Ahogy minden évben, idén is a „Black History Month”, azaz a „fekete történelem hónapja” jegyében telik az Amerikai Egyesült Államokban a február. A kampányhoz kapcsolódó kulturális programok, rendezvények, koncertek, színházi és irodalmi események a különböző tematikájú múzeumokat is inspirálják. Az ebből az alkalomból nyílt kiállítási projektekből válogattunk!
Egy hónap elég hosszú idő arra, hogy olyan hidat képezzen egy társadalom jelentős mértékben elkülönülő csoportjai között, amely valódi kapcsolatok, párbeszéd kialakulását teszi lehetővé. Az Egyesült Államokban éppen ezért is kap kiemelt hangsúlyt az 1920-as évek időszakában gyökerező, évente megrendezett „Black History Month”.
A kultúra teljes egészét érintő kampány során a múzeumokban új kiállítások nyílnak, közönség és szakmai programokat hirdetnek, újfajta múzeumpedagógiai kínálat jelenik meg, frissülnek a digitálisan elérhető anyagok, de még a múzeumshopokban is felfedezhetők olyan polcok, ahol az esemény jegyében emelnek ki, tesznek láthatóbbá könyveket, ajándéktárgyakat.
A lassan 100 éves múltra visszatekintő „Black History Month”-t, a fekete történettudomány atyjaként ismert, még rabszolgasorba született tudós, Carter G. Woodson indította el. Hozzá köthető az Association for the Study of African American Life and History (ASALH) alapítása, majd 1924-ben a „néger történelem és irodalom hetének”, 1926-ban a Negro History Week elindítása. A célja nem volt más, mint az afroamerikai emberek teljesítményének a láthatóvá tétele, oktatása, elismertetése. A februárra azért esett a választása, mert ekkor született két olyan államférfi - Abraham Lincoln elnök és Frederick Douglass 19. századi polgárjogi aktivista -, akik óriási szerepet játszottak a fekete történelem alakításában.
A lendület Amerika szerte évről évre fokozódott, az 1960-as években, az afroamerikai polgárjogi mozgalom erősödésével párhuzamosan a fekete hét már fekete hónappá nőtt. 1976-ban Gerald Ford elnök, hivatalosan is elismerte a fekete történelem hónapját, amely különösen a nagyobb afroamerikai népességgel rendelkező városokban vált népszerűvé.
A 21. századra a tematikus hónap számos amerikai városban ünnepi időszakként jelenik meg. Ilyen például Chicago, ahol Woodson ihletett kapott, hogy elindítsa a mozgalmat. A Michigan-tó partján nemcsak az olyan speciális fókuszú intézményekbe érdemes ilyenkor ellátogatni, mint a DuSable Fekete Történeti Múzeum és Oktatási Központ, ahol idén az afroamerikai tulajdonú Johnson Publishing Company gyűjteményéből származó műalkotások voltak láthatók. Tízezreket vonzó projektekkel készülnek a „fehér magaskultúra” kulcsintézményeinek számító nagymúzeumok is.
A Chicagói Kortárs Művészeti Múzeumban 2024. február 25-ig volt látható a Faith Ringgold „Amerikai emberek” című kiállítása, amelyet eredetileg a New York-i New Museum szervezett. Az 1930-as születésű Ringgold alkotásainak tematikus bemutatása kulcsfontosságú, hiszen a művész, író, oktató, aktivista nő nemzedékének egyik legbefolyásosabb kulturális szereplője, pályafutása összekapcsolja az afroamerikai kultúra és művészet újjászületését jelentő harlemi reneszánsz multidiszciplináris gyakorlatát a ma dolgozó fiatal fekete művészek politikai művészetével.
A művész munkássága – a kiállítás címével összhangban – az amerikai tapasztalatok összetettségéből fakad. Alkotásai egyúttal személyes és kollektív történeteket mesélnek el, dokumentálják Ringgold szüleihez, gyerekeihez fűződő viszonyát, anyaságából fakadó kihívásait, a művészeti szcénában folytatott küzdelmeit, gondolatait. Műveinek sora egyúttal a társadalmi igazságosságért és méltányosságért folytatott kollektív küzdelem vizuális és abba rejtett szöveges lenyomataként is értelmezhetők.
