EN facebook

Festmények közt barANGOLunk

DÍJ

2017-09-20 08:00

Az Európai Nyelvi Díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum Festmények közt barANGOLunk”  (DepARTures) című nyelvoktatási programját, amelyben a műalkotások segítségével fejlesztik a résztvevő gyerekek angoltudását.

 

A jelenleg iskolai tesztelés alatt álló tananyag a múzeum által szervezett táborokban már jól vizsgázott, most pedig az Európai Bizottság elismerését is kiérdemelte.

 

A Tempus Közalapítvány 15 éve adományoz Európai Nyelvi Díjat azoknak a kreatív és példaértékű nyelvoktatási programoknak, amelyek kiemelkedő módon támogatják a nyelvtanulást Magyarországon.


A barANGOLunk múzeumpedagógiai program interaktív tananyagát diákok számára dolgozta ki Juhász Litza múzeumpedagógus azzal a céllal, hogy a fiatalok művészettörténeti és nyelvi ismereteit párhuzamosan lehessen fejleszteni.

 

 

Osztályfoglalkozás a Vasarelyben Juhász Litzával

 


 A festményeken és szobrokon ábrázolt emberek, tájak és jelenetek egy izgalmas történeten vezetik keresztül a résztvevőket, akik kalózzal és varázslóval is találkozhatnak, valamint labirintusban és lakatlan szigeten is kóborolhatnak, miközben számtalan angol szót és kifejezést tanulhatnak meg. A tanulók fantáziájára is szükség van, hiszen a történet részleteit ők maguk találják ki. Ez a játékos tanulási forma az eddigi résztvevők számára informatívnak, motiválónak és a nyelvtanulás szempontjából hasznosnak bizonyult.


 A múzeum gyerekek számára szervezett nyári táboraiban évek óta sikerrel alkalmazzák ezt a módszert, és folyamatban van a program iskolai tesztelése is. A feladatok és játékok mellett a műalkotások elemzéséhez tanári segédanyagot, illetve művészettörténeti háttéranyagokat állítottak össze, amelyeket a későbbiekben pedagógusok is használni tudnak a nyelvóráikon.


A művészet bevonása már önmagában is megkönnyítheti az angoltanulást, de az, hogy a programban aktív részvételre ösztönzik a tanulókat, fejlesztik a problémamegoldó készségüket, az önállóságukat és a kreativitásukat, mindenképpen egyedülállóvá teszi a Szépművészeti Múzeum kezdeményezését.

programajánló
2017-09-18 19:00
Arany-emlékév, kiállítás, látogató, múzeumpedagógia, programajánló
2017-09-19 07:56
irodalom, művészet, programajánló, téma
2017-09-18 15:00