EN facebook

Év kiállítása 2020 – a pályázók

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2020

2020-05-21 15:00

A koronavírus árnyékában kissé elkésve tartotta meg első, online ülését a Pulszky Társaság által tizedik alkalommal kiírt Év kiállítása pályázat zsűrije (Bajzáth Judit, Deme Péter, Gózon Ákos, Janotka Mónika, Kalla Zsuzsa, Mányi István, Mihalkov György, Rajcsányi Gellért, Vásárhelyi Tamás). Beérkezett 13 pályázat, 10 Magyarországról, 1-1 a szlovákiai Kassáról, romániai Nagyváradról, és szerbiai Topolyáról. Egy múzeum kettőt adott be, de a zsűri a kiírásnak megfelelően csak az egyiket fogadta be, így egy tucat „versenyzőnk” van. Ez körülbelül megfelel az utóbbi éveknek, pedig jelentősen megváltozott az eljárás. Az előbbiekből nyilvánvaló, hogy idén határon túli, magyar vonatkozású kiállítással is lehetett pályázni. Sokféle szakmai körben aktív kollégák fejenként egy, kiemelkedőnek tartott kiállítást jelölhettek, így akartuk elérni, hogy olyan versenyzők is „ringbe szálljanak”, akiknek ez maguktól nem jutott eszébe, vagy akik magukat esélytelennek érezték. A végeredményben ez tükröződött is: több jelöltség alapján pályázó kiállításról kell a zsűrinek értékelést készítenie, mint „önjelöltről”. Jelentős változás az is, hogy ezúttal a 2 millió forint bekerülési költség alatt és fölött megvalósult kiállítások külön kategóriában indulnak – ezzel próbáljuk elejét venni, hogy teljesen más – a stílusnál maradva – „súlycsoportban” pályázóknak kelljen összemérni a kiválóságait. Mert a cél változatlan: megkeresni a legeredetibb, magas színvonalon megvalósított, a hatékony, korszerű kiállítási kommunikációra jó példákat felmutató állandó vagy időszaki kiállítást. A nemes versengéssel a Pulszky Társaság egyben a magyarországi és határon túli múzeumok közötti szakmai kapcsolatokat, együttműködést is segíteni szándékozza.


Az idei pályázókat a két kategóriában, a múzeumok neve szerint soroljuk fel, megjelölve a zárás időpontját is. (Szerző nem talált olyan kiállítást, amelyet ne tudna jó szívvel ajánlani, ha a járványügyi korlátozások enyhülése lehetővé teszi végre a látogatásokat!)


A 2 millió forintnál nagyobb költségvetésből készült kiállítások kategóriájában:

 

BTM-Kiscelli Múzeum Ragyogj! Divat és Csillogás (2020. március 15.)

 

Déri Múzeum A kagán lovasa (2020. március 1.)

 

Duna Múzeum Vízeum (állandó)

 

Janus Pannonius Múzeum Az első falvak (2020. június 30.)

 

Körösvidéki Múzeum (Nagyvárad, Románia) „Ím, megtaláltam magamat!” Ady Endre és Nagyvárad (állandó)

 

Magyar Nemzeti Múzeum Clara - Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött (2020. április 30.)

 

Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (Kassa, Szlovákia) Márai Sándor Emlékkiállítás (állandó)

 

SZM-Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan (2019. szeptember 29.)

 

SZNM-Szennai skanzen Mesetér-Látványtár (állandó)

 

A 2 millió forintnál kisebb költségvetésből készült kiállítások kategóriájában:

 

Evangélikus Országos Múzeum Kik a cipszerek? A szepesi szász identitás családi emlékei (2020. január 19.)

 

SZNM-Szentendrei skanzen 51 hónap – Lélekváltozás 1914-1918 (2020. május 29.)

 

Topolya Község Múzeuma (Topolya, Szerbia) Volt egyszer egy színház... (A topolyai Járási Magyar Népszínház, 1949–1959) (2020. június 30.)

 

 

A zsűri a kiírásnak megfelelően a közeljövőben ki fogja választani azt a kategóriánként legfeljebb 6 kiállítást, amely jogosult a későbbiekben az Év kiállítása 2020 jelöltje cím használatára. Ezek közül fog kikerülni a két fődíjas, akik az elsimerő oklevelet és réztáblát a szeptember végére tervezett pót-majálison vehetik át. A fődíjasok az Arcanum Kft szolgáltatási csomagját is elnyerik.

 

Képeink a Topolya Község Múzeumában (Topolya, Szerbia) megnyílt, Volt egyszer egy színház... (A topolyai Járási Magyar Népszínház, 1949–1959) című kiállítás részleteit mutatják.

Belgrád Kávéház, ahol a színészek a szöveget tanulták, mulattak.

 

Az egykori színészek fogadják a látogatókat a kiállításban.

 

 

Borítőkép: A két virtuális tárlatvezető: Dimitrijevics Mara színházalapító és Sinkó István színész.

Az év kiállítása, kiállítás, technika, természet
2019-10-10 21:23
Az év kiállítása, kiállítás, régészet
2019-10-05 18:00
Az év kiállítása, emlékezet, kiállítás, látogató, tárgy
2020-02-25 18:00