Ringgold alkotásaiban kiemelkedő szerepet kapnak a textilképek, egyedi ágytakarók, szobrok, textil installációk, amely egyfajta hivatkozás a múlt örökségére, valamint elrugaszkodás a fekete nőkhöz, a női munkákhoz kapcsolódó tevékenységektől. Ezekben az alkotásokban ötvözi a festészet, a foltvarrás és Harlem hagyományit a történetmesélés módszereivel. Egyedi stílusjegye, hogy ezekbe a „mesetakarókba” kézzel írt szövegeket applikál, megidézve a déli fekete közösségek szóbeli hagyományait. Ha azonban az ezeken a hordozókon megjelenő képeket, üzeneteket vizsgáljuk, akkor mégsem a tradíció erejével találkozunk, hanem a nemi és faji identitások, megkülönböztetések radikális kritikájával.
Lehet szó a művész testsúlyváltozását dokumentáló, selyemre és pamutra nyomott, fotómontázsok és szövegek foltjaiból álló takaróról, amelyhez egykor családtörténeti előzményeket feldolgozó előadói estek is tartoztak (1986), vagy a „Francia kollekció” című sorozatáról. Ez utóbbi textilképein a kellemes és színes párizsi életképek, az európai művészettörténet szent helyeinek felvillantásával Ringgold a fekete nők modern művészet eredettörténetéből való könyörtelen kizárásával is szembesít. Az „Amerikai kollekció” sorozat pedig egy másik ablakot nyit ki: a fekete nők láthatatlan történetére fókuszál.
Francia kollekció
Amerikai kollekció
Hasonló üzenet fogalmazódik meg a washingtoni Smithsonian Intézet Afroamerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeuma új kiállításain is. Az egykor „csokoládévárosként” is gúnyolt Washington DC számos programja mellett mindenképp kihagyhatatlanok a több mint 40 ezer, afroamerikai közösségek és személyek történetével kapcsolatos tárgyat őrző múzeum kiállításai és programjai. Az állandó kiállítások sora mellett lassan egy éve látható és márciusban záródó az „Afrofuturizmus. A fekete jövő története” című tárlat, amely olyan beszélgetésbe vonja be a látogatókat, amely újragondolja, újraértelmezi és visszaszerzi a múltat és a jelent, hogy az afroamerikaiak jövőképe erősödjön.
Magát a kifejezést Mark Dery kulturális kritikus alkotta meg 1993-ban, és eredetileg Samuel Delany és Greg Tate szerzőkkel, valamint Tricia Rose szociológussal folytatott beszélgetései során született meg. A fogalmat olyan afroamerikai tudósok, írók és művészek munkásságának leírására használták, akik tudományos fantasztikus, technológiai innovációkra épülő témáikban fekete hősükre, szereplőkre építették narratíváikat.
A kiállítás a fekete identitás, az képviselet, és a szabadság fogalmát fejezi ki művészeten, kreatív alkotásokon és aktivizmuson keresztül. A több mint 100 kiállított tárgy a zene, a film, a képregény, a divat, a színház, az irodalom világából egyaránt válogat az elmúlt száz évből, hogy megvizsgálja az afroamerikai világ kifejezéstörténetét, valamint annak hatását és széles körű befolyását az amerikai kultúrára.
A tárlat bevezető egysége a „a fekete jövő történetét” dolgozza fel, megmutatva például, miként képzelték el a múltban a rabszolgák szabadságukat. A következő „Új fekete jövők” címet viselő rész már nem ábránd, a 20. század jelenbe vezető gyakorlatait vizsgája, megmutatva, hogy a fekete amerikaiak miként használták a technológiát, a művészetet, az irodalmat, a zenét és a filmet a rasszizmus elleni küzdelemben. A „Végtelen lehetőségek” című zárórész pedig már a 21. század digitális időszakába, a média és az információs társadalom forradalmának hatását és lehetőségeit vizsgálja.
