A szolnoki Damjanich János Múzeum dolgozói minden hónapban kiválasztanak egy számukra különleges táegyegyüttest, melyet a „Hónap Műtárgya” elnevezésű vitrinben állítanak ki. Az elmúlt hónapban a kora bronzkor egy igen jelentős régészeti lelőhelyéről, Nagyrév–Zsidóhalomról látható egy kisebb válogatás.
Nagyrév és környéke hosszú idő óta lakott. Kevesen tudják, de egykoron, a kora bronzkorban, a Kr.e. harmadik évezred végén, második évezred elején egy központi településnek adott otthont. Az emberek hosszú időn át laktak itt, házaikat meg-megújították, újra építették, aminek következményeképpen egy kisebb magaslat, ún. tell település alakult itt ki. Ezt a magaslatot ma Zsidóhalom néven ismerik a helyiek. A valaha itt élt emberek halottaikat a közelében lévő homokdombokon helyezték végső nyugalomra.
1980 őszén a Damjanich János Múzeum dolgozói bejelentést kaptak arról, hogy szőlőtermesztés miatt megbolygatták ezeket a homokdombokat és emberi maradványokat találtak. Ekkor Dr. Csányi Marietta vezetésével több korszak leletei mellett a kora bronzkori nagyrévi kultúra 28 sírt tartalmazó temetőrészlete is előkerült, amivel ez vált a kultúra egyik legnagyobb temetőjévé. A lelőhelyet erősen megbolygatta a mélyszántás, így a régészeknek sokszor nehéz feladatot jelentett a sírok azonosítása.
A nagyrévi kultúra korai és klasszikus időszakában (Kr.e. 2300-2100) változatos temetkezési módokat alkalmazott. Egyes esetekben oldalukra fektetve, magzat pózban helyezték őket örök nyugalomra.
Elképzelhető, hogy ilyenkor kezeiket, lábaikat össze is kötözték, hogy a halott ne tudjon visszajárni a túlvilágról kísérteni. A legtöbb esetben azonban elhamvasztották szeretteiket, a hamvakat pedig vagy urnába helyezték, vagy elszórták a sírgödör alján. Nagyrév–Zsidóhalom temetőben ez a három szokás egyaránt előfordult, azt azonban, hogy mi határozta meg, hogy kit melyik rítus szerint temetnek el, egyelőre homály fedi. A régészek minden esetben találnak kerámiaedényeket a halottak mellett, ami arra enged következtetni, hogy a bronzkorban étellel és itallal látták el az elhunytakat, felkészítve őket a túlvilági életükre. Az edények méretei igen változatosak, rengeteg miniatűr kis korsó, és tálka található köztük, de sok nagyméretű tárolóedényt és fazekat is a sírba tettek. Az elhunyt használati tárgyait az ételmellékletek mellé helyezték, a B/8. sírban talált bronz tőr, például egy rangosabb férfié lehetett.
A halottakat felékszerezve helyezték végső nyugalomra, a C/6. sír bronz karperece valószínűleg a tulajdonosával együtt éghetett a máglyán, amit aztán a hamvak közé helyeztek.
Egyes edények szintén égésnyomokat mutatnak és a magas hőtől eldeformálódtak.
Ezekbe valószínűleg ételt vagy italt helyezhettek, amit a halott elhamvasztásakor áldozatkét mutathattak fel isteneik számára.
A nagyrévi kultúra kerámiaművesei ritkán díszítették edényeiket, amikor mégis, akkor főleg plasztikus bordákat, bütyköket helyeztek rájuk. A bekarcolás nagyon ritka, Nagyrév–Zsidóhalmon csak néhány edényt díszítettek ezzel a technikával.
A temető anyagának szakmai feldolgozása jelenleg folyamatban van. Egy kis ízelítőként a Damjanich János Múzeum Hónap Műtárgya kiállításához e különleges temető leletiből válogattunk össze néhány olyan darabot, amelyek eddig a nagyközönség számára nem voltak láthatóak.
