, Vaspöri Cintia terében egy áttetsző függöny – mind-mind jelentéssel bír.
A matéria és a térhasználat dominánsabb, mint a digitális megjelenítés, az élmény és az átélhetőség miatt.
Popovics Viktória: Tudatosan nem akartuk túlzsúfolni, túlterhelni a kiállítást. Nincsenek nagy hanghatások sem.
Ehelyett többször visszaköszön a körbeülhető asztal, ami egy sokrétű szimbólum: egyenlőség, közösség, közös felelősség, empátia és nyílt párbeszéd üzeneteit közvetíti. Mindez a múzeum szerepvállalása kontextusában is értelmezhető.
A kiállítás közzétételi folyamata akkor válik valóban sokszólamúvá, inkluzívvá, ha a különböző programok, tárlatvezetések más-más perspektívákat nyitnak meg és a közönség többféle értelmezéshez férhet hozzá. A kiállítási témák feldolgozása hogyan történik különböző korcsoportoknál? Gyerekek számára az üzenet hogyan átadható?
Dabi-Farkas Rita: Mindig azt emeljük ki, ami számukra érthető. Ilyenek a növényekhez való kapcsolódás a mexikói teremben rajzolással egybekötve, az identitás zászló készítés, olyan jelképek, melyekhez már tudnak kapcsolódni. A Yoko Ono-tér csak 10 éves kor fölött ajánlott. Itt is erősen megjelenik az életút esetlegessége, a hibák felvállalása. A középiskolások bevonása a témák történelemmel, önismerettel, irodalommal való összekapcsolásával történik. A nyugdíjas, hajléktalan interaktív csoportfoglalkozás esetében a három nagyobb tér tudta hozni azt a területet, amely szempontjukból fontosnak tekinthető. El-Hassan Róza – aki emberjogi aktivistaként szintén jelen van – munkájában és videójában (melyet a Ludwig Múzeum készített) a szír méhkas vályogból készült épülete jelenik meg, mely a geopolitikai, a történelmi helyzettel, háborús és humanitárius katasztrófákkal való foglalkozás is egyben. Ezeket a hajléktalan csoportokkal át lehet beszélni, akik hasonló sorsproblémákkal küzdenek. Továbbá azokat a művészeti javítási tendenciákat, ami orvosolhatóvá tehetné helyzetüket és regionálisan is érvényesíthetők lehetnének. Jelenleg a vályog nem korszerű, pedig egy természetbe visszaforgatható építési anyag. Ugyanitt a sátor anyagánál a géz, mint sebkötöző és annak mérete, mint a közösség megvédésének és összefogásának szimbóluma jelenik meg.
Hogyan viszonyul a kiállítás más közzétételi formákhoz – grafikai arculathoz, kiadványokhoz?
Popovics Viktória: A kiállítás grafikai arculata a kurátori munka nagyon fontos része, egy szoros együtt gondolkodás és kölcsönös inspiráció, amit most Neszmélyi Réka grafikussal tudtunk nagyon hatékonyan megvalósítani.
Dabi-Farkas Rita: A nyomatott, elvihető kisfüzetek állandóan jelen vannak a kiállításokon, mint mini katalógusok. Fenntarthatósági, költséghatékonysági szempontok miatt leporellók és szórólapok már nincsenek.
Ernesto Neto: Yokume Entitree Alegria, 2020
A Finom illesztések – Golden Repair című kiállítás komoly kérdésfeltevésekkel dolgozik. A kurátori szöveg öt kérdéssel zárul. Köztük azzal, hogy: „Rendbe hozható-e az, ami eltörött – egészségünk, kapcsolataink, társadalmunk? (…) Mit tud nyújtani egy múzeum, mint fizikai és szellemi tér a helyreállítás és a jóllét koncepciójának hangoztatásán túl egy gyógyulásra vágyó világban?”
A kiállítás nem kész válaszokat kínál, hanem teret ad olyan emberi pillanatoknak, amelyekben akár a gyógyulás folyamata is elindulhat.
A tárlat 2026. március 8-ig látogatható a Ludwig Múzeumban.
Borítóképen: Szemző Zsófia munkái