A New York-i Metropolitan Museum (MET) tereiben július 28-ig látogatható „A harlemi reneszánsz és a transzatlanti modernizmus” című, 160 festészeti, szobrászati, fotográfiai, filművészeti és koncepcionális jellegű alkotást felvonultató úttörő kiállítás. A tárlaton érzékelhető, miként jelenítették meg az 1920-as és 1940-es évek metropoliszában a művészek azt az időszakot, amikor a szegregált délről milliók keltek útra egy szabadabb élet reményében, és hozták létre az északi városok fekete negyedeit. 1987 óta ez az első olyan művészeti múzeumban rendezett tárlat, amely bemutatja Harlem reneszánszát és a modern fekete szubjektum fejlődését.
A múzeum Afrika és Bizánc című kiállítása is hiánypótló. Ezúttal azonban nem a kortárs művészeké a főszerep. A tárlat azt vizsgálja, hogy a Bizánci Birodalom (330-1453) mellett miként járult hozzá Észak-Afrika, Egyiptom, Núbia, Etiópia királyságai kulturális örökségünkhöz. A tárlatnak köszönhetően a látogatók eddig sosem érzékelt módon fedezhetik fel a középkori Afrika művészeti alkotásait.
Az Egyesült Államok múzeumai ugyanakkor nemcsak friss kiállításokkal ünnepelnek. A tematikus hónap idején megragadják a lehetőséget, hogy másként beszéljenek gyűjteményükről, kiállításaikról, megváltoztassák a megszokott nézőpontokat, hangsúlyokat. New Yorkban a MoMA például kialakított egy olyan, a weboldaláról is elérhető látogatói útvonalat, amely fekete művészek munkáira irányítja a figyelmet. Archibald John Motley Jr. 1929-es festménye azt az időt eleveníti fel, amikor gospel zene a populáris kultúra részévé vált. Jacob Lawrence Migráció sorozatának kiállított darabjai az afroamerikaiak délről északra tartó, az első világháborút követő vándorlására emlékeztet – kapcsolódva a MET már említett témájához is. Elizabett Catlett „I Am the Black Woman” műve a fekete nők elnyomása ellen küzd, de megismerhetünk például olyan művészt is, aki az absztrakt expresszionizmus műfajából építkezik.
A Museum of the City of New York pedig olyan ingyenes virtuális műhelysorozatot dolgozott ki 3-5. évfolyamos diákok számára, amelyen a tanórákhoz kapcsolódóan három fekete New York-ival ismerkedhetnek meg. A világ mindhárom figura történetét „elrejtette”, miközben életük és örökségük továbbra is formálja a metropolisz kollektív történelmét és identitását.
Mindemellett különböző tematikájú, például gazdasági és turisztikai portálok is felkarolják az eseménysort. Van ahol az afroamerikai vállalkozások kerülnek előtérbe, van, ahol a programok. A travel.usnews.com például a különböző szövetségi államok városaiban szemlézi a fekete történelmi hónap kiállításait, múzeumi kínálatát Atlantától Bostonig.
Az események talán legfontosabb üzenete, hogy az afroamerikai polgárjogi mozgalommal, az esélyegyenlőségért vívott küzdelemmel ne csak akkor találkozzon a társadalom, amikor feszültség, drámai helyzet alakul ki, hanem a pozitív oldala is láthatóvá váljon. A különböző afroamerikai közösségek, kulturális és oktatási intézmények megragadják az alkalmat, hogy ebben az időszakban évszázados küzdelmeiknek keservei mellett annak szépségeit is kiemeljék, ezáltal a társadalom egészét közös ünneplésre invitálják.
A cikk megírásához szükséges tapasztalatok megszerzését a budapesti Néprajzi Múzeum által támogatott, 2024. februárjában zajló tanulmányút tette lehetővé.
Fotók: Berényi Marianna
