EN facebook

Festőfejedelmek

Nagyszabású kiállítás Bonnban a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria műveivel

2018-11-17 10:00

Az egyik legrangosabb németországi kiállítóhelyen, a bonni Bundeskunsthalle épületében 2019. január 27-ig látogatható a Malerfürsten (Festőfejedelmek) című kiállítás, amelyre tizennégy mű érkezett a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből. A nagyszabású kiállítás elsőként tesz kísérletet arra, hogy ezt a sajátosan európai művészeti jelenséget, a festőfejedelmek, vagy művészfejedelmek szerepét, jelentőségét, illetve a 19. századi művészetben meghatározó szerepét áttekintse.

A művészfejedelem nem azonos az udvari művésszel. A királyi, fejedelmi udvarokban már a kora reneszánsztól kezdve megfigyelhető volt, hogy egyes, fontos művészek kiemelt státuszt élveztek, s mint az udvar szolgálatában álló művészek ennek megfelelő rangot viseltek. Ugyanakkor a művészi alkotómunka rangjának a felértékelődésével, az 1500-as évektől kezdve egyre több olyan művésszel találkozunk, mint pl. Tiziano, Raffaello, Rubens, vagy Van Dyck, akik már szinte az uralkodóval egyenrangú félnek tekintették magukat.

 

Ekkor formálódik meg annak a művész-egónak a típusa, akit a későbbi művészfejedelmek előzményének tekinthetünk. A művelt, az alkotásban öntörvényű, a külsőségekben pedig fejedelmi attitűdöket mutató művész típusa a 19. század folyamán új vonásokkal bővült. A művész műterme ekkoriban vált afféle nyilvános látványossággá, így a műterem sokszor nem más, mint az eljátszott művész-szerep színpada. A művészfejedelmi státusz így egyszerre jelent művészi feladatot, és a társadalmi nyilvánosság előtt eljátszott szerepet is.

A bonni kiállítás a 19. század nagy művészfejedelmeit állítja a középpontba: Frederic Lord Leightont, Hans Makartot, Franz von Lenbachot és August Kaulbachot, Jan Matejkót és Munkácsy Mihályt. A sort az "utolsó" festőfejedelem, a müncheni Franz von Stuck zárja.

A kiállításon összesen 11 Munkácsy által készített vagy hozzá kapcsolódó műalkotás látható. A Szépművészeti Múzeum ezek közül egy nagyméretű, látványos Makart-kompozíciót, valamint két Lenbach-portrét – köztük a művész önarcképét Gabriele nevű kislányával – kölcsönözte a tárlatra. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből a Munkácsy
alkotások mellett Stróbl Alajos bronz Munkácsy-mellszobra is Bonnba érkezett.

 

A Munkácsy-művek közül Magyarországon kívül ritkán látható a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének 4 x 4 méteresre kicsinyített vázlata, A reneszánsz apoteózisa. Ez a munka Munkácsy egyik legnagyobb szabású megbízása volt, s külön érdekessége a bonni válogatásnak, hogy a nagy festmény mellett a Munkácsy-tanítvány Pataky
László festménye, a műtermében éppen a bécsi mennyezetképen dolgozó Munkácsyt megörökítő temperaképe is látható.

A művészfejedelmek sajátosan késő 19. századi művészettörténeti és társadalomtörténeti jelenségét bemutató kiállítás Munkácsy Mihály művészetét is egy eddig nem vizsgált nemzetközi összefüggésrendszerben mutatja meg. A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria nagyméretű, nagyszámú és jelentős művekkel járult hozzá a bonni Bundeskunsthalle kiállításának sikeréhez.



https://www.bundeskunsthalle.de/ausstellungen/malerfuersten.html

képzőművészet, kiadvány, látogató, múzeumpedagógia
2017-08-09 14:00
kiállítás, külföld, művészet
2018-04-24 17:00