Tudta, hogy az a kapitális agancsú szarvas, ami Budai Vár Hunyadi-udvarán – a mai Szent György téren – hever a Mátyás-kút szoborban a király lábánál, egy szentendrei vadászat emléke?
A királyi palota építője, Hauszmann Alajos a 19. század vége felé 32 évig használta a városkörnyéki Annavölgyben vett birtokát és vele az erdők vadászati jogát. A vadhúst rendszeresen a város szegényeinek adományozta, a Stróbl Alajos szobor mintájául szolgáló agancs viszont elkobzásból származott: a szarvast Szentendre határában egy vadorzó lőtte ki.
Szentendrét a korabeli útleírások bájos rendezetlenségű, többnyelvű és többkultúrájú városnak látták. Négy nemzetiséggel találkozhatott itt az idelátogató: a gazdasági erejüket fokozatosan elvesztő szerbekkel, a feltörekvő magyarokkal és németekkel, illetve az Izbégen megtelepedő, kétkezi munkából élő szlovákokkal. A város ekkor már sokadik átalakulását élte: a 18. századi aranykor után néhány évtized leforgásával jött a hanyatlás, a 19. századra pedig már egy a gazdasági erejéből fokozatosan vesztő kisváros képe bontakozik ki.
A kiegyezést követő modernizációs hullám szentendrei vezéralakja – a széles látókörű, világjáró – Dumtsa Jenő, a város első polgármestere, aki a korlátozott gazdasági körülmények között, több nehézséggel is megküzdve, emelkedő pályára tudta állítani a városkát. A cincár származású, vagyonos nagykereskedő Szentendre mezőváros utolsó főbírája volt, majd polgármesterként nyolc ciklust, 35 évet dolgozott a város szolgálatában.Munkássága a mai napig meghatározza a város karakterét, erejét és szellemiségét. Dumtsa Jenő volt az, aki Szentendrét urbanizálta, modernizálta, igazi városi rangra emelte, a mai Szentendrévé formálta.
1887 után a filoxéra legfontosabb anyagi erejétől, a szőlőtől és a boroktól fosztotta meg a várost – az utolsó szüretet 1887 szeptemberében tartották, a korábbi szokásokkal ellentétben ekkor már nem kellett felvidéki munkásokat hívni – de ekkor érkezett meg a vasút, ekkor zajlott le a tólecsapolás, kezdődött meg a piszketermesztés; és nem utolsó sorban a város megváltotta örökváltságát.
Bár Szentendre kereskedő- és kisiparos jellege nem változott, megjelent a gyáripar csírája is: Csoknyai Jenő szerszámgyára, illetve Lám Adolf rézveret- és lószerszámgyára. Ennek a döcögős, mégis békés és nagyobb megrázkódtatásoktól mentes fejlődésnek az I. világháború vetett véget. A nagy világégés után sokan nem tértek haza a frontról, a szerb lakosság jelentős része pedig 1922-ben hazaköltözött.
Ennek a nekilódulásokkal és válságokkal tarkított korszaknak és a város 100 éve elhunyt első polgármesterének, Dumtsa Jenőnek (1838-1917) állít emléket a Ferenczy Múzeumi Centrum Ezüstkor! című, új várostörténeti kiállítása, mely a Barcsay Múzeumban látható.